Sokszor hallom a vádat: „Az a tény, hogy sem Szögi Lajos, sem Horák Nóra, sem Marian Cozma nem ért meg egy politikusnak sem annyit, hogy vegye a fáradságot, és elmenjen a temetésre, ellenben az, hogy a tatárszentgyörgyi eset kapcsán ott tátotta a száját a fél politikai ’elit’, önmagáért beszél.”

Olvasom a szörnyűbbnél szörnyűbb tudósításokat Ózdról, Miskolcról, Veszprémről - és most Tatárszentgyörgyről. Utóbbi fölidézi bennem a sült szalonna illatát. Azzal köszönték meg a tatárszentgyörgyi cigányok, hogy néhányan velük voltunk, s gyerekeik kezét fogva együtt ballagtunk el a templomukba a békéjükért imádkozni - amikor ott masírozott először a Magyar Gárda, "cigánybűnözésről" mocskolódva, már puszta megjelenésével, náci külsőségeivel erőszakra uszítva.