2008. augusztus 28. (Népszava): Az európai Magyarországért

Mind több ijesztő jelét látjuk annak, hogy etnikai kisebbségeket, melegeket, fogyatékossággal élőket, "másokat" fizikai támadások érnek. Emlékezzünk csak a július 5-i melegfelvonulás elleni brutális agresszióra, a törni-zúzni vágyó, savas tojásokat és utcaköveket dobáló csőcselékre, vagy a roma családok lakásaiba behajigált Molotov-koktélokra.

Mintha állandó ostromállapotban élnénk egy viszonylag kis létszámú csoport miatt. De láttunk már olyat a történelemben, hogy egy kezdetben jelentéktelennek látszó csoport idővel az egész társadalmat terrorizálja, hétköznapivá teszi a fasizmust.

Ez a mindennapi fasizmus újra itt van az utcáinkon, egyre hangosabban. Amikor az erőszak, embertársaink megalázása és kigúnyolása mindennapi életünk része, akkor az erőszak rendszerszerű formájáról kell beszélnünk. És ez végképpen tűrhetetlen. Ezért szerveződik a miniszterelnök kezdeményezésére a Magyar Charta, ezért kezdeményezünk Michael Cashman brit képviselőtársammal Európai Chartát, és ezért követelik itthon is mind többen, hogy véget kell vetni a szélsőjobboldali támadásoknak.

A radikális eszmék újjá­éledése nem magyar jelenség. Olyan országokban is virulens az antiszemitizmus, ahol egyáltalán nincsenek zsidók, és ott is gyűlölhetik az idegeneket, ahol alig élnek bevándorlók. Németországban és Franciaországban a gyűlöletbeszéd-törvények elsősorban az antiszemitizmus és a holokauszttagadás szabályozására szorítkoznak, Spanyolországban nagyobb hangsúlyt kap a vallási csoportok ellen alkalmazott uszító beszédmód büntetése, Svédországban szigorú törvényeket vezettek be a gyermekeket fenyegető erőszak ellen. De a törvényalkotás csak egyetlen eszköz. A valódi kérdés mégiscsak az, akar-e egy ország tanulni a saját történelméből, akarja-e a múlt érzelmi és értelmi feldolgozását. Nálunk a megosztásra irányuló politika mindig termékeny táptalajra hullt. A Horthy-korszakban könnyedén ki lehetett játszani az urbánusokat a népiekkel, a nemzetieket a nemzetietlenekkel, a magyarokat a szomszédokkal szemben. Erdei és Bibó írásaiból tudjuk, hogy a gyűlölködő attitűdök mindegyike visszavezethető a történeti-nemzeti társadalom és a modern polgári társadalom szembenállására, de a kettős társadalmi szerkezet megszűnése után is fennmaradt az árokásás politikai kényszere. A mai magyar ellenzéknek egyik legfőbb eszköze ez a zsigeri politizálás!

Aki ma összeesküvőnek tekinti a zsidókat, undorítónak a melegeket, bűnözőnek a romákat, alacsonyabb rendűnek a nőket, az megismétli egy adott közösség érvrendszerét. Minden rasszista mondatával újjáteremti azt a szimbolikus teret, amelyben a rasszizmus burjánzott. De ugyanennyire fontos számára egy másik cél is: saját identitásának és tekintélyének megerősítése. Pedig mire tanítja a habzó szájjal "buzizó" apa az ötéves gyerekét, akit a tüntetésen a nyakában hord? Milyen példát mutat az a "mélymagyar", aki Árpád-­sávos zászló alatt menetelve felváltva gyaláz zsidót, cigányt, baloldalit és liberálist?

Amíg Magyarország nem él át olyan katarzist, amilyet Németország a második világháború után, amikor szembenézett múltjának súlyos örökségével, és társadalmi konszenzust alakított ki a fasizmussal szemben, addig nincs esélyünk útját állni az újfasizmus terjedésének.

De értenünk kell azt is, ami a rendszerváltás óta történik. Az elmúlt húsz évben sok ezer ember csalódott a rendszerváltás ígéreteiben, és érzi úgy, hogy számára elveszett a jövő. Egy tartósan lecsúszott, illúzióját vesztett társadalmi csoport mindig könnyen nyúl a bűnbak­keresés eszközéhez, és találja meg azokat, akiket felelőssé tehet sorsának alakulása miatt. Az egzisztenciális fenyegetettségben élő ember agresszívvé válik, gyűlöli azt, aki "elszívja előle a levegőt", "idegen szívű". Biztos fogódzót talál a demagógiában, amely egyszerű választ ad minden kérdésére. Életfelfogása találkozik a szélsőjobboldali csoportok értékrendjével, akik politikai célokra használják fel őt.

A másik oldalon kirajzolódnak olyan véleményformáló csoportok, amelyek tiszteletben tartják a kulturális sokféleséget és a különbözőségeket. A baloldal csak velük együtt lehet sikeres, ezért fontos, hogy minden kezdeményezés - a Magyar és az Európai Charta is - a civilekkel, a kisebbségekkel és a legkülönfélébb érdekképviseletekkel való nyilvános párbeszéd és egyeztetés során szülessen meg. A jogállamiság hangsúlyozására, a szélsőjobboldallal összekacsintó, cinkos politika elutasítására van most szükség. Ez az a pillanat, amikor félre kell tenni a korábbi bizalmatlanságot, amely elválasztja a politikusokat és a civileket. A magyar társadalom szerencsésebb része nem vonulhat politikai passzivitásba akkor, amikor szerencsétlen sorsú honfitársai rendszeresen erőszak céltábláivá válnak. Újra kell értelmezni a civil társadalom és a politikai osztály kapcsolatát, amely kizárólag az egyenrangúságra épülhet. Magyarországon soha nem volt sikeres a "népfrontos" politika. Ma egyenesen bolondnak nézik azt, aki modern népfrontot szorgalmaz, én mégis megteszem, mert úgy gondolom, nincs "kis" és "nagy" fasizmus, csak fasizmus van, amely ellen együttesen kell küzdeni. Nem egyénileg védekező, szégyenlős antifasizmusra gondolok, hanem az értékeiért bátran kiálló állampolgári fellépésre. Csak így születhet meg, lassan, megtorpanásokkal egy olyan ország, amely nyitott és érzékeny a mások problémái iránt, amely egyszerre magyar és európai.

Lévai Katalin, az Európai Parlament képviselője (MSZP)

 

2008. szeptember 4. (Népszava- interjú Mécs Imrével, részlet)

Nem reménytelen a magyar demokrácia helyzete

Csaknem száz év diktatúrája után rövidnek bizonyul a tizen­nyolc esztendős demokratikus periódus. A pártoknak higgadtabban, "alázatosabban" kell viselkedniük, mert a demokratikus megújulás csakis a civil szférából jöhet - állítja a ma 75 éves Mécs Imre. Az egykori 56-os forradalmár és halálraítélt, a magyar demokratikus ellenzéki mozgalom egyik kezdeményezője, jelenlegi országgyűlési képviselő - bár az utóbbi években riasztó negatív tendenciákat is lát - bízik a nehezen kiharcolt demokráciánkban, és úgy érzi, hogy pályája korántsem fejeződött be, politikusként van mit tennie és tud még tenni az országért.

...

Szörnyű élmény volt, vetem közbe, 2006 rettenetes őszén az égő tévészékház lépcsőjéről a rasszizmus, az emberi gonoszság és butaság uszító borzalmait hallani. Ugyanerről a lépcsőről 1988-ban, Nagy Imre kivégzésnek harmincadik évfordulóján az első nagy demokratikus tüntetésen, rohamrendőrök ütlegelése közepette Kis János és ön hirdette Nagy Imre és mártírtársai nevében a szabadságot és demokráciát.

- Igen, az az első nagy tüntetés a rendszerváltás kezdetének dicsőséges pillanata volt. Az egész nagyszabású folyamatot visszavonhatatlanná tette az egy évvel későbbi Nagy Imre-újratemetés. De hogy visszatérjek a jelenhez; úgy látom, hogy a szocialista párt is messze van még az igazi nyugati értelemben vett szociáldemokráciától, modern kereszténydemokrata vagy keresztényszocialista pártunk pedig még nyomokban sincs. Egészében: a magyar közéletet túlzottan is uralják a pártok, a pártpolitikának sokkal több alázatot, önmérsékletet kellene tanúsítania. Nem akarom elhallgatni, hogy ma elítélő véleményem van az SZDSZ-ről, arról a pártról, melynek egykor alapítója s egyik vezetője voltam s amelyet a maga idejében a rendszerváltozás motorjává tettünk. Szerintem az SZDSZ folyamatosan elveszítette politizáló közönségét, nagy befolyású értelmiségi támogatói körét, az utóbbi időben pedig a pártvezetőség a liberális párttól idegen gondolkodásmódot megtestesítő, a pártba újonnan érkező személyiséget helyezett az előtérbe. Ami viszont igazán örömömre szolgál és amit igen fontosnak tartok, hogy szemben a Fidesz támogatta szélsőségekkel, ismét kibontakozóban van egy alulról felépülő civil kezdeményezés, a Magyar Demokratikus Charta, mely ha megerősödik, az egészséges politikai megújulás egyik fontos tényezőjévé válhat. Végül hadd mondjam azt: hetvenöt év ide vagy oda, koránt sem tekintem politika tevékenységemet befejezettnek, érzek magamban elég erőt és intellektuális tartalékot ahhoz, hogy még tudjak használni a szűkebb és tágabb közösségnek: hazámnak, a demokráciának, meg szép nagy családomnak, amelytől oly sok szeretetet és erőt kapok.

2008. szeptember 7. (Népszava Online)

"A Magyar Demokratikus Charta Gyurcsány liberális pajzsa"

KDNP: hazánkban a demokráciát éppen a Gyurcsány-korszak veszélyezteti

"Az úgynevezett Magyar Demokratikus Charta Gyurcsány Ferenc liberális pajzsa" - írja közleményében Harrach Péter. A KDNP alelnöke szerint elődjének, a Demokratikus Chartának nagy része volt abban, hogy Magyarország neoliberális zsákutcába került.

A KDNP úgy véli: a most alakuló mozgalomnak az a szerep jutott, hogy utóvédharcot folytasson a bukott miniszterelnök kártékony tevékenysége védelmében. "A charta életre hívásának ürügye az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelemre szólító buzdítás volt. Holott az állampolgárok ma leginkább saját kormányuk abszurd intézkedései miatt szorulnak ön- és ellenzéki védelemre" - áll Harrach Péter közleményében.

A KDNP azt állítja: hazánkban a demokráciát éppen a Gyurcsány-korszak szellemisége veszélyezteti, terjed a korrupció, elherdálják a közvagyont, az érdem helyére a kapcsolat lép, politikai nyomást gyakorolnak a rendőrségre, miközben szabadon garázdálkodnak a lincselők. "A chartaalapító elvbarátok azonban nem ettől féltik a demokráciát, hanem fantomokkal riogatnak és azt a politikai erőt igyekeznek befeketíteni, amelyik már bizonyította, hogy képes igazságos és rendezett világot teremteni Magyarországon" -zárja közleményét az Harrach Péter.

2008. szeptember 7. (Népszava Online)

Navracsics: égés a Magyar Demokratikus Charta

"Ez már nem is rossz. Ez égés."

"Maga az akció eleve kockázatos volt. Úgy kellett a gyűlölet hullámait felkorbácsolni a magyar társadalomban, hogy mind a megbízható tollforgatók, mind pedig az egyéb - nem mindig a társadalom nyilvános életéhez tartozó - cselekményekben otthonos mozgó munkatársak is nyaraltak. Nem is lett szeptember hatodikára nagygyűlés: a magyar társadalom a gyűlölet és a kirekesztés, illetve az ezek elleni harc helyett a strandot választotta" - írja blogjában Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint az, hogy nem tömegdemonstráció volt a Magyar Demonkratikus Charta megalakulásakor, égésnek számít.

Mint Navracsics írja: "az optimista beszámolók szerint "több mint százan" gyűlnek össze, ami önmagában lenyűgöző. Valódi meglepetések sorát hozza a megjelentek emberek névsora is: Gyurcsány Ferenc, Vitányi Iván, Mécs Imre, Bauer Tamás, Donáth László, Horváth Aladár, Mélykuti Ilona, Lévay Katalin, és még lehetne folytatni a sort. Valószínűleg sokan vagyunk eszméletlenek már a meglepetéstől. Ez már nem is rossz. Ez égés."

2008. szeptember 9. (Népszava)

Neves színészek is úgy érzik, most kötelességük a tiltakozás

A Magyar Demokratikus Charta - tudomásom szerint - az erőszak és a kirekesztés elleni összefogásról szól. Ez indokolttá teszi a csatlakozást hozzá - mondta lapunknak Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, amikor arról kérdeztük, miért írta alá a charta felhívását. Mint mondta, nem hiszi, hogy bővebben kellene magyarázni: az erőszak ma egyre inkább eluralkodik az életünkben. Példaként említette, hogy akár csak autóvezetés közben miképpen viselkednek az emberek egymással, milyen hangon beszélgetnek. "Akár a barátaim közül, akár a rokonságból hallok elrettentő történeteket, hogy már a jószomszédi viszony is kezd elromolni. Mert elég, ha odaköltözik valaki a szomszédba, aki nem beszélgetéssel vagy tárgyalással akarja megoldani az esetleges konfliktusokat, hanem azonnal az ököljogon szerez magának úgymond igazságot. Ez is egyre gyakrabban előfordul" - magyarázta a színésznő, aki emiatt érezte úgy, ha tiltakozás indul az elharapódzó erőszak és a kirekesztés ellen, akkor ahhoz feltétlenül csatlakoznia kell.

Koltai Róbert színész-rendező arról beszélt lapunknak, hogy a színész igazi terepe a színpad, a filmvászon, vagyis az alkotás. És csak legvégső esetben szabad politikával foglalkoznia, hiszen a színház vagy a mozi nézőterén sem játszanak külön a baloldalnak és a jobboldalnak. Sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi két évben olyan dolgok történtek hazánkban, ami miatt a tisztességes emberek nem hallgathatnak tovább. Koltai szerint ez az a pillanat, amikor a sok durvaság ellen tiltakozását nem csak lehet, hanem kötelessége is kinyilvánítani. Megjegyezte, nagyon örült annak, hogy az ő aláírása sok tiszteletre méltó személy mellé került. Mint mondta, munkájával továbbra is örömet szeretne szerezni az embereknek, a megértés és a megbékélés jegyében.

Mint ismeretes a Magyar Demokratikus Charta szombaton tartotta alakuló ülését. Több száz közéleti személyiség és politikus írta alá a felhívást. A Művészetek Palotájában a felszólalók összefogásra hívtak fel a demokrácia megőrzéséért, a kirekesztés ellen.

2008. szeptember 10. (Népszava)

"Ez a gyönge tiltakozás is fontos lehet"

Az utóbbi években rendkívüli mértékben megszaporodtak az agresszív megnyilvánulások, ami már önmagában fájdalmas, de az, hogy ismerősök és ismeretlenek ma minden további nélkül kerülhetnek olyan élethelyzetbe, hogy félniük kelljen az utcán, az elfogadhatatlan, mondta lapunknak Pogány Judit. A Kossuth-díjas színművésztől azt kérdeztük, miért tartotta fontosnak, hogy a Magyar Demokratikus Charta aláírásával tiltakozzon a hazánkban elharapózó kirekesztés és rasszizmus ellen. Egy hetvenéves színészkollégája esetét mesélte el, akit a házából kilépve az utcán egy kigyúrt testű, kopasz fiú mellbe lökött, és azt kiabálta, dögölj meg, büdös zsidó! "A kollégám a lökéstől hanyatt esett, combnyaktörést szenvedett, soha többé nem tudott színpadra lépni. Nem sokkal később meg is halt." Pogány Judit egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy olyan országban éljen, ahol ilyesmi megtörténhet.

A tiltakozás nemcsak az elharapózó antiszemitizmus ellen szól, de a zsidók elleni ellenszenv, mint a színésznő fogalmazott, példátlan méreteket öltött. Felbátorodtak az új antiszemiták, elképesztő agresszivitással mernek nézeteiknek hangot adni. "De én nem akarok ilyen országban élni, ahol ilyesmi lehetséges és nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a helyzetet. De elmenjek az országból? Hová? Én csak itt tudok játszani, máshol nem. Ehelyett azt gondolom, hogy még ez a gyönge kis tiltakozás is fontos lehet. Nem hiszek ugyanis abban, hogy ha pár ezer ember aláírja a Chartát, attól megváltozik mindez. Ám az ellenkezőjét, tehát hogy ne írjam alá, hogy ne tiltakozzak, azt nem bírom vállalni. Abban szeretnék hinni, hogy ha folyamatosan igyekszünk küzdeni a kisebbségek, a másság ellen irányuló erőszakkal szemben, akkor sikerül magunk mellé állítani tömegeket, akik közül sokan ma még inkább átmennek a másik oldalra. A nem tiltakozást nem bírom vállalni, így éltem, így gondolkodtam fiatal korom óta, és most, 64 évesen sem öregedtem ki ebből" - mondta Pogány Judit. (A kezdeményezéshez egyébként a www.charta.info.hu internetes oldalon lehet csatlakozni.)

 

2008. szeptember 11. (Népszava)

Nem lehetünk eléggé figyelmesek, óvatosak

Mundruczó Kornél színházi és filmrendező, színész szintén aláírta a Magyar Demokratikus Chartát, mert sokakkal együtt úgy érzi, fel kell lépni a szélsőségesség, intolerancia ellen. "Azt mondják, hogy a charta hiszterizálja a kirekesztés témáját" - véli, de rögtön hozzá is teszi: "Én azt mondom erre, hogy nem lehetünk eléggé figyelmesek, óvatosak, aktívak, hangosak - ha tetszik, hisztérikusak, ha a kirekesztésről van szó. Nekem a régi chartával kapcsolatban még nincsenek emlékeim. Azt viszont látom és érzékelem, hogy az elmúlt 15 évben egy intoleráns és kirekesztő jobboldaliság is építette magát lépésről lépésre, ami sokat ártott a kirekesztéssel nem azonos konzervatív értékeknek is. Ez a magát nacionalistának álcázó intolerancia valójában nemzettudat nélküli. A szavak és címkék hangzatosságán túl nincs semmi, ami valódi nemzettudatról árulkodna. Inkább olyan szelepnek látom ezt, amelyen boldogtalan és elégedetlen emberek indulatai süvítenek ki egy rémisztő dolgokat sejtető ideológia nevében. Az elmúlt időben azonban már nem csak az ideológia félelmetes lózungjaira kell felkapjuk a fejünk. Az indulat tetté vált, és már nem eszméket, hanem embereket kell megvédenünk a lehetséges fizikai atrocitásoktól. A charta erre próbálja felhívni a figyelmet. Bízom benne, hogy sem a csatlakozók, sem a chartát szemlélők nem tekintik ezt a kezdeményezést egy politikai vita eredményének és nem próbálják így gyengíteni a felvetés erejét. Ha nem sikerül megakadályoznunk, hogy az intolerancia egyre nagyobb mértékben határozza meg a tudatot, az lehet, hogy nem a mi bűnünk, de a közös kudarcunk lesz."

A charta aláíróihoz bárki csatlakozhat az interneten, a charta.info.hu internetes oldalon. A szervezők keresik a lehetőséget, hogy ne csak a világhálón, de más módokon is be lehessen lépni a támogatók közé.

2008. szeptember 12. (Népszava)

Hagyomány a gyűlölet elleni harc

Kivételes esetekben születnek olyan nyilatkozatok, mint amilyen a mostani Magyar Demokratikus Charta - mondta a Népszavának Mérai Tibor. A 85. évében járó író két hasonló akcióra emlékszik: "Az egyik a Márciusi Fronté volt, amelyik a náciveszéllyel szegült szembe; a másik az a közös fellépés, amelyikben a magyar értelmiség legjobbjai Bartóktól Kodályon át Móricz Zsigmondig a zsidótörvények ellen tiltakoztak."

Mérai ettől függetlenül egy "pillanatig sem" állította, hogy ma hasonló mértékű veszély fenyeget, de megjegyezte: ordas eszmék ütik fel fejüket Magyarországon. A veszélyek azonban nem lehetnek olyan nagyok, mint a 30- 40-es években. A csatlakozó író egy megjegyzést is tett a chartára: a felhívásban van egy megfogalmazás, amelyik nem volt ínyére. "A második mondatban az szerepel, hogy mi, magyarok - történelmünkben először - szabadok vagyunk." Szerencsére nem először - jelentette ki, hiszen az Árpád-korban, az Anjouk vagy Mátyás király idején sem voltunk már rabok. Mindez azért fontos számára, mert úgy véli: amikor szabadságunkhoz ragaszkodunk, nem valami újat akarunk, hiszen mindennek évszázados hagyományai vannak. Magyarországon másnak is komoly hagyománya van - mondta, majd hozzátette: ha egymás megbecsüléséért harcolunk vagy a gyűlöletet és gyűlöletkeltést utasítjuk el, akkor sem valami újat fedezünk fel, hanem hagyományt ápolunk. "Nem tennék különbséget magyar és magyar között, nem kívánnám azt, hogy bárkit bármelyik oldalon pofonnal térítsenek észre, ahogyan ezt egy ismert politikus ígérte, ellenkezőleg, azt szeretném, ha mindenki a magyarsága mellett azzal tenne tanúságot, hogy nem a legjobb hagyományok elvetője, hanem tisztelője lenne."

2008. szeptember 13. (Népszava)

Czeizel Endre: a magyarnak legnagyobb ellensége a magyar

Czeizel Endre, a közismert genetikus is aláírta a Magyar Demokratikus Chartát. Élete legnagyobb csalódásának tartja ugyanis, hogy a rendszerváltás után hogyan alakult a magyarság sorsa, mondta a Népszavának. Véleménye szerint a mostani események már a történelemben gyökereznek. "Abban az elmúlt ötszáz évben, ami valahol Mohácsnál kezdődött, és ami a történelmi viszontagságok miatt a magyarságot egy olyan társadalmi helyzetbe kergette, hogy Széchenyi igazsága, amit akár turáni átoknak is nevezhetnénk, hogy a magyarnak a legnagyobb ellensége a magyar, sajnos igaznak bizonyult. Azt hittem, hogy esetleg most, amikor a sorsunk már csak önmagunktól függ, ez talán megváltozik", mondta. És ennek éppen az ellenkezőjét kellett tapasztalnia. Ahelyett, hogy a jelenből kiindulva, a jövőre vetnénk a tekintetünket, a magyarság közötti ellenségeskedésből az következett, hogy a kivételes talentumaink kilencven százalékát elvesztettük, többeket meg is öltek, egymás ellen fordulunk. Czeizel úgy gondolja, hogy az az értelmiségi elit, amely felismerte ezt a helyzetet, tudta, hogy időben kell lelépni, innen el kell menni. A professzor azt remélte, hogy végre tanulunk a múltból, és próbálunk egy olyan társadalmi közhangulatot teremteni, hogy az legyen a vélekedésünk, érdemes magyarnak lenni. De tapasztalnia kellett, hogy jön az antiszemitizmus, jön az "antiromanizmus", ahelyett, hogy megbecsülnénk egymást. Mindehhez hozzátette, hogy "vannak, akik elkezdik kizárni az emberek nagy többségét a magyarságból, azon vitatkoznak, hogy ki a magyar, mi a magyar. Ez olyan elkeserítő, hogy úgy gondolom, amikor egy ilyen kiáltvány születik, és felszólítanak, hogy írjam alá, akkor az a legtermészetesebb, hogy aláírom."

2008. szeptember 15. (Népszava)

Őszirózsás Charta

Kartal Zsuzsa

A chartát mint szabadságmozgalmat a csehektől tanultuk, de jó tanítványnak bizonyultunk. Nem mintha a mi aláírásainktól, tüntetésünktől lett volna Václav Havel üldözött íróból Csehország államelnöke, de miközben együttérzésünkről biztosítottuk, Magyarországon kialakult egy társaság, amely nyomban szervezetté alakul, ha emberek csoportjait igaztalan bántás ér (egy csoportot bántani mindig igazságtalan), ha veszélyben a szabadság, az emberi jogok.

Amikor Torgyán doktor nagy ívű szónoklatában felszólította hallgatóságát, irtsák ki a liberális férgeket, már gyanút fogtunk, hogy Magyarországon mégse a szabadság szüli a rendet. Ezután Csurka István, a kormányzó MDF alelnöke megtöltötte a Hősök terét azokkal a keresztény magyarokkal, akiknek szent hivatásuk megtisztítani a hazát a hatalomátmentőktől, a vérszívó idegen elemektől. Sokan voltak. Tízezres tömeg. Még csak szóval fenyegettek. Spontán felháborodásukban se tojással, se bűzbombával, se kővel, se benzines­üveggel nem dobáltak meg senkit, mert még nem tudták, hogy így kell felháborodni. (Spontán. Előre megfontolt szándékkal persze egészen más.)

Nem nyelhettük le. Talán ha azóta rács mögé kerültek volna a bűnözők, nem is volna mit lenyelni. A lenyelt mérgek ugyanis minimum gyomorfekélyt okoznak. Nosza, aláírásgyűjtés, röpcédula, toborzás, és megnyertük a számháborút. A Demokratikus Charta tüntetésén sokkal többen voltunk, mint Csurkáék a Hősök terén. Egy szál rózsa volt a jelünk. Senkit se fenyegettünk kiűzéssel, börtönnel, kötéllel, mégis megbuktattunk egy kormányt.

Ott, akkor, az utcán fogott kezet egymással az egykori párttitkár és az egykori ellenzéki. Végeredményben az ötvenhatosok sem akartak bosszút állni, mikor kijöttek a börtönből, hanem az igaz baloldalért, az ötvenhatos eszmékért szánták el magukat az életre. Mi, a forradalmárok gyermekei miért ne békültünk volna ki azokkal, akik minket hallgattak le meg ki? A bűnbánónak meg kell bocsátani, nem?

Akkor összejöttünk, most szétmentünk. Mi háborúzunk egymással? Biztos, hogy ezt akarjuk? Ott, a Művészetek Palotájában most ismét kibékültünk. Igaz, a Magyar Demokratikus Chartát Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. Most szerényen aláírta az ívet, ahol a névsorban következett, és beült közénk valahova a második-harmadik sorba. Sose hittem volna, hogy egyszer bátorság kell ahhoz, hogy Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke mellé odaálljunk. De ha igaza van, minket ez se tántoríthat vissza. Eörsi István, aki oly kiváló verseket írt a börtönben vécépapírra egy ruhájában rejtegetett ceruzabéllel, mondta a Horn-kormány hatalomra jutásakor: "Rettenetes. Azt álmodtam, hogy kormánypárti publicista vagyok."

Még nem tudom, a Magyar Demokratikus Charta az Andrássy utat foglalja vissza, a Kossuth teret, a Hősök terét vagy a Várat. Ha rajtam múlik: foglaljuk vissza Budapestet. Nagyon fogunk rá vigyázni, hiszen a miénk. Nem mintha sorsukra hagynánk a kerepesi, tatárszentgyörgyi, monoki romákat. Jöjjenek ők is velünk! Nem felejtettük el, hogy Mózes a zsidóságnak adta a Tízparancsolatot. Csak megjegyzem kereszténydemokrata honfitársainknak, hogy az erőszak bűn. Uborkatolvaj és gyilkosa fölött őrködjék az államhatalom. (Azért tartjuk.) Mi csak annyit tudunk, hogy a világ összes uborkája nem ér meg egy emberéletet.

