2008. augusztus 27. (Észak-Magyarország; Kelet-Magyarország; Hajdú-Bihari Napló): Magyar Charta
Budapest (FH) - Számos köztiszteletben álló személy kíván csatlakozni a Gyurcsány Ferenc áltat meghirdetett Magyar Charta mozgalomhoz. Ezt az MSZP keddi frakcióülésén jelentette be a kormányfő és Vitányi Iván országgyűlési képviselő. Nevek nem hangzottak el - mondta el Daróczi Dávid kormányszóvivő.
2008. augusztus 27. (Új Dunántúli Napló; Nógrád Megyei Hírlap; Tolnai Népújság; Petőfi Népe; Somogyi Hírlap; Békés Megyei Hírlap; Heves Megyei Hírlap; Új Néplap; 24 Óra)
Demonstrációt szervez a Magyar Charta
UTCAI DEMONSTRACIOT Szervez szeptember 20-ra a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghirdetett Magyar Charta mozgalom. Az emberi jogokért toleranciáért síkra szálló mozgalom, amelyet a miniszterelnök a melegfelvonuláson történt atrocitások után hirdetett meg, alakuló ülését szeptember 6-án tartja.
2008. szeptember 7. (Új Dunántúli Napló; Új Néplap)
Demokratikus összefogás a kirekesztés és az erőszak ellen
SZÖVETSÉG Közéleti személyiségek jelenlétében megalakult a Magyar Demokratikus Charta A társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében tegnap megalakult a Magyar Demokratikus Charta Budapesten. A felhívás szerint a kirekesztés járványként terjed, egyes csoportok újra meg újra elvitatják a kisebbséghez tartozóktól, a másként gondolkodóktól, hogy egyenrangú polgárokként a nemzet tagjai lehessenek. A charta újjáalakításával az alapítók tiltakoznak az erőszak és a rasszizmus ellen, hogy "együttes erővel megvédhessék a magyarok szabadságát, a fiatal magyar demokráciát". Az eseményen részt vett a charta kezdeményezője, Gyurcsány Ferenc, de nem szólalt fel. A kormányfő mellett száznál is több közéleti szereplő, értelmiség, valamint néhány politikus és tucatnyi újságíró volt jelen. Vitányi Iván szocialista politikus elmondta: a rendszerváltozás óta eltelt 18 évben most a legnagyobb a veszély, hiszen a radikális szélsőjobb katonai egyenruhában masírozik, és egyre több a fegyveres, bombás atrocitás. A politikus beszéde után több jelenlévő is elmondta, hogy miért írta alá a chartát. Mizsei Béla, aki 1945-ben és 1990-ben is volt kisgazda képviselő úgy vélte, "a Magyar Gárda akciói termékeny talajra találtak Magyarországon, mert nagyon sokan viszolyognak a cigányságtól a magatartásuk miatt". Szerinte a megoldás az, hogy a romákat "ki kell művelni". Mizsei Béla arra kérte a cigányság vezetőit, hogy "kicsit regulázzák meg őket, talán akkor változtatnak a magatartásukon". Erre válaszolva Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke közölte: "megregulázom magam, és rendkívül visszafogott leszek a magyar politikusokkal és értelmiségiekkel szemben". Szerinte a magyarországi romák a második világháború óta most élik történetük legdrámaibb korszakát
A felhívást aláírta, de nem volt jelen Göncz Árpád volt államