2008. szeptember 8. (Népszabadság): Chartaadósság

Szombaton összegyűltek azok, akik szerint érdemes "újjáalakítani" az 1991-es Demokratikus Chartát. Sokak szerint már megalakítani sem volt érdemes. Én egy harmadik álláspontot képviselnék. Az Antall-Boross-kormány teljesítményét érdemtelenül megszépíti a múlt, pedig a magyar demokrácia valamennyi súlyos problémája abban a ciklusban gyökerezik.

1991 őszén a Demokratikus Charta a polgári demokrácia maximalista felfogását képviselte a kormányzó koalíció minimalista felfogásával szemben, melyet Kónya Imre dolgozata jelenített meg: a közmédiát a koalíció médiájává kell tenni, a saját embereinkkel kell betölteni minden pozíciót, boszorkányüldözéssel, utólagos felelősségre vonással, az elévülési szabályok megkerülésével kell politikai céljaink szolgálatába állítani az igazságszolgáltatást.

Ezt a felfogást erősítette föl az 1992-es Csurka-dolgozat, amely elvezetett a nagy "Charta-sétákhoz". Boross Péter rendszeresen megvédte a törvénysértő rendőri akciókat, s az emberi jogi szempontokat szembeállította a "renddel" és a nemzeti érdekekkel.

Az akkori ellenzék még nem mutathatta meg, miként működteti a polgári demokráciát, ha hatalomra jut. Hitelesen köthette magához a reményt, hogy a köztársasági ethoszt és etikát szélesen és mélyen értelmezi. Ebben a hitben jóhiszemű értelmiségiek is támogathatták az ellenzék chartáját.

Ez a hitel ma már nem létezik. Már minden párt kormányzott, s bár nem egyforma távolságra, de mindegyik messze sodródott a Demokratikus Charta szellemétől. Mindegyik kísérleteket tett a közmédia kisajátítására, mindegyik széles körű, a par excellence politikai pozíciókon messze túlterjedő személycserékkel juttatta pozícióhoz a klientúráját, minden ciklushoz kötődnek súlyos korrupciós botrányok, minden pártot jelentős részben piszkos forrásokból működtetnek, minden ciklusban történtek kisebb-nagyobb erőfeszítések a politikai jogok (gyülekezési szabadság, szólásszabadság stb.) szűkítésére. Nincs már olyan párt, mely ne próbálta volna félrevezetni a választópolgárokat az ország helyzetét és politikai szándékait illetően, minden párt védelmébe vett már köztörvényes bűncselekményeket elkövető utcai garázdákat vagy/és védtelen és bűntelen embereket bántalmazó rendőröket.

A Magyar Demokratikus Charta mostani felhívása már nem is tartalmaz a közhatalom gyakorlóitól számon kérhető normákat, a Demokratikus Chartából "csupán" a kirekesztő nemzetfelfogás elutasítását veszi át. Kétségtelen, hogy ez a felfogás a demokrácia minőségrontásának alapja, ez igazolja az ellenség és a kritikus polgárok jogainak minimalizálását. Csakhogy mára már - szükségszerűen - kölcsönössé vált az a felfogás, hogy a másik oldal győzelme olyan katasztrófa lenne, ami a Demokratikus Charta által egykoron elítélt lépéseket is szentesíti.

Egy politikus kezdeményezte chartának ma már csak az ő elkötelezett híveinek körében lehet igazán hitele. De vannak még ebben a megosztott magyar közéletben is olyan szerveződések, amelyek minden politikai erőt ugyanazokkal a normákkal szembesítenek, és mindegyikkel rendszeresen ütköznek. A kormány és az ellenzék elfogult hívei egyaránt a túlsó oldalra sorolják őket, viszont a reménytelenül elfogultak körén kívül még mindig nekik lehet leginkább hitelük. A TASZ, a Nyilvánosság Klub, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Helsinki Bizottság stb. Ha ebben a körben készülne demokráciánk minősége védelmében egy minden tekintetben tárgyilagos listát tartalmazó charta, melynek sem a kormánypártok, sem az ellenzékiek nem örülnének - nos, annak örülhetnénk. Arra szükségünk lenne.