Ez nem akármilyen demokratikus charta, hanem magyar. Mi nem viselünk jelmezt, nem imádunk totemállatokat. A mi magyarságunkhoz elég a trikolór, a Himnusz. A mi szimbólumunk a Lánchíd. És ha még mindig szükségünk van valamire az "identitástudatunkhoz" (közösségtudat), van nekünk egy Kossuth-címerünk. Lehet, hogy heraldikailag mit sem ér, de nekünk kedves, mert a köztársaság címere. Úgy rémlik, 1956-ban a második Magyar Köztársaság címere a Kossuth-címer volt.

Az első köztársaságot 1918-ban kiáltották ki. Ez volt Károlyi Mihály őszirózsás forradalma. Tudják, ő volt az, aki a földreformot saját földjeinek felosztásával kezdte. Egyszerű, törvényes miniszterelnök. Nem ő írta alá a trianoni békeszerződést. Ellenkezőleg. Azért mondott le, hogy ne kelljen aláírnia.

Persze a tények nemigen zavarják azt a nemzeti jobboldalt, amely szobrát időnként piros festékkel leönti. A szín ellen semmi kifogásom, sőt. "Ha majd minden rabszolga-nép / Jármát megunva síkra lép / Pirosló arccal és piros zászlókkal / És a zászlókon eme szent jelszóval: / »világszabadság«…" Csak azt nem szeretem, ha Budapest főterén szobrokat rongálnak. De mit nekik egy szobor? Nekik nem fáj Budapest feldúlása, emlékművek, templomok, sírok meggyalázása. Őket nem érdekli, hány százmillióba kerül a romeltakarítás minden rendezvényük után. Ők nem szeretik Magyarország fővárosát. Pedig ezt a várost Széchenyi álmodta, Jókai Mór, Arany János írta meg. Ez valóban egy liberális város. Otthonra talál itt magyar és nem magyar, kereskedelem és ipar, csupa nemzettől idegen dolog, nem? Itt van a zsidók, cigányok, újabban a kínaiak és a pirézek többsége. De nem kell még nemzeti vagy vallási kisebbséginek sem lenni.

A keresztény nemzeti magyarok ellensége minden MSZP- és SZDSZ-iroda, minden MSZP- és SZDSZ-képviselő. Ha más gyújtogatnivaló nem akad, belekötnek ártatlan kukákba is.

Ellenség, aki másként gondolkodik. Egyáltalán, micsoda nemzetidegen dolog a gondolkodás, mikor van vezér, aki gondolkodik helyettünk? Ha valami még mindig nem világos, megmondják a főpapok. Csak így lehet legyőzni a Gonoszt. A Gonosz nyilván mi vagyunk. Mi nem pusztán toleránsak vagyunk. Mi vagyunk azok a mások. Kihez képest "mások"? Nem mindenki más? Egyedüli példány? Egyes emberekről, mint Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke mondta a Magyar Demokratikus Charta alakuló ülésén, az ő puszta életükről van szó. Az ő emberi jogaikról.

Ilyenkor egyes polgármesterek vagy példáját követve az utca embere hozzáteszi: a jogokkal kötelességek járnak. Igaz, fontos a kötelességtudás, de nem tartozik ide. Jogai ugyanis a gyenge, gyarló embereknek is vannak. Nem Istennél az ítélet? A nyomorgók a faluvégeken, ha történetesen lusták, iszákosak, sőt ha történetesen dinnyét lopnak, elégséges ok volna arra, hogy egy embercsoportot megalázzanak? Mintha minden keresztény magyar szorgalmas és antialkoholista lenne. Így lesz erkölcsi fórum az utca jobboldali embere. Ha kedve tartja, munkaidőben is iszogathat. Hiszen itthon van. Hát nem megéri? Ha ezt nem értjük, hazaárulók vagyunk, és takarodjunk.

Nem tudom egészen pontosan, ki mindenkit közösítenének ki a nemzetből ezek a "keresztény magyarok", de ez legyen az ő gondjuk. A mi gondunk az a Magyarország, ahol sok gyereknek nem jut meggy, dinnye, alma. Ahol öregek dideregnek télen fűtetlen szobákban. Ahol segélyen, családi pótlékon élnek roma nagycsaládosok, ahol rántott leves, krumpli, zsíros kenyér jut csak várandós anyáknak, ahol hiába van munkásfelvétel, a romákat nem alkalmazzák. Az aluljárókban kéregető hajléktalanok, akiket bizonyos helyi önkormányzatok még onnan is kitiltanak. (Akkor bizonyára nem lesznek se munkanélküliek, se hajléktalanok.)

Ha segíteni nem tudunk, legalább együtt érzünk velük. Mindenkivel, akit meg akarnak félemlíteni. Nem vagyunk gyengék.

A fasizmust le szokták győzni. Forradalmaink vértelenek szoktak lenni. A mi kezünkben az őszirózsa is fegyver.

A szerző újságíró

2008. szeptember 15. (Népszava)

Félelem nélkül élni

Görgey Gábor író semmiféle rossz múlt semmiféle rémületet keltő csontvázát nem akarja látni többé, ezért írta alá a Magyar Demokratikus Chartát. "Gyerekkoromban átéltem a vészkorszakot, a nyilasok rémtetteit, ifjúkoromban az osztályharcos félelmeket, kitelepítéseket és a rákosista munkaszolgálatot, férfiként 56 szent októberét és utána a megtorlás szörnyűségeit, időskoromra megéltem a szovjet birodalom felbomlását." Az író - mint mondta - soha többé nem akar félni semmiféle úgynevezett eszme fenyegetettségétől.

Kamondi Zoltán filmrendező azért tartotta fontosnak, hogy aláírja a chartát, mert felháborítónak tartja, ami két éve folyik a budapesti utcákon és már vidéken is. Az aláírás - magyarázta - pusztán egy gesztus, nem várja, hogy ettől egy csapásra megváltozik az, ami felháborító. De ez a gesztus arról is szól, hogy névvel is kell vállalni, ha valakit mindez zavar. Rendkívül visszataszító ugyanis, hogy csuklyás és maszk mögé bújó, sálba burkolózott, tehát arctalan emberek rendszeresen cirkuszt csinálnak. Lényegében nem vállalják vagy többségükben nem vállalják se a nevüket, se az arcukat, se a tetteiknek az esetleges következményeit. Ezt Kamondi különösen felháborítónak tartja, hiszen mindenki úgy gondolkodhat, ahogy a szíve diktálja, viszont akkor vállalja is a gondolatait. Még inkább, ha ezek a gondolatok mások érzékenységét, biztonságérzetét sértik. Vállalja névvel és címmel, hogy ő borogatja föl és gyújtja föl a kocsikat, ő töri be a kirakatokat, ő nem enged nyugodtan megtartani egy ünnepet, mert azt gondolja, hogy ehhez joga van. Nem várok tehát többet a charta aláírásától - fogalmazott a rendező - , mint annak a megjelenését, hogy van velük szemben egy társaság, amelynek nem tetszik, amit csinálnak, s ezt a tiltakozást az emberek névvel és nyíltan vállalják.

2008. szeptember 16. (Népszava)

Tiltakozás a fullasztó jelenségek ellen

A Magyar Demokratikus Charta egyik aláírója, Békés Pál író, drámaíró, műfordító azért tartotta fontosnak a csatlakozást, mert az utóbbi egy évben fullasztóan elszaporodtak a szélsőjobboldali megnyilvánulások hazánkban. A demokratikus közélet ugyanakkor a jelenségekre adandó válaszként nem tudott igazán erőteljes szembenállást megfogalmazni. A Magyar Demokratikus Charta az író megítélése szerint alkalmas arra, hogy a káros jelenségekkel szembeni tiltakozást pregnánsan megjelenítse. Békés Pál lapunknak arról is beszélt, fontosnak tartja azt is, hogy részt vegyen a szeptember 20-ra tervezett tiltakozó megmozduláson, hiszen a kezdeményezés alakuló ülésén nem tudott jelen lenni. Éppen egy nemzetközi konferencián vett részt az IBBY, a (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete) képviseletében. Ott egy dán gyermekkönyvről mesélt, amely a gyermekirodalom nyelvén próbálja feldolgozni azt a traumát, amelyet a ma emberének jelent Dánia részvétele a második világháborúban - a kollaborálást éppúgy, mint az ellenállást. Nagy kár - fűzte hozzá Békés - , hogy hasonló magyar gyermekkönyvről nem tudunk. Az ilyen művek pedig óriási szolgálatot tehetnek, hogy a célt tévesztett fiatalok ne a náci mozgalmakban találják meg a saját identitásukat - mondta.

A Raoul Wallenberg Egyesület nyilatkozatban támogatta a Magyar Demokratikus Charta felhívását. Mint fogalmaztak, csatlakoznak minden olyan kezdeményezéshez, amely fellép a különbözőség tiszteletéért, a diszkrimináció-mentességért és a tolerancia erősítéséért. Emlékeztettek rá, hogy már többször és különböző formákban léptek fel a társadalomban jelentkező és napjainkban erősödő intoleráns jelenségek miatt. A chartához bárki csatlakozhat a charta.info.hu internetes oldalon, valamint levélben az 1369 Budapest, Pf. 303. címen.

