2012. jan. 28.
Csatlakozóink száma:
10 230
 
 

Felhívás

Magyarországon immár közel két évtizede demokrácia van. Mi, magyarok – történelmünkben először – szabadok vagyunk, a szabadság rendjében élünk. A magyar demokrácia azonban ingatag, szabadságunkat veszély fenyegeti. Mi, a Magyar Demokratikus Charta részesei azért jöttünk össze, hogy figyelmeztessünk erre a veszélyre, és kezdeményezzük az elhárítását.

Az elmúlt két évtizedben megtanultuk, hogy a demokráciához nem elég, ha törvények rögzítik a választás, a vállalkozás, a véleménynyilvánítás szabadságát. A demokrácia csak akkor működőképes, ha a nemzeti politikai közösség minden tagja a közösség tagjaként fogadja el a többieket. Akkor, ha a nemzet dolgaiban másként gondolkodókat, más jövőképet követőket politikai vetélytársnak, nem pedig kiküszöbölendő ellenségnek tekinti. Csak ha verseny és partneri viszony érvényesül a sokaknak mintát adó politikai szférában, akkor számíthatunk arra, hogy a másik elfogadása életünk minden területén elterjed és uralkodóvá válik.

Az elmúlt években ennek ellenkezőjét tapasztaljuk: az antidemokratikus politikai erők újra meg újra magukkal azonosítják a nemzetet, és megtagadják politikai vetélytársaiktól a nemzeti ügy képviseletének legitim voltát, idegen érdekek követőiként állítva be őket. A kirekesztés járványként terjed a társadalomban, s egyes csoportok újra meg újra elvitatják a kisebbséghez tartozóktól, a másként gondolkodóktól, más nézetet vallóktól, más életmódot követőktől, más szenvedélyeknek hódolóktól a jogot, hogy egyenrangú polgárokként a nemzeti közösség tagjai lehessenek. A mindennapi kirekesztést, rasszizmust és a terjedő erőszakos fellépést megtévedt polgártársaink szemében a politikai kirekesztés legitimálja.

Amit évek óta tapasztalunk, az a nemzeti közösség visszafordíthatatlan szétesésével fenyeget. Akinek drága a magyarok szabadsága, aki híve a magyar demokráciának, annak szembe kell szegülnie ezzel a veszéllyel. Ennek jegyében alakítjuk újjá a Demokratikus Chartát. Figyelmeztetünk, tiltakozunk, szembeszegülünk, hogy együttes erővel megvédhessük a magyarok szabadságát, a fiatal magyar demokráciát.

Aláírók


 

Események

2012. 01. 27.

2012.02.01 18:00
2011. 09. 15.

 

2011.09.23 16:00 - 19:00
2011. 06. 04.

 

2011.06.16 10:30

Közlemények

2011. 11. 23.
A Fidesz az Alaptörvénnyel kapcsolatos átmeneti törvényben jogi normává emeli az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt
2011. 10. 07.
Kerék-Bárczy Szabolcsot, az MDF volt szóvivőjét, a Szabadság és Reform Intézet igazgatóját a napokban támadás


Magyar Demokratikus Charta