Révész Sándor

2008. szeptember 8. (Népszabadság Online)

TGM: "Ha valaki antifasiszta, vegyen részt az antifasiszta népfrontokban" - "Erőt kell mutatni, mert a közélet teljes mértékben be van rezelve"

A magyarországi fasisztoid jelenségek ellen tiltakozni kell - indokolta Tamás Gáspár Miklós filozófus csatlakozását a Magyar Demokratikus Chartához a Klubrádió Hetes stúdió című műsorában elhangzott nyilatkozatában. - Természetesen tudom, hogy ebből megint gyurcsányozás lesz, mert ebben a dologban Gyurcsány Ferenc is részt vesz, márpedig a magyar közélet gyurcsányozáson és orbánozáson kívül nagyon kevésre képes. Nekem azonban ehhez semmi közöm nincsen, tekintettel arra, hogy nem vagyok barátja a Gyurcsány-kormányzatnak és politikájának.

Ettől teljesen függetlenül csatlakoztam ehhez a dologhoz, ami szerintem magától értetődik. Ha valaki antifasiszta, vegyen részt az antifasiszta népfrontokban.

Erőt kell mutatni a szélsőjobboldali, nyilas és egyéb jelenségekkel szemben, mert a közélet teljes mértékben be van rezelve - fogalmazott TGM. - Száz példát mondhatnék, most egyet mondok. Amikor Szilvásy miniszter háza ellen bombamerényletet követtek el, a rendőrség rongálás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Még csak nem is ismeretlen a tettes, mert a Magyarok Nyilai nevű hungarista szervezet vállalta a felelősséget, ahogy a terrorista csoportok szokták - de ha egy bombamerényletet rongálásnak nevezünk; ha az életre és testi épségre veszélyes, politikai indítékú támadásokat garázdaságnak nevezik; ha a szélsőjobboldali rohamosztag pörében, egy, vagy talán több telefonhívás után a bíró lemond; amikor azt látjuk, hogy az értelmiség rémületében megpróbál jobbra helyezkedni, kibékülni, kibekkelni, elhallgatni - ilyenkor a félénk emberek fölbátorítása céljából fontos megmutatni, hogy vannak emberek, akik nevükkel, arcukkal vállalják az antifasizmust. Ennyi az egész.

"Be vannak rezelve"

Például radikálisnak kezdték nevezni a sajtóbana fasisztákat - mondta Tamás Gáspár Miklós a Klubrádiónak adott nyilatkozatában. - Radikális Jászi Oszkár volt, nem Szálasi Ferenc. Az más.

Őszintén szólva szkeptikus vagyok - mondta a filozófus arról, hogy a Charta mit tehet. - Én mindenesetre nem akartam ezt elrontani. Ha azon múlik valami, hogy odafirkantom-e a nevemet, akkor odafirkantom a nevemet. Ezen ne múljék semmi, én semmi jónak nem vagyok elrontója.

Kötve hiszem, hogy ez a jobboldalon bárkit elgondolkoztat - folytatta Tamás Gáspár Miklós. - Tekintettel arra, hogy akik mostanában Gyurcsány Ferenccel rosszban vannak, azok úgy látszik, nem írták alá. Én is rosszban vagyok Gyurcsány Ferenccel, politikai értelemben, ugyanakkor azonban úgy gondolom, hogy neki pont úgy joga van egy antifasiszta mozgalomban részt venni, mint nekem. De ismerve a magyar politikai pszichológiát, ebből gyurcsányozás lesz és semmi más. Azt hiszem, hogy a demokratikus beállítottságú jobboldali emberek arra az álláspontra helyezkednek, hogy a jövendő kormányukat majd demokratikus értelemben befolyásolják. Nem hajlandók a következő kormány ellenségeivel összefogni.