 

2008. szeptember 17. (Népszava)

Összerándul a gyomor a fenyegetéstől

Az ember úgy érzi néha, hogy tehetetlen, de az a hiú reménye, hogyha többen összefogunk, annak valami eredménye lesz - mondta lapunknak Gálvölgyi János színész, aki ezért írta alá a Magyar Demokratikus Chartát. "Fel kell lépni az ellen, és meg kell akadályozni azt, ami mind jobban terjed. Úgy hiszem, hogy annak, aki felelősen gondolkodik, kutyakötelessége aláírni ezt a szöveget, amivel maximálisan egyetértek" - tette hozzá. A masírozástól, fenyegetéstől összerándul a gyomra nap mint nap. Véleménye szerint kellene valamit tenni a "hétköznapi radikalizmus" ellen. "Az ember, akár néző, akár színész, nem tudhatja, ha elindul előadás után a színházból, hogyan jut haza. Ez teljesen elképesztő és nonszensz." Gálvölgyi pesszimista abban a tekintetben, hogy lehet-e ezen változtatni, de meg kell mutatni, hogy vannak, akik máshogy gondolkodnak, mint azok, akik az utcán masíroznak, és kukákat meg autókat gyújtanak föl.

2008. szeptember 18. (Népszava)

Amikor az önterápia már nem használ

Dés László zeneszerző, muzsikus azért írta alá a Magyar Demokratikus Chartát, mert vannak olyan helyzetek, állapotok egy ország életében, amikor a civil társadalomnak hallatnia kell a hangját. Tiltakoznia kell az olyan végletes és embertelen jelenségek ellen, amilyenek Magyarországon jó ideje vannak. Dés szerint a politikának, és az erre hivatott közjogi intézményeknek kellett volna már réges-régen véget vetniük ezeknek a jelenségeknek, de mintha ezeket az állapotokat nemhogy megszüntetni nem akarnák, hanem fönn akarnák tartani. Ilyenkor kell a civil polgároknak hallatniuk a szavukat. Dés úgy véli, hogy "lassan elviselhetetlen viszonyok uralkodnak Magyarországon, és nagyon kellemetlen itt létezni. Minden tisztességes embernek, aki nem szeret gyűlölködésben és agresszivitásban élni, föl kell emelnie a szavát, és nem otthon dohogni. Ez már kevés, az önterápia már nem használ. Jelezni kell valamennyi normális magyar állampolgárnak (ez nem jobb- vagy baloldal kérdése), hogy nincs egyedül a rossz érzésében, és abban, hogy úgy gondolja, ezeknek az állapotoknak véget kell vetni". Dés szerint gyakran úgy tűnik, több joga van egy bűnözőszerű, radikális, szélsőséges figurának, mint az áldozatnak. Ilyen esetben az emberek szorongani, félni kezdenek és begubódznak. Többek között ettől látunk ennyi szomorú, összeszorított szájú, leszegett fejű embert az utcán. Dés utoljára a hatvanas években tapasztalt hasonlót. "Ezért is fontos felhívni azok figyelmét, akiket ez illet, akiknek kötelességük lenne megoldást találni, vagyis a politikusokét, a közjogi méltóságokét és intézményekét - az ügyészségre, a bíróságra és a rendőrségre gondolok - , hogy tegyenek valamit. A jóérzésű embereket pedig bátorítani kell, hogy ne féljenek, ők is írják alá a chartát, mert sokan vagyunk, akiknek elegük van a radikális szélsőségekből, a gyűlöletből és agresszióból."

 

2008. szeptember 19. (Népszava)

Megint charta, avagy: kétszer ugyanabba a folyóba

A fősodrú jobboldal karizmatikus vezére, kihasználva az őszödi beszéd okozta általános döbbenetet, két éve szabályos kis forradalmat rendezett: csak az utolsó pillanatban fogta vissza a Bastille-t (ti. az országházat) ostromló tömegeit. Az akkor felkavarodott hullámokon érkezett a közéletbe a mai ifjú, agresszív és hatékony szélsőjobb a Magyar Gárdával, bombagyárral, kuruc.infóval és társaikkal. Vezéreik már a rendszerváltás utáni években nőttek fel, ősmítoszuk a "Kossuth téri forradalom" és televízió ostroma. 2006 óta ők uralják az utcákat. Közegükben a kormány törvénytelen, s ebből következő szent forradalmi haraggal masíroznak az utcán. Hatékonyságuk és befolyásuk több okkal magyarázható:

Az őszödi beszéddel a kormányfő elfűrészelte saját legitimációját, s ezt az ellenzék a demonstrációkkal és népszavazásokkal könyörtelenül kihasználta. Így sikerült az "illegitim és tehetetlen" imázst kialakítani a kormányfőről, aki ekképp könnyű ellenfélnek tűnik.

A jól ismert nemzeti, kirekesztő retorika új, hatalomellenes köntösben jelenik meg, s így forradalmi színezetet nyer. A szélsőjobbosok rendszeresen összecsapnak a rendőrséggel, kétségbe vonják a hatalomlegitimitást. ("Rendőrállam!") Jellegzetes alakjuk Morvai Krisztina, aki a civil, jogvédő retorikát ötvözi ügyesen a kirekesztő, szélsőjobboldali lózungokkal. E forradalmi lendülettel azért nehéz szembeszegülni, mert ellenében a "törvény és a rend" a védendő értékek, ám ez a jelszó a liberálisoknak nem áll jól, a szocialisták pedig (előtörténetük okán) nem szívesen használják. Így az ellentüntetőknek nemigen van ideológiai muníciójuk. (Pedig kézenfekvő: a szabadság rendje a védendő érték. Nem szabad hagyni, hogy a szélsőjobb ellopja a szabadság jelszavát. Az ő számukra ez csak azt jelenti, hogy megszabadulnak mindenkitől, akinek nem tetszik a pofája.)

A "nemzeti, felszabadító" retorika, sikeresen egybemosva a szociális elégedetlenséggel, az emberek egzisztenciális félelmeivel rendkívül hatékony gyúelegy.

A másik nagy mozgósító erő: a nemzeti, etnikai kirekesztő demagógia két meghatározó eleméhez - a zsidók, illetve a cigányok elleni resszentimenthez - bőségesen érkezik utánpótlás. Az előbbihez Nyugat-Európából importálják az anticionizmust, az utóbbiból viszont Magyarország (illetve Kelet-Európa) önellátó. A két problémakör nagyon különböző, de a "zsidók által Magyarországra szabadított cigányok" rémképe, úgy látszik, működik.

A szünet nélküli mozgósítás, a permanens forradalom állapotában élő szélsőjobb rendkívül hatékonyan használja az internetet, amit valósággal "neki találtak ki". Meghatározó fórumaik ma már az interneten működnek.

A szélsőjobb sajátos viszonyban áll a legnagyobb ellenzéki párttal és annak vezérével. A radikálisoknak természetesen a tízezreket utcára hívó népvezérhez húz a szívük, aki időről időre rájuk kacsint, majd amikor ezek felizgatva és ölelő karral sietnének felé, elegánsan odébb lép, mint a kacér szépasszony: - Na de Uram, hát mit gondol ön, csak nem képzeli? - Zsidesz! - ordítja erre a frusztrált szélsőjobb (© Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, 1989) - amiként a frusztrált férfi lekurvázza azt a nőt, akit nem kap meg. Aztán jön a következő táncos forduló.

Ez ellen a szélsőjobb ellen indul útjára a Magyar Charta - élén a miniszterelnökkel. Mindez kiváltja a finnyás értelmiségiek idegenkedését, akik azzal okvetetlenkednek, hogy civil mozgalmakat civilek szoktak szervezni.

Nos, valóban: a miniszterelnök elsődleges imperatívusza a hatalom megtartása. (Ez nem bírálat, csak ténymegállapítás: a modern demokrácia így működik.) E mostani charta első embere tehát homo politicus, akit más dinamika (is) mozgat, mint 1991-ben Konrád Györgyöt.

Megértem Gyurcsányt, az embert. Az őszödi beszéd óta mérhetetlen mennyiségű gyalázkodást volt kénytelen zsebre vágni a jobboldal részéről. Minden vélt és valós bajért őt szidalmazták - valóban úgy gyurcsányoztak, mintha zsidóznának. Érthető, ha szolidáris a hisztérikus gyűlölködés más áldozataival. Nem perelhet be egyenként minden mocskolódót, de egy mozgalom élén méltósággal megfelelhet nekik: fasiszták vagytok.

Az ellenzék vezére szimbólum- és gesztusrendszerével már világosan megüzente: a nemzetet ő képviseli, a másik tábor nem tartozik a nemzet kötelékébe. Ezt a stratégiát vette át a miniszterelnök, élére állván a demokratákat és antifasisztákat mozgósító erőknek. Indirekt üzenete világos: aki nincs velünk, az nem antifasiszta - a többit ki lehet találni. Az ellenzék vezére a parlamenten kívül politizál, mozgalmat szervez… ugyanezt mi is megcsinálhatjuk.

Itt tart ma Magyarország. A két nagy párt igyekszik maga köré szervezni és XX. századi eszmék jegyében mozgósítani a civil társadalmat. (Nemzetiek kontra antifasiszták - mint Spanyolországban 1936-ban.) Utóbbit nem fenyegeti megszűnés veszélye, de a tendencia létezik: a civil társadalmat a politikai nem erősíteni, hanem felhasználni törekszik.

A demokrácia hosszadalmas, bonyolult, finom és csipkés. Az antifasizmus viszont faltól falig összefogás és roham. Antifasiszta harc közepette nem lehet nyugodtan boncolgatni a gazdaság gondjait, az új antiszemitizmus vagy a cigányság nagyon összetett problémáit. Az antifasizmus légköre nem kedvez a problémamegoldásnak. Az antifasizmus - például - azoknak a kisebbségi vezetőknek kedvez, akik szeretik saját közösségük minden gondját, baját a rasszizmus számlájára írni, s ezáltal e gondok miatti felelősség alól mentesülni.

