Dés László zeneszerző, muzsikus azért írta alá a Magyar Demokratikus Chartát, mert vannak olyan helyzetek, állapotok egy ország életében, amikor a civil társadalomnak hallatnia kell a hangját. Tiltakoznia kell az olyan végletes és embertelen jelenségek ellen, amilyenek Magyarországon jó ideje vannak. Dés szerint a politikának, és az erre hivatott közjogi intézményeknek kellett volna már réges-régen véget vetniük ezeknek a jelenségeknek, de mintha ezeket az állapotokat nemhogy megszüntetni nem akarnák, hanem fönn akarnák tartani. Ilyenkor kell a civil polgároknak hallatniuk a szavukat. Dés úgy véli, hogy "lassan elviselhetetlen viszonyok uralkodnak Magyarországon, és nagyon kellemetlen itt létezni. Minden tisztességes embernek, aki nem szeret gyűlölködésben és agresszivitásban élni, föl kell emelnie a szavát, és nem otthon dohogni. Ez már kevés, az önterápia már nem használ. Jelezni kell valamennyi normális magyar állampolgárnak (ez nem jobb- vagy baloldal kérdése), hogy nincs egyedül a rossz érzésében, és abban, hogy úgy gondolja, ezeknek az állapotoknak véget kell vetni". Dés szerint gyakran úgy tűnik, több joga van egy bűnözőszerű, radikális, szélsőséges figurának, mint az áldozatnak. Ilyen esetben az emberek szorongani, félni kezdenek és begubódznak. Többek között ettől látunk ennyi szomorú, összeszorított szájú, leszegett fejű embert az utcán. Dés utoljára a hatvanas években tapasztalt hasonlót. "Ezért is fontos felhívni azok figyelmét, akiket ez illet, akiknek kötelességük lenne megoldást találni, vagyis a politikusokét, a közjogi méltóságokét és intézményekét – az ügyészségre, a bíróságra és a rendőrségre gondolok –, hogy tegyenek valamit. A jóérzésű embereket pedig bátorítani kell, hogy ne féljenek, ők is írják alá a chartát, mert sokan vagyunk, akiknek elegük van a radikális szélsőségekből, a gyűlöletből és agresszióból."