Egy közelmúltbeli tanácskozás résztvevőire utalva TGM elmondta, hogy nyilvánvaló jelei vanank: - A magyar értelmiség legfontosabb érdekvédelmi szervezete, a Magyar Tudományos Akadémia tudomásul vette, hogy hány az óra, Orbán Viktor megnyerte a választásokat, amelyekre még nem került sor, és szépen mindenki fölsorakozik. Amikor majd lehet a demokratikusabb jobboldal engedélyével is antifasisztáskodni, akkor majd fognak.

"A célpontok megmaradnak"

Arra a kérdésre, hogy a mai jobboldal kormányzása esetén mi várható, a filozófus elmondta: - Azt hiszem, a hétköznapi élet szempontjából sok minden nem fog változni. A szélsőjobbodal ellenségei, akik részben a hivatalos középjobbnak is ellenfelei, azok továbbra is célpontok lesznek. Amikor már nem a szocialista párt lesz hatalmon, nem a kormányzati tényezők váltanak majd ki hatalmas, jól vezényelt fölháborodást a jobboldalon, hanem valamelyik baloldlai vagy liberális lap cikke.

TGM utalt a szeptember 6-i Magyar Nemzetre, amelyben "70 ezer példányban reagálnak egy 1500 példányos lap cikkére a mellékletük élén. Ez folytatódhat kormányváltás után is, a célpontok meglesznek.

2008. szeptember 9. (Népszabadság)

Miért írtam alá?

- Akkor ez most azt jelenti, hogy ezzel én is politizáltam, vagy még nem jelenti okvetlenül azt? Elsősorban azért írtam alá a Magyar Demokratikus Chartát, mert gyengének érzem magamat is, és gyengének érzem mindazokat együttvéve is, akik számára egyre nehezebben viselhető lelki teher a magyar szélsőjobboldal megerősödése.

A magyar jobboldal jelentős részét súlyos felelősség terheli ezért a térnyerésért. Politikai ellenfeleikkel szemben megpróbálják egyedül magukat a magyarság és a nemzeti érdekek képviselőinek beállítani. A legnagyobb - ma jobboldali - ellenzéki párt számos hangadója következetesen magyarellenességgel, vezére pedig idegenszerűséggel vádolja a baloldal és főleg a liberálisok képviselőit. Ez az immár több mint egy évtizede követett stratégia a velejéig kirekesztő, és éppen ennek köszönheti növekvő népszerűségét: a legerősebb politikai mozgatóerőre, az indulatokra épít.

Az egyre szabadabban megnyilvánuló, a nemzeti és erkölcsi frazeológiába bújtatott indulati politizálással szemben a mai baloldal és a liberálisok még nem tudtak sem egyenértékű ellenerőt állítani, sem megfelelő politikai stratégiát felmutatni. A jobboldali köntösbe öltöztetett indulatok lassan kibontakozó, szabad megnyilvánulásai fokozatosan felébresztették az elmúlt fél évszázadban tetszhalott szélsőjobboldali ösztönöket is. Mára olyan demokrácia alakult ki, amelyben együtt kell élni a nyíltan antiszemitákkal (akik mégsem tekintik magukat antiszemitáknak) és a nyíltan nyilasokkal (akik mégsem tekintik magukat nyilasoknak). A magyar politikai életben megint mindennapossá vált az ámítás és a hazudozás. Nem előzmények nélkül. Végzetesen hazug volt az már 1945 után is, amikor megszabadultunk a nyílt szélsőjobboldaliság uralmától, hogy attól kezdve az ugyancsak velejéig hazug baloldali világmegváltás elnyomását viseljük el. A magyar jobboldal elitjének egy része kirekesztő politizálásával egy baloldali hagyomány folytatója.