Ráadásul: miközben a miniszterelnök mozgalmat szervez a szélsőjobb ellen, nem használja a demokratikus hatalom rendelkezésére álló eszközeit. Miért nem indult legalább vizsgálat a törvényre, jogra fittyet hányó kuruc.info szerkesztői ellen, akiket a hatóság jól ismer? Még csak meg sem próbálták. Nem furcsa ez?

Lehet választani. Csatlakozni a Magyar Chartához, ahol összemosódik kormány és civil kezdeményezés, és a mozgósító antifasizmus zászlaja alatt visszafoglalni az utcákat az egyre jobban elpimaszodó szélsőjobbtól. Vagy - a hiteles demokrácia nevében - nem csatlakozni, csináljanak az interneten mozgósított huligánok, amit akarnak.

Aki az előbbit választja, egyre figyeljen. Ha már úgy alakult, hogy a kormány áll a civil szerveződések élére, akkor a kormány legyen az antifasizmusért és ne az antifasizmus a kormányért. Magyarország mostani politikai kultúrájában az ellenzék és vezére a meghatározó. Azon az oldalon a nemzet, a magyarság stb. van a hatalomért. A másik oldalnak igen nehéz lesz ettől a stílustól megtartóztatnia magát.

Gadó János, a szerző újságíró

 

2008. szeptember 19. (Népszava)

Ne hagyjuk magunkat sarokba szorítani

Nagyon élénken él az első charta emléke Bacsó Péter filmrendezőben, s ez elevenedett föl benne, amikor most a Magyar Demokratikus Chartát aláírta. A Népszavának elmondta, "arra gondoltam, hogy mi, magyarországi emberek, budapesti polgárok, ne hagyjuk magunkat sarokba szorítani demagóg és rossz emlékeket felidéző csapatoktól. Mindegyik korábbi charta­tüntetésen ott voltam. A legemlékezetesebb tán az volt, ami a Vérmezőn zajlott. Iszonyatos vihar, eső volt, a szónok fölé én tartottam az ernyőt, ez még az a romantikus időszak volt, amikor az emberek nem hagyták magukat megfélemlíteni." Bacsó szerint mostanra sokaknak iszonyatosan eltompult a politika iránti érdeklődése, kevés az egészséges reakció arra, ami történik. Nem tudni, tette hozzá, mi lehet a mostani charta eredménye, de legalább meg kell próbálni ébren tartani az érdeklődést a közügyek iránt, és védekezni kell valahogy a nem kívánatos jelenségek ellen.

2008. szeptember 22. (Népszava Online)

Gyurcsány Ferenc: "Vigyétek el az üzenetet!"

A Magyar Demokratikus Charta szeptember 20-i nagygyűlésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt. Beszédének szerkesztett változatát az alábbiakban adjuk közre: "Hadd szóljak azokhoz a jobboldali honfitársaimhoz, akik valószínűleg nincsenek itt. Hadd beszéljek ahhoz az erős, jobboldali politikai közösséghez, amely talán méregetve, talán bizonytalanul tekint ma ránk.

Szeretném azt mondani nekik, mi azt gondoljuk - és ez a legfontosabb - , hogy honfitársak vagyunk. Nekem ők barátaim. Én azt szeretném elmondani gyermekeimnek, hogy „olyan országot fogunk rátok hagyni, amelyben szabadon választhatod meg, ki vagy”. Azt szeretném elmondani gyermekeimnek, hogy „neked barátaid, honfitársaid, társaid azok, akik másként gondolkodnak. Nem az a kérdés, hogy a politika melyik oldalára állnak azok, akikkel egy iskolába jársz, akik a munkatársaid, akik szomszédaid. Ők magyarok. Sok mindent másként látnak, mint mi, de elsősorban magyarok. Nekünk nem ellenfeleink, nem ellensé­geink, hanem testvéreink.”

Azt szeretném mondani jobboldali testvéreimnek, hogy vitatkozhatnak velünk. Lehet, a vita hevében sokszor a pokolba kívánnak bennünket. Lehet, hogy vannak közöttük, akik időnként bántanak, sőt sértenek is bennünket. De nagyon is világos, hogy a jobboldal egésze nem ilyen. Nekem nagyon is világos, hogy a jobboldal érti, Magyarország csak egy van. Érti, hogy mi mindannyian magyarok vagyunk, és ha akár csak egyetlenegyet is kirekesztünk a nemzeti közösségből, azzal ez a közösség lesz szegényebb. Én nem ilyen Magyarországot akarok.

Magyar nem háborúzhat magyarral. Magyar nem kívánhatja, hogy bárki másnak, aki szintén magyarnak érzi magát, szemlesütve kelljen járnia és bizonygatnia kelljen, ő a hazának tisztességes polgára. A magyar csak azt kívánhatja, hogy a nemzeti közösség legyen erős, baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, konzervatívok és szociáldemokraták fogják meg egymás kezét, fogadják el, hogy Magyarország ereje ebből a sokszínűségből és sokfajtaságból fakad. Hogy mi így, együtt alkotjuk ezt az országot, amely több mint egy évezred után büszke lehet történelmi teljesítményére. Nem arra akarjuk pazarolni energiánkat, hogy egymással küzdjünk, hanem arra felhasználni, hogy legyőzzük a csüggedést, a kishitűséget, mindazt, ami olyan rossz és gonosz. Hogy jók akarunk lenni, jó és büszke Magyarországot akarunk teremteni.

Lelkünkben, szívünkben, álmainkban létezik egy Magyarország. Olyan Magyarország, amelyben olyan természetes és minden feltételtől mentes, hogy magyarok vagyunk, és ami olyan magától értetődő, ahogyan a nap besugározza a földet. Lelkünkben és szívünkben létezik egy olyan Magyarország, amelyben magyarságunk mellett teljesen természetes, hogy ki istenhívő, ki kétkedő, mások akár istentagadók is lehetnek. Létezik olyan Magyarország, amelyben magyarságunk mellett akár szerbek, románok, sokácok, zsidók, cigányok lehetünk, annyifélék, amennyi fajtának teremtett bennünket az ég. Létezik olyan Magyarország, amelyben demokraták érdeklődéssel fordulnak a másik felé, és tudatosan nem csak, hogy nem keresik szélsőséges, nem demokratikus emberek és csoportok támogatását, hanem ha kell, elfordulnak tőlük, mi több, ha kell, megküzdenek velük. Létezik olyan Magyarország, amelyért érdemes megküzdeni, amelyet mi alkotunk, olyan sokféleképpen, ahányan csak vagyunk.

Létezik olyan Magyarország, amelyről azt szeretnénk, hogy ne csak a szívünkben és lelkünkben éljen, hanem itt legyen a hétköznapokban is, amelyben magyar és magyar méltósággal, a másikat védve, érdeklődéssel fordul egymáshoz, és örül, hogy fölfedezi a másikban azt, amiben több nála, és segít neki abban, hogy a másik legyőzhesse azt, amiben ő nálam kevesebb. A jóindulatú emberek egymásra nyitott Magyarországát keresem.

Előbb vagy utóbb eljön mindannyiunk életében a pillanat - nyilván az enyémben is - , amikor fel kell tenni a kérdést, vajon megtettem-e azt, amit meg kellett cselekednem. Magam azt hiszem, sokszor tévedtem. Gyanítom, hogy nem egyszer hibáztam. De hiszem azt is, hogy bűnbe soha nem estem. Kerestem, milyen módon lehet segíteni, hogy ez a nemzet együtt maradjon. Kerestem az utat másokhoz, próbáltam megérteni őket. Arra hívtam embertársaimat, hogy keressük meg mindazt, ami ezt az országot összeköti. Olyan sokan lennénk netán, hogy azzal kellene foglalkozni magunkban, miként lehetnénk kevesebben? Lehet-e úgy felemelni a nemzetet, hogy közben akár csak egyet is kitaszítok belőle? Lehet-e úgy aggódni Magyarországért, hogy nem aggódom minden egyes polgáráért? Lehet-e úgy magyarnak lenni, hogy bárkinek azt kívánom, ő ne érezhesse magát szabadon magyarnak? Úgy vélem, nem lehet.

Azt szeretném kérni mindazoktól, akik itt vannak, a fiataloktól, hogy mondják el szüleiknek, nagyszüleiknek, az idősebbeknek, ők meg mondják el gyermekeik­nek és unokáiknak, hogy valamennyi hazafinak van egy kötelessége. Az, hogy tanuljon meg szeretni, és nem gyűlölni. Hogy tanuljon meg nyitottnak maradni, és annak lenni.

Látom kemény arcú embertársaimat, akik úgy gondolják, hogy a magyarság egy időtlen, soha nem változó, az időtlenben álló valamilyenfajta gránittömb. Az ő hitük, a meggyőződésük ennek a gránittömbnek a talapzata. És azt gondolják, hogy minden más, az övékétől eltérő hit, gondolat vagy vélemény bepiszkítja, felpuhítja ezt a gránittömböt. Én nem ilyennek látom a magyarságot. Én a magyarságot élő, viruló fának, bokornak látom, ezernyi virággal és levéllel. Amely lehet, hogy bár sokban hasonlít egymásra, mint egyik levél a másikra, egyik virág a mellette levőre, de ha közelről megnézem, minden levél, minden virág más. Én a magyarság erejét abban látom, hogy mint a bokor és a fa, újra és újra kihajt. Hogy mer és tud nagyobbnak lenni, és törekszik az ég felé, megmutatni: ez vagyok, és még nagyobb akarok lenni. Szükségem van minden ágra és minden levélre, szükségem van Magyarország minden virágára.

