2010. márc. 10.
Csatlakozóink száma:
8761
 
 

KITÖRT AZ INFLUENZAJÁRVÁNY!


Az alábbiakban tájékoztató anyagokat közlünk, megkönnyítendő az influenzajárványra való felkészülést. 

Minden ötszázadik ember influenzagyanús
2009. november 18. 18:30

A betegszám dinamikusan emelkedik, az adatok szerint minden ötszázadik ember fordult eddig orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos a szerdai kormányszóvivői tájékoztató után, hozzátéve, azt ajánlják, hogy a munkahelyi Mikulás-ünnepségeket ne tartsák meg. Országos járvány van - mondta a tiszti főorvos -, az orvoshoz fordulók száma egy hét alatt 22 ezerre, 32 százalékkal nőtt az előző hetihez képest. A legtöbb megbetegedés Pest, Győr, Heves és Szabolcs megyében volt. Közölte azt is, van a betegek kezelésére megfelelő és elegendő mennyiségű gyógyszerkészlet a patikákban, és juttattak a kórházaknak is belőle.

 

A főorvos elmondta, hogy az epidemiológiai központba a 46. héten 340 mintát küldtek, és 115 esetben mutatták ki a H1N1-vírust. Falus Ferenc pontos számot nem tudott mondani, hogy hányan estek, eshettek át a betegségen, de az epidemiológiai becslések szerint körülbelül 30 ezren lehetnek.

 

Közegészségügyi érdek az, hogy a veszélyeztetettek legyenek minél hamarabb beoltva, a háziorvosoknál van még a rizikócsoportoknak járó oltásból, a patikákba pedig 400 ezer ampullát szállítottak ki eddig - mondta.

 

Falus Ferenc közölte: kórházi jelentési rendszert vezetnek be - amelyen keresztül tudni fogják, hol vannak szabad kapacitások, valamint azt, hogy hányan kerültek kórházba a betegséggel összefüggésben -, de figyelik a legnagyobb, legfontosabb (az úgynevezett kritikus infrastruktúrába tartozó) vállalatok megbetegedési arányait is. Ezzel kapcsolatban elmondta, minden cégnek aktualizálnia kellett saját pandémiás, azaz járványtervét, és fel kellett mérniük, mekkora létszámmal biztonságos még a működésük.

 

(MTI)

Rendkívüli oltópontok létesítése
2009. november 19.

Magyarországon az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a folyó év 46. hetében meghaladta a lakosság 200 százezrelékét, ezért szükségessé vált az országos járvány kihirdetése. Annak érdekében, hogy az új típusú influenzával szemben minél magasabb arányú legyen a lakosság átoltottsága, rendkívüli oltópontok kezdik meg működésüket. Az első ütemben 2009. november 20. 08:00 -tól közel 30 helyen létesül oltópont, a második ütemben 2009. november 27. 08:00 -tól az oltópontok száma bővül: összesen közel 200 oltóponton vehetik igénybe a lakosság a térítésköteles oltást.

Forrás és az oltópontok listája:

http://www.eum.hu/uj-influenzavirusrol/rendkivuli-oltopontok

További információk:

http://www.kormanyszovivo.hu/page/H1N1?lang=hu

http://www.antsz.hu/portal/portal/infl_lakossagi_tajek.html?menuid=1e5b3a51-3aff-11de-85eb-6357d2760e52

http://www.eum.hu/uj-influenzavirusrol/lakossagi-uj-tipusu


 



Magyar Demokratikus Charta