A jobb- és baloldali, a liberális és a konzervatív demokraták elválaszthatatlan civilizációs erők. Az ő váltógazdálkodásukon alapul a demokráciák dinamizmusa és öntanuló képessége. A mai magyar jobboldal nagy része azzal, hogy egyedül magát tételezi nemzetinek, cserbenhagyta baloldali és liberális váltótársait. Ebben pont olyanok, mint kommunista elődeik: azokat is az a meggyőződés fűtötte, hogy nincs szükségük nyílt politikai ellenfelekre, mert saját magukat tartották a legjobb kritikusaiknak. És ennek a jobboldalnak a többsége cserbenhagyta ellenfeleit azzal is, hogy a szélsőjobboldallal szemben választási megfontolásokból, de olykor öntudatlan, érzelmi okokból sem lép fel nyíltan. Ahogy 1945 után a baloldaliak jelentős része cserbenhagyta a jobboldaliakat és a liberálisokat a szélsőbaloldali kommunistákhoz közeledve. Ezeknek a baloldaliaknak ezért súlyos árat kellett fizetniük, s kell még ma is. Lehet, hogy a szélsőjobboldaliak iránt érzelmileg vagy taktikailag nyitott jobboldaliakra sem vár más sors. A mai magyar jobboldal jelentős része alig tanult valamit, de kétségbeejtően sokat felejtett.

Ha ez a fajta jobboldal hatalomra kerül, kétszeres cserbenhagyás árán fogja majd élvezni a hatalmát. Egy ilyen hatalomban Káinként hosszú távon csak tönkremenni lehet. Nehéz, de alapvető tanulságokat hozó évek várnak ránk (csak legyen rá elég időnk az Európai Unión belül).

Másodsorban azért írtam alá a chartát, mert a nyilatkozattervezetből az derül ki, hogy a kezdeményezők megpróbálják tudatosítani a nemzethez tartozásuk természetes és senki politikai gazember által el nem vehető jogát. Nem mintha anemzethez tartozás kulturális élménye önmagában kardinális politikai kérdés lenne, mert normális körülmények között senki sem foglalkozik azzal, ami természetes. A magyar politikai életben azonban természetellenes állapot alakult ki: immár választók tömegei hiszik, hogy lehet alapja a baloldaliak és a liberálisok nemzetidegenségéről szóló vádaknak, hihető, hogy e két politikai irányzat képviselői idegen (értsd: zsidó) érdekek szolgálatában állnak.

Nem hiszem ugyan, hogy chartákkal és aláírásokkal ez ellen sokat lehet tenni. Még kevésbé hiszem, hogy szerencsés, ha ilyen chartát miniszterelnök kezdeményez, akinek inkább az a feladata, hogy kormányozzon. Az tart az aláírók mellett, hogy zavart volna, ha nem állnék melléjük. Még akkor is zavart volna, ha most az is zavar, hogy olyanokkal kerülhetek egy kalap alá, akik nem a szövetségeseim. Mert nem szövetségeseim azok a baloldaliak és liberálisok, akik egy korlátolt politikai-világnézeti örökség foglyaként nem képesek politikailag mit kezdeni a nemzeti hovatartozás kérdésével, a nemzetállam szégyenteljes asszimilációs elnyomó hatalmával, a kulturális autonómia kollektív jogával. Nem szövetségeseim azok sem, akik továbbra is elvárják, hogy 1945 hivatalosan és az egész magyar kultúra számára felszabadulás legyen, ne csak puszta megszabadulás az egyik gyalázattól.

A szélsőjobboldal a demokrácia fennállását ugyan nem fogja tudni igazán veszélyeztetni, de az élet minőségét - nem utolsósorban pedig a magyar jobboldal erkölcsi hitelét - nagyon is. Ez a veszélyeztetés annyira ordas, annyira primitív és annyira ízléstelen, hogy végső soron akár egyedül is aláírnék. A ma lehetséges sok rossz választás közül ez talán az egyik kevésbé rossz.

Ungváry Rudolf író

2008. szeptember 10. (Népszabadság)

Túl a pártpolitikán - Daróczi Ágnes: A civil "összefogás" több, mint a charta

Tenni kell a kisebbségeket ért atrocitások és a kirekesztés ellen, ahogy az erőszak minden más formája ellen is.