Én a magyarság fájának levelét és virágát nem leszakítani kívánom, hanem öntözni és éltetni. És azt kívánom neki, hogy maradj az örökkévalóságban, hogy ne engedjél szélnek és viharnak, hogy bár az ágak összegabalyodtak, mégse egymásnak feszüljetek, védjétek az alatta levőt, és mondjátok: nagy vagy, Magyarország. Nagy, mert a benne lakók nagyszerű emberek, egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai és testvérei. Ilyen Magyarországot akarunk!

Vigyétek el az üzenetet Magyarország valamennyi pontjára! Vigyétek el szociáldemokratáknak, szocialistáknak, liberálisoknak, konzervatívoknak. Mondjátok el baloldaliaknak és jobboldaliaknak, hogy létezik ilyen Magyarország, az ő Magyarországuk is, nemcsak a miénk. És várjuk őket abba a Magyarországba, amelyben nem a békétlenség, nem a háborúskodás, hanem ellenkezőleg: a megértés és a béke honol. Ezt a Magyarországot pedig csak tízmillió határon belüli és még sokkal több azon túli csak együtt tudja megalkotni. Mert ebben az országban szükség van mindenkire, ilyen országot akarunk!

Tudom, hogy túl hosszú volt a délután. Tudom, hogy sokan már fáznak. Magam is azért vetkőztem ingre, hogy érezhessem, milyen hideg is van. Nagyon könnyű nehéz, kegyetlen szavakat mondani. Nagyon könnyű! Ma nem ehhez kell a bátorság. Nagyon könnyű a gonoszt segítségül hívni. Ma nem ehhez kell a bátorság. Hanem ahhoz kell, hogy Magyarország újra összekapaszkodjon. Hogy demokraták értsék a felelősségüket. Olyan jó újra látni, hogy sok-sok hónap, sok-sok év után Magyarországon ismét ezrek, tízezrek elindultak. Hogy nem hagyták annyiban, nem engedték, hogy szétszakítsanak bennünket. Hálás vagyok nektek! Sokan azt hitték, hogy már a remény is elveszett. Sokan gondolták úgy, mi soha többé még egyszer nem leszünk már együtt. De itt vagyunk! Itt vagyunk az ország sok városából és településéről azért, hogy elmondjuk mindenkinek: nyugodt, békés világot szeretnénk. Olyat, amelyben mindegyikünk azzá válhat, amivé akar, de van legalább egyvalami, a legszentebb, amiben közösek vagyunk: magyarok és demokraták.

Akik összefognak, és maguk közé várnak mindenkit. Nem adják fel, mert nem adhatják fel. Mert Magyarországért­ teszik. A szabad, demokratikus Magyarországért."

2008. szeptember 22. (Népszava, Népszava Online)

Piros-fehér-zöld esernyőt nyitottak ki a „barna eső” elleni védekezésül a Kossuth téren

Létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és béke honol, és ebben az országban mindenkire szükség van. Erről is beszélt Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén. A résztvevők a Clark Ádám térről vonultak a Kossuth térre. A többség kék színű, Magyar Demokratikus Charta 2008 feliratú matricát viselt a ruháján.

Méltósággal, jókedvvel vonult a demokrácia védelmére szövetkezett tömeg Budáról a Parlament elé. A Kossuth téren kivetítők, zászlók és Geszti Péter Magyarország című slágere várta a vonulókat. „Le a rasszizmussal!” „Soha többé fasizmust!” - ezeket írták azokra a táblákra, amelyeket fiatalok tartottak a magasba.

A rendezvény moderátora, Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze a Demokratikus Charta hajdani alapítóit: Konrád György írót, Farkasházy Tivadar humoristát, újságírót és Vitányi Iván szocialista politikust szólította először a színpadra. Hegedűs kijelentette, az alapítás akkori pillanatában az alapítók figyelmeztettek a demokráciát érő veszélyekre. 1995-ben úgy érezték, mindez okafogyottá vált. Emlékeztetett rá, annak idején jelképesen barna esernyőt nyitottak, s most eljött az idő, hogy az ernyőt újra kinyissák. A három alapító ezúttal piros, fehér és zöld esernyőt bontott a „barna eső” elleni védekezésül.

Az egykori alapítók nevében Vitányi Iván szólt a sokezres tömeghez. A szocialista parlamenti képviselő arról beszélt, annak idején a charta tagjai ugyanúgy két okot láttak mozgalmukra: fellépni valami ellen és valamiért. Azt mondta: nem hagyják, hogy az utcát a szélsőjobboldal „gátlástalan, agresszív politikai színtérré” züllessze. Emellett céljuk a demokrácia és a társadalom felemelkedése. Vitányi a jobboldalt említve azt mondta: vannak, akik király nélküli királyságra törekednek, mint Horthy idejében. Mérték, józanság, együttműködés, vállalás - sorolta az egyén és a politika szintjén is kívánatosnak tartott értékeket. Megmutatják, hogy Magyarországon nemcsak a szélsőségesek vannak jelen a politikai színtéren, hanem a demokraták is - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a szociális demokratáknak, a liberális demokratáknak és a nemzeti konzervatív demokratáknak nemcsak arról kell vitatkozniuk, hogy miben különböznek, hanem azt is fel kell mutatniuk, amiben egyetértenek. Vitányi szerint többen vannak, akik a magyarságot és a demokráciát egynek gondolják, mint akik nem. Felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalomnak szembe kell néznie azzal, a lakosság számottevő része nem részesült azokban az értékekben és javakban, amelyeket a társadalom megteremtett. Az ő felemelkedésük az igazi probléma, amihez erős, fejlődő gazdaság kell, az adóterhek, a bürokrácia csökkentése, a feketegazdaság megszüntetése és a versenyképesség növelése.

A demokratának van mit féltenie: az alig nagykorú, 19 éves demokráciát. A demokrata azt kérdezi, ké­pes-e nagykorúvá válni a demokrácia - mondta beszédében Iványi Gábor lelkész. A Wesley János Lelkészképző Főiskola vezetője kijelentette, nem akarja, hogy újra olyanok irányítsák az országot, akik önkényesen megmondják, ki a magyar, kinek a politikai nézetei szolgálják a hazát, kinek az életformája követhető. Közölte: szégyelli, hogy több mint fél évezred után nem tudták integrálni a cigányságot és azt, hogy csöndes össztársadalmi egyetértés látszik kibontakozni arról, velük szemben bármi megengedett. Iványi olyan parlamentet akar, amelyben felelős törvényhozás folyik, az ország valós gazdasági helyzetének figyelembe- vételével. „Soha nem akarjuk, hogy szitok, tojás, kő vagy bármi eltántoríthasson minket demokráciánk védelmétől” - fűzte hozzá.

Ma itt a szabadság- és békesség­szeretők újjáélesztik a Magyar Chartát - kezdte beszédét Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere kijelentette: a Demokratikus Charta felhívását egy hét híján épp 17 éve tették közzé vezető értelmiségiek és szabadelvű politikusok. 1991. december 7-én a budapesti Városházán azért alakultak mozgalommá, mert akkor az éledező szélsőjobboldallal szemben kellett megvédeni az új magyar demokráciát. Alig néhány hónappal a rendszerváltás eufóriája után megdöbbenve tapasztalták, hogy üti fel a fejét a kirekesztés, a rasszizmus, az idegengyűlölet. Ami akkor országos felháborodást okozott, ma lassan már említésre sem méltó. Az akkor botrányos Csurka-dolgozat ma fel sem tűnne a Magyar Hírlap publicisztikai rovatában. Demszky úgy fogalmazott: „a szalonzsidózás és úri rasszizmus olyan távol van a mai szélsőjobboldal szóhasználatától, mint tiszti kaszinó a nyilasháztól”. Tűrhetetlennek nevezte az utóbbi két évben a széljobboldal felől érkező verbális fenyegetést és fizikai erőszakot. Azt, hogy nyilvánosan magyarellenesnek és ellenségnek titulálnak személyeket, utcai erőszakot alkalmaznak, kirakatokat törnek be. „Meg kell védenünk magunkat velük szemben, a békés, magyar demokrácia érdekében!” - mondta a főpolgármester. A demokraták pedig sokat tanulhatnak a Demokratikus Charta hibáiból. „A demokraták és a kirekesztő, szélsőséges kisebbség között kell határt húznunk, nem az egyes pártok szavazói között! A chartának olyan íratlan normának kell lennie, amelynek szellemét minden magyar demokrata elfogadja” - mondta Demszky, aki kiemelte, hogy ezen a rendezvényen senki sem pártok nevében szól.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke többek között arról beszélt, fontos lenne, hogy a többség azt érezze, ha egy cigány embert sérelem ér, az mindenki mást ugyanúgy érint. „A cigányellenesség nem csak jobboldali jelenség” - mondta, hozzátéve: a munkanélküliség nem munkakerülés, a szegénybűnözés pedig nem cigánybűnözés. Szerinte az ország jövője múlik azon, hogy képes-e kezelni ezeket a problémákat. Hozzátette, félmillió munkaképes, kirekesztett roma szeretne dolgozni, és a legtöbb gyerek is a „világ végén születik”. „Be kell engedni őket a munkahelyekre, az iskolákba!”

