Tarkának lenni jó. Az volt tegnap délután is, a pocsék idő és a tüntetést megelőző hangzavar ellenére is. Az időjárás bizonyára otthontartott néhány ezer potenciális tüntetőt, a hangzavar pedig időnként érthetetlenné tette pontosan mit is akarnak a szervezők.

Noha a Tarkának arcot adó személyiségek többször öv alatti ütést mértek a Chartára – mit mondjak? öv feletti sem lett volna indokolt – a Charta Gandihoz méltó módon viselkedett. Nem csak az ütéseket nem adta vissza, de szerencsét kívánt és híveit részvételre szólította fel. Mindezt csak azért teszem szóvá, mert az alábbiakban saját, személyes véleményemet írom meg, nem a Chartáét.

A Tarka Magyar elérte meghirdetett célját. Éppen úgy, mint a Magyar Demokratikus Charta két hete. Felélesztették az ordas eszméktől eddig is irtózó, de alélt társadalmat. Visszafoglalták Budapest szimbolikus tereit a radikális jobboldalinak nevezett fasiszta csőcseléktől. Mindketten bebizonyították, hogy a köztársaság és a demokrácia hívei erősebbek és ahogy Bibó István mondta időnként szükség van arra, hogy megtapasztalják erejüket. Ez a lényeg és ehhez képest a többi másodrendű, de talán nem érdektelen.

Értelmetlen és a közös ügyet tekintve káros volt a Charta ellen indított számháború. Három, öt vagy tízezer ember volt a Kossuth téren? Három, öt vagy nyolcezer vonult az Andrássy úton a Hősök teréig? Ott voltak, méltóságteljesen és örömmel. Hány roma, zsidó, meleg, hány vegetáriánus marslakó volt egyiken és másikon, kit érdekel? Az ilyesfajta találgatásokat nem Pesten kezdték, de a Bastille tér, vagy a Brandenburgi kapu előtti négyzetméterek osztása és szorzása éppen olyan hiábavaló. A kirakatokat bezúzó, autókat felgyújtó „tüntetők” sem tartoznak a hungaricumok körébe. A különbség talán annyi, hogy máshol nincs árpádsáv és tudós heraldikusok sem értekeznek régi dicsőségről. 

Értelmetlen és a közös ügyet tekintve ártalmas volt a Tarka állásfoglalása, mely szerint „A Miniszterelnök által életre hívott Magyar Demokratikus Charta erősen átpolitizált és nem megfelelő eszköze a tiltakozásnak”. Mivel ez a rágalomnak is beillő állítás többször elhangzott, időzzünk el kicsit a témánál. A Chartát nem a Miniszterelnök hívta életre, hanem kétszázhetven valahány értelmiségi. Gyurcsány Ferenc, jó politikusként megérzett és megfogalmazott valamit, majd, amikor létrejött csatlakozott a kezdeményezéshez. Ha már itt tartunk: tessék elővenni az első aláírók névsorát. 56-os elítéltek, a Kádár rendszer évtizedeket emigrációban töltő ellenfelei, egyetemi tanárok, akadémikusok, elismert írók és művészek. Komolyan tetszik gondolni, hogy ezek mind Gyurcsány füttyentésére és nem lelkiismeretük szavára álltak az ügy mellé?

A Charta átpolitizált, hallottuk, a Tarka Magyar politikamentes... Értelmetlen és a közös ügyre ártalmas a megfogalmazás. A cél – mondjuk ki kertelés nélkül – a jobboldali radikalizmus eltüntetése Budapest utcáiról, a náci közbeszéd visszaszorítása a csatornába, ahová való. Hogy lehet ezt politikai célok megfogalmazása és politikai, majd jogi eszközök nélkül megtenni? Miféle kirekesztés elleni tüntetés az, amelyből kirekesztenék Magyarország miniszterelnökét? Ha arra gondoltak, hogy a köztársaság eszméje, a polgárok méltóságának biztosítása ne váljon pártok zsákmányává, akkor a Chartában megbízható szövetségesre találhattak volna és találnak a jövőben is.

A jövő ugyanis a politikai cselekvésé. Lehet, hogy ennek érdekében újra kell fogalmazni a politika tartalmát, újraosztani a szerepeket a pártok és civil mozgalmak között. Biztos, hogy „az esernyő kinyitása minden alkalommal, amikor barna eső esik „ (copyright Konrád György) ugyan szükséges, de csak... eső után köpönyeg. A politika, természetesen nem csupán a pártpolitika dolga, hogy barna esőt hordozó fellegek ne kerülhessenek az égre, vagy ha mégis ne csupán a Charta és a Tarka néhány tízezer, nagyrészt közös híve nyissa ki az ernyőt.

Váltsunk szimbolikát. Az lenne jó, ha mi magyarok csehül állnánk. Ha úgy állnánk a barna szenny elé, mint a bíboros, a miniszter, az ellenzék vezére és mögöttük Prága népe – együtt. A hülyeség az emberiség legegyelőbben elosztott java, cseh szomszédainknak is jutott belőle. A politika természete sem különbözik (bár tudomásom szerint a parlamentben pallérozottabb a beszéd, jobb a hangulat), de amikor nemet kell mondani a cseh nemzet egy hangon beszél.

Visszatérve a politikához, nem hánynám a Tarka szószólóinak szemére, hogy amatőrként viselkedtek; végül is ez a civil szerveződések bája. A politika szó és tartalom visszautasítása azonban olyan naivitással (vagy ennek látszatával) párosul, amely nekik okoz kárt.

Nemes gondolat volt minden pártelnökkel aláíratni, hogy egyetért a kirekesztés elleni küzdelemmel. Hogyan is tagadhatná meg bármelyikük az aláírást? Hiszen a magyar parlamentben nincs olyan politikus, aki a fasiszta eszméket nyíltan támogatná. A kérdés azonban, hogy melyik aláírás mennyit ér. Gyurcsány például nem csak autogramot adott, el is ment. Az SZDSZ, az MDF és a Kereszténydemokraták vezetői is aláírták... közülük több SZDSZ-es politikus „magánemberként” ott is volt, bár a pártelnök nem. Aláírta Orbán Viktor is, de magánemberként sem volt ott. Ennek magyarázata nyilván, hogy elfoglalt közéleti ember lévén csak hétfőn, szerdán és pénteken ért egyet a kirekesztés elleni küzdelemmel. Kedden „ bátorító szeretettel nézi” a kirekesztőket, (akik) „becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett... fiatalok”, csütörtökön antiszemita újságírókat ölelget, szombaton pedig képviselőtársának beszámolóját hallgatja a nyilasavatásról.

Nem akarom én a Fidesz tagjait és választóit kirekeszteni a lakosság immár harminc százalékát befolyásoló ordas eszmék elleni harcból... ellenkezőleg! Jöjjenek csak minél többen, ha komolyan gondolják, mert szükség van rájuk. Vezérüktől azonban, eddig elhangzott kijelentései alapján aláírásánál egy kicsit többet várnék.

Szeptember 20-án és október negyedikén valami kétségtelenül elkezdődött. A mozgalom fel is erősödhet, el is halhat. Ez elsősorban vezetőinek, szervezőinek leleményességén múlik. És néhány, a józan ész diktálta alapfeltételen. Például, hogy a tarkaság hirdetése egyszersmind mások másságának természetes elfogadásával jár együtt. Például, hogy a pártoktól tartott egyenlő távolság nem jelentheti a parlamenti rendszer tagadását. Márpedig a politikát csak a szélsőjobboldal használja szitokszóként. Aki egyszer belevág, tegye bátran, ne szégyellje.

Márton László