Ám egy ilyen megmozdulás csak akkor hiteles, ha túlmutat a politikai haszonszerzésen, hosszú távon is következetes, és csökkenti, nem pedig elmélyíti az országot sújtó megosztottságot - hangsúlyozza állásfoglalásában az Összefogás az erőszak ellen mozgalom, amely mindezek miatt nem tartja elegendőnek a miniszterelnökhöz kötődő Magyar Demokratikus Charta tüntetését, és külön demonstrációt hirdet. A jelenleg úgy negyven civil szervezetet tömörítő "Összefogás" mozgalom rendezvénye az erőszakmentesség világnapjához kapcsolódva, október 4-én lesz. A civilek békés sétára hívnak a Deák tértől a Hősök teréig, ahol az ország sokszínűségét jelképező tarka szőttest készítenek.

Bár az "Összefogás" közleménye nehezen félreérthető bírálatot tartalmaz, Daróczi Ágnes, a mozgalom egyik képviselője kérdésünkre közölte: nem a Magyar Demokratikus Charta ellen szerveződnek, hanem azért, hogy hozzájáruljanak egy olyan közmegegyezés kialakulásához, amely az erőszakmentességen alapul. Nem kizárólag civil szerveződések részvételét várják, az lenne jó, ha a pártok is kifejeznék egyetértésüket. A Magyar Demokratikus Chartát - lévén, hogy Gyurcsány Ferenc felhívására alakult - sokan pártpolitikai kezdeményezésnek tekintik. Az Összefogás az erőszak ellen mozgalom túlmutat ezen,

Átfedések ettől még lehetnek. A Roma Polgárjogi Alapítvány például tagja az "Összefogás" mozgalomnak, miközben Horváth Aladár, az alapítvány vezetője a Magyar Demokratikus Chartát is aláírta, és felszólalt az alakuló ülésen.

2008. szeptember 22. (Népszabadság)

Charta-bizonyíték

Az új Charta szervezői bizonyára megelégedtek volna erőtlenebb visszaigazolással is. Ha a politikai erőszak elleni kiállásukra nem éppen az a városverő csődület szervez ellenakciót, ami ellen tiltakoznak. Ha nem igazolja a valóság azonnal a demonstráció igazságát.

Ez éppúgy utólagos pecsét a Charta felvonulásának erkölcsi jogosítványán, mint az, ahogyan a Fidesz reagált: "Amit a Gyurcsány-Szilvásy-Draskovics hármas akart, az bejött. Azt akarták, hogy hergeljék az embereket -, ez bejött. Megint azzal lehet riogatni, hogyha ők nem lennének, akkor az utcákon lenne a csőcselék." Ezt Balog Zoltán lelkész-politikus hangsúlyozta, aki szerint evidens, hogy provokációról van szó, és most már a titkosszolgálatok szerepét is vizsgálni kellene.

Gyújtsunk gyertyát... annak idején az első Demokratikus Charta így tiltakozott. A kilencvenes évek elején attól tartottak, hogy a kormányon lévő párt köreiből kikerült politikai iránymutatások, Kónya Imre, illetve Csurka István tanulmányai a demokrácia, illetve a megszerzett szabadság karanténba zárását készítik elő. Most nincs kormányzati támogatás, viszont több mint két éve a közvetlen erőszak nyomja a közéletet.

Az utcai harcosok a ballib kormányzás ellen verekednek, az ellenoldal mintha csak ennyit látna. Vagyis semmit, ami igazán zavarná. Ez olyan halálkanyarokba viszi őket, mint amilyenbe Balog Zoltán szombati nyilatkozatával dőlt bele. Normális körülmények közt nem kezdődhet ilyenkor mondat anélkül, hogy részvétéről ne biztosítsa az atrocitások kárvallottjait, s legalább lojalitásáról ne azokat, akik nem hajlandók háborúnak tekinteni a közéletet, potenciális hadüzenetnek a véleményüket, titkosszolgálati machinációnak jóakaratuk kinyilvánítását.

De ilyen gesztus itt nincs. Csak torz reakciók egy torz helyzet elleni demonstrációra.