A demonstráción ott volt több kormánytag: Kiss Péter kancellária-, Bajnai Gordon fejlesztési, Hiller István oktatási, Draskovics Tibor igazságügyi, Veres János pénzügy-, Székely Tamás egészségügyi miniszter, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Lamperth Mónika, az MSZP elnöki kabinetének vezetője, Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság elnöke, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, valamint Lévai Katalin, az MSZP európai parlamenti képviselője és több közéleti személyiség. A legrövidebben Groó Diána ifjú filmrendező beszélt a Kossuth téren, de talán a miniszterelnök mellett ő kapta a legnagyobb tapsot. Egy svéd gyerekkönyvből idézett: „Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül.” A miniszterelnök többek közt arról beszélt, hogy egy nyugodt, békés országot akarnak, ahol mindenki az lehet, ami akar. Beszédét a 7. oldalon közöljük.

Fazekas Ágnes

2008. szeptember 23. (Népszava)

Taps

Tapsolt a Kossuth tér. Igaz, ez nem a gyűlölet tere volt. Ezen a napon - múlt szombaton - az egész nemzet becsületét, az emberi méltóságot oltalmazó Magyar Demokratikus Charta Kossuth terén voltunk. Szeptember 20. - érdemes megjegyezni e dátumot talán, ott, akkor némileg új időszámítás kezdődött; a vakhitű kirekesztéssel szemben e napon e tér visszavette tisztességét - többek közt azzal, hogy a Kossuth tér tapsolt.

A cigányoknak, akik hazai történelmünkben először, a folyamatosan rájuk zúduló megaláztatás ellen fellépve megmutatták magukat, és béke-­ menetükkel csatlakoztak a charta tüntetéséhez. Jöttek az ország minden sarkából azok, akik főleg 2006, a demokratikus jogállam megrendülése óta nap mint nap "genetikai bűnözőknek", gonosztevőknek, ellenségeknek lettek gyalázva; akiknek faluszéli házaira már jóformán magyar virtus benzinbombát dobni, ablakaikon belövöldözni, kisgyermeküket csaknem halálra kövezni. Idős férfiak elővették a ritka alkalmakra tartogatott jobbik ruhájukat, és kicsit zavarban voltak, mikor sokan kezet nyújtottak nekik. Az az öregember is, aki elsírta magát. Csendesen mentegetőzött, azt mondta, hogy "ezt is megértem, tapsolnak a cigánynak". Most értettem meg igazán a nagygyűlés roma polgárjogi szónokának szavait: "Ne féljetek, cigányok, megjöttek a magyarok!" Nem gárdás magyarok, nem turulos magyarok, és nem fajmagyarok, hanem csak egyszerűen - magyarok. Akik most kinyújtott kézzel köszöntik a cigányokat. Ahogy kell, amikor honfitársainkkal találkozunk.

2008. szeptember 23. (Népszava, Népszava Online)

„ezt is megértem, tapsolnak a cigánynak”

Tapsolt a Kossuth tér. Igaz, ez nem a gyűlölet tere volt. Ezen a napon - múlt szombaton - az egész nemzet becsületét, az emberi méltóságot oltalmazó Magyar Demokratikus Charta Kossuth terén voltunk. Szeptember 20. - érdemes megjegyezni e dátumot talán, ott, akkor némileg új időszámítás kezdődött; a vakhitű kirekesztéssel szemben e napon e tér visszavette tisztességét - többek közt azzal, hogy a Kossuth tér tapsolt.

A cigányoknak, akik hazai történelmünkben először, a folyamatosan rájuk zúduló megaláztatás ellen fellépve megmutatták magukat, és béke-­ menetükkel csatlakoztak a charta tüntetéséhez. Jöttek az ország minden sarkából azok, akik főleg 2006, a demokratikus jogállam megrendülése óta nap mint nap „genetikai bűnözőknek”, gonosztevőknek, ellenségeknek lettek gyalázva; akiknek faluszéli házaira már jóformán magyar virtus benzinbombát dobni, ablakaikon belövöldözni, kisgyermeküket csaknem halálra kövezni. Idős férfiak elővették a ritka alkalmakra tartogatott jobbik ruhájukat, és kicsit zavarban voltak, mikor sokan kezet nyújtottak nekik. Az az öregember is, aki elsírta magát. Csendesen mentegetőzött, azt mondta, hogy „ezt is megértem, tapsolnak a cigánynak”. Most értettem meg igazán a nagygyűlés roma polgárjogi szónokának szavait: „Ne féljetek, cigányok, megjöttek a magyarok!” Nem gárdás magyarok, nem turulos magyarok, és nem fajmagyarok, hanem csak egyszerűen - magyarok. Akik most kinyújtott kézzel köszöntik a cigányokat. Ahogy kell, amikor honfitársainkkal találkozunk.

2008. október 18. (Népszava, Népszava Online)

A charta kiáll az utcanévért

- Somogyi Béla mártír volt, szociál­demokrata, valamint a jobboldali terror áldozata. Mindenképpen rossz üzenete lenne annak, ha a róla elnevezett utcát átkeresztelnék - nyilatkozta lapunknak a Magyar Demokratikus Charta szóvivője. Vitányi Iván szocialista képviselő hozzátette: mozgalmuk a névváltoztatás ellen foglal állást, s bár még nem beszéltek róla, a Magyar Demokratikus Charta tagjai készek kiállni ez ügyben.

Mint arról a Népszava beszámolt, Józsefváros önkormányzatának képviselő-testülete szerdán döntött úgy, hogy a VIII. kerületi Somogyi Béla utca ezentúl Molnár Ferenc nevét viselje. A kerület szocialista és szabad demokrata képviselői élesen bírálták a testület jobboldali többségét a döntésért, hiszen az utca 1962 óta viseli a Népszava egykori újságírója, az 1920-ban meggyilkolt, cikkeiben a fehérterrort elítélő Somogyi Béla nevét. A változtatás az előterjesztés szerint a helyi lakók többségének kívánsága volt - erre hivatkozva javasolta a Molnár Ferenc név felvételét a Palotanegyed részönkormányzat, mondván, az íróról nevezték el az utcában található általános iskolát is. Ám nem valószínű, hogy megkapja a fővárosi jóváhagyást a VIII. kerületi képviselő-testület szerdai döntése. Az már eddig is biztos volt, hogy az MSZP nem szavazza meg a javaslatot, tegnap pedig az SZDSZ fővárosi frakciója tudatta közleményében, hogy nem támogatja a közgyűlésben a névváltoztatást.

Az MSZP emberi jogi tagozata csütörtök este a szociáldemokrata mártírra emlékezve tartott tiltakozó rendezvényt a névváltoztatás ellen a Somogyi Béla utca és a Blaha Lujza tér sarkán. Bódis Krisztina, a Tarka Magyar mozgalom szóvivője arra a kérdésünkre, terveznek-e hasonló demonstrációt, azt válaszolta: a Tarka Magyar mozgalom egyszeri akció volt, éppen ezért semmiféle más megmozdulást nem terveznek a jövőben.

2008. november 7. (Népszava Online)

A cigányságot nem illeti meg a védelem? - Nagycsécs: szolidaritás és higgadtság kell

Napjainkban Magyarországon a roma kisebbség tagjai a támadások elsődleges céltáblái, ezért minden jóravaló embernek fel kell emelnie a szavát, ha őket fenyegetik. A többi közt ezt tartalmazza a Magyar Demokratikus Charta nyilatkozata, amelyet a szerveződés szóvivői, Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván írtak alá.

Mint fogalmaznak, „ma dől el, hogy milyen lesz a holnap Magyarországa: olyan-e, ahol rettegniük kell mindazoknak, akik valamilyen kisebbséghez tartoznak vagy olyan, ahol minden állampolgárt megilletnek ugyanazok a demokratikus jogok, ahol mindenki felemelt fejjel járhat az utcán”. Utalva a nagycsécsi kettős gyilkosságra, emlékeztetnek arra, hogy egymást követik a roma honfitársaink elleni aljas támadások: a romák házaira dobott Molotov-koktélok után következett a sörétes puska, a kettős gyilkosság. Az Országgyűlés képviselői napirend előtt mindenről beszélnek, csak erről nem, a köztársasági elnök mindenről beszél, csak erről nem. A magyar közéletet meg sem érintette a szolidaritás gondolata. Tűrhetetlen az a fajta viselkedés, amely azt üzeni, hogy a kisebbséghez tartozók nem részei a magyar állampolgárok közösségének, nem illeti meg őket a minden magyart megillető védelem, az élet, a fedél, a testi épség védelme - áll a Magyar Demokratikus Charta nyilatkozatában.

Olyan embereket ért támadás Nagycsécsen, akiknek a napi megélhetés is komoly kihívást jelentett - mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen tett látogatásán. Bár a nyomozás még nem fejeződött be, így az elkövetők indítéka sem ismert, de tény, hogy az „embervadászat bevonult az életünkbe” - fogalmazott Gyenesei István, aki bízik abban, hogy nem etnikai támadás, nem a roma lakosság elleni cselekedet történt Nagycsécsen, ugyanakkor a háttérben „valahol ott van a rasszizmus is”. Draskovics Tibor, az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője közben ismét felháborítónak és érthetetlenek nevezte a történteket, de a további tragédiák elkerülése érdekében higgadtságot kért mindenkitől. A miniszter azután beszélt erről, hogy fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit, köztük Kolompár Orbánt.