Ismét sikerült bal- és jobboldalra butítani a tisztesség alapkérdéseit, sikerült balra és jobbra fésülni s persze egymással szembe borzolni a cigányszervezeteket is. Ismét természetesnek tekintik, hogy a politikai huliganizmus egy református templomban kap menedéket, hogy jobbra involvált ügyvéd és jogvédő áll a Molotov-koktélozók mögé, hogy tehát a hatalmi tömbbe rendeződés minden szempontot maga alá nyom.

Itt az a pont, ahol emlékeztetni lehet: a Demokratikus Charta annak idején nem szocialista, liberális ármányként indult a jobboldal kiszorítására. Egyik kezdeményezője az MDF szabadelvű köre volt. Idézni kell Tamás Gáspár Miklós emlékeztetőjét, amely szerint a liberális és liberális kibékítése volt a cél.

A Fidesz, önmeghatározása szerint, szabadelvű párt. Mint ilyen, nem viselhetné el a politikai erőszakot. Ameddig azonban ennek nem adja jelét, mondhat bármit arról - mint Kövér László már '95-ben, a Fidesz kongresszusán megtette -, hogy minden chartás békevágy lényegében csak a hatalom felé vezeti a baloldaliakat és a liberálisokat, mondhatják, hogy Gyurcsány nélkül az új Charta akár igaz is lehetne, mondhatnak bármit, a helyzet, amelynek színpadra lépés nélkül is fontos szereplői, igazolja az erőszak elleni fellépést. A szabadság különféle világnézetű elkötelezettjeinek van mit védeniük.

Nagy N. Péter

2008. szeptember 22. (Népszabadság)

A félelem ellen itt - a félelemért ott - Gyurcsány: Minden hazafi kötelessége, hogy tanuljon meg szeretni, és ne gyűlölni

Mint a 90-es években...Vitányi Iván, Konrád György és Farkasházy Tivadar esernyőt nyitott Felgyújtott autó, megviselt macskakövek - egyfelől. A szélsőségek elleni tiltakozás kétfelől - másfelől. Szombaton a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén lévők - kiegészülve roma demonstrálókkal - hitet tettek a félelem nélküli lét mellett, miközben az ellenük gyülekező szélsőségesek félelmet gerjesztettek. Czene Gábor, Lencsés Károly és Nyusztay Máté jelentése.

Rengeteg rendőr fogadta szombaton a roma békedemonstrációra érkezőket a képviselőház melletti Olimpiai parkban. Felettük helikopter körözött, a tüntetésre kijelölt területet fémkordon vette körül.

Egyre sorjáztak a roma csoportok, bár ahhoz képest, hogy a rendezvényt minden idők legnagyobb roma demonstrációjaként hirdették meg, kevesen gyűltek össze: úgy ezren. A cigány közélet prominensei közül is sokan hiányoztak, viszont jelen volt Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, aki korábban politikailag elhibázottnak minősítette a demonstrációt. És miközben Farkas Flórián, a Lungo Drom fideszes elnöke jó előre jelezte távolmaradását, szervezetének több helyi csoportja képviseltette magát.

Összecsapás előtt a szabadság téren

A beszédek a szélsőjobb elleni összefogásra buzdítottak, mígnem Daróczi Ágnes, a Phralipe alelnöke szóba hozta azt, amire a legkevésbé lehetett számítani: az olaszliszkai gyilkosságot. - Nem ismertem, de személy szerint is gyászolom Szögi Lajost - hangsúlyozta többször is. - A tragédia, ami vele történt, megbocsáthatatlan. De az ő értelmetlen halála elég ok-e arra, hogy gyűlöljenek bennünket, csak azért, mert cigánynak születtünk?

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke szerint a rendezvény annak bizonyítéka, hogy a romáknak sikerült saját ügyüket a pártérdekek fölé helyezni: ez az "új kezdet" napja.

- Soha többé fasizmust! - skandálták az egybegyűltek, majd a rakpartra indultak. A Dunába lőtt áldozatokra emlékeztető vascipőknél kimostak egy árpádsávos zászlót, hogy jelképesen megszabadítsák a rárakódott mocsoktól. - Lemostuk a gyalázatot! - jelentette be Kolompár Orbán. A romák menete ezután a Roosevelt térre ért, hogy csatlakozzon a chartás felvonulókhoz. Velük együtt a Magyar Demokratikus Charta összejövetelén úgy ötezren vettek részt.

Lemondott a Magyar Gárda országos főkapitánya

Lemondott a Magyar Gárda országos főkapitánya. Dósa István azért távozik, mert szerinte a Jobbik és annak vezetői elárulták a mozgalmat. Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke erre közleményben úgy reagált, hogy Dósa az eltelt egy évben a rá nehezedő felelősség súlya alatt megroppant.

- Nem ahhoz kell bátorság, hogy valaki a gonoszt hívja segítségül vagy brutális szavakat mondjon, hanem ahhoz, hogy Magyarország újra összekapaszkodjon. Minden igaz hazafi kötelessége, hogy tanuljon meg szeretni, és ne gyűlölni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Charta tüntetésén. Ezen részt vett és felszólalt Konrád György író, a Demokratikus Charta egykori alapítója is. A többi alapítóval - Farkasházy Tivadarral és Vitányi Ivánnal - ugyanazt tették, mint a kilencvenes évek elején: piros, fehér és zöld esernyőt nyitottak ki, amely arra volna hivatott, hogy megvédje az országot a barna esőtől, vagyis a náci eszméktől.

Talán fél óra sem telt el a kormányfő felszólalása után, amikor ellentüntetők egy csoportja a Szabadság tér környékén a hazafelé tartó chartásokra támadt, fenyegette, majd ütlegelte őket. A Hősök teréről jöttek. A szélsőjobbosok a kommunizmus és a "cigánybűnözés" áldozataira emlékezve szólították oda híveiket. A kezdetben néhány száz fős társaságot Vona Gábor Jobbik-vezér és a párt európai parlamenti listavezetője, Morvai Krisztina, valamint Toroczkai László és Budaházy György izgatta harcra. Az egyre agresszívabb és nagyobb tömeg az Andrássy, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton érte el a Szabadság teret. Eredetileg - az antifasiszta cipőjelképet az ellenkezőjére fordítva - használt cipőket akartak elhelyezni a szovjet katonai emlékműnél, de ebből cipő-, petárda- és sörösdobozzápor lett, amit a rendőrök könnygázgránátokkal viszonoztak. A térről szétspriccelt az ekkorra már két-háromezer fősre duzzadt tömeg, majd úgy este nyolcig harcoltak folyton változó helyszíneken a korábbiaknál határozottabban és szervezetten fellépő rendőrökkel. (Az Index két munkatársát így is megtámadta és megrugdosta a Hősök terénél a radikális Polgár Tamás, Tomcat blogger és csapata.)

"A jobboldal egésze, az nem ilyen"

Egy rendőrautóra Molotov-koktélt dobtak, néhány padot és kukát felborítottak, a tűzcsapokat megnyitották - ezt leszámítva, aránylag kis lángon égett a "nemzeti ellenállás". A randalírozás során tizenöt embert állítottak elő - őket tegnap elengedték, az eljárás ellenük folytatódik. Az összecsapásokban öt rendőr sérült meg.

A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb pártfüggetlen tömegrendezvényére készül több tucat civil szervezet. A Tarka magyar! elnevezésű felvonulásukkal az erőszak és a kirekesztés ellen tiltakoznak október 4-én. Szerintük a Magyar Demokratikus Charta e célt nem tudja elérni.

2008. október 13. (Népszabadság)

A sodródás ellen

(…)

A higgadt helyzetértékelés megkívánja, hogy szögezzük le: a monoki példát viszonylag kevesen követték, és tény az is, hogy a gárda szolgálataiból a vegyes lakosságú településeknek csak egy csekély hányada kért. Van némi ok a bizakodásra. Még teremthető közvélemény a jogállam és a polgárok egyenlősége mellett, hogy a mindenkori kormányra ne csak a jogállam és az egyenlőség ellen forduló csoportok nyomása nehezedjen.

Az elmúlt időszak kísérletei azonban rossz csillagzat alatt indultak el. Az egyik kezdeményezés a Demokratikus Chartába próbál újra életet lehelni. Sokan nehezményezik, hogy az új chartát maga a kormányfő hirdette meg. Én tovább mennék. A charta felhívása "a nemzeti közösség szétesése" elleni küzdelemre szólít föl, szerintem helyesen. Ám a szétesés tüneteit egyetlen okkal magyarázza: a jobboldal a nemzetet önmagával azonosítja, míg politikai vetélytársaitól megtagadja a legitimitást. Csakhogy a "nemzeti közösséget" nem kizárólag az veri szét, hogy az egyik politikai oldal kétségbe vonja a másik jogát a választók képviseletére. A szociális segélyek ürügyén zajló hangulatkeltés is kikezdi - hogy csak egy cikkem témájába vágó példát említsek. A keresztény-nemzeti jobboldal mindenki másnál nagyobb politikai felelősséget visel az intolerancia és az erőszak elharapódzásáért, de a segélyezés ügyében nem az övé a fő felelősség. Súlytalanná teszi "a mindennapi kirekesztés, rasszizmus és a terjedő erőszak" elleni tiltakozást, hogy a charta felhívásának egy szava sincs a baloldal felelősségéről.

(…)

Kis János

2008. november 18. (Népszabadság)

Erőszak a közéletben: terjed, mint a métely

A HospInvest-botrányhoz hasonló, vagyis a közéleti konfliktusokban is erőszakot alkalmazó esetekre a jövőben is számíthatunk Szabó Máté ombudsman szerint. A szomszédos országokra is átcsapó agresszió önmagát erősítő folyamatnak tűnik.

(…)

A közelmúltban az újjáalakult Demokratikus Charta és az Összefogás az Erőszak Ellen mozgalom is demonstrációt hirdetett - jóindulatú megfogalmazással élve is, csak igen mérsékelt érdeklődés mellett. A különféle becslések szerint legfeljebb öt-tízezren vettek részt a tiltakozó megmozduláson. A szocialista Vitányi Iván, a charta egyik ügyvivője kérdésünkre leszögezte: a rendezvénnyel elsősorban a szélsőséges jelenségekkel szembeni fellépés fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet, ám a "veszélyes állapotok ellen az egész társadalomnak kellene összefognia. Elsőként is a civil életből kellene kizárni az erőszakot - fogalmazott. - Ha válság van, és léteznek manipulálható csoportok, az erőszak kockázata tovább nő - véli Galló Béla politológus, az MTA politikai tudományok intézetének főmunkatársa. Ilyen csoportok pedig vannak, a gárdától a futballhuligánokig, és ezek valóban hajlamosak arra, hogy a nekik nem tetsző politikai nézeteket vallók, a kisebbséghez tartozók vagy akár a művészeti önkifejezés sajátos formáival próbálkozók ellen tojással vagy fekáliával lépjenek fel. De maga is sokkal nagyobb bajnak tartja a hétköznapi életben - a közlekedésben, a mindennapi érintkezésben - eluralkodó agresszivitást, amit a durva politikai közbeszéd tovább erősít. Az utcai rendbontások jelenleg hatósági eszközökkel még jól kezelhetők - állítja -, de kérdéses, hogy a tömeges értékvesztés következménye mi lehet. A különféle érdekcsoportokhoz kapcsolódó, felülről vezérelt kezdeményezéseket Galló a "politikai látványpékség civil szférára kiterjesztett aktivizmusa" jeleként értékeli, és ezek hatása szerinte eléggé mérsékelt lehet. Egy normális társadalom kialakításához ez kevés, és tart tőle, hogy áttörő változást csak hosszú és kitartó erőfeszítések hozhatnak. E tekintetben szerinte az iskola kulcsszerepet játszik, hiszen a fiatalok könnyen formálhatók, míg a felnőttek a politológus szerint jó eséllyel már csak ilyenek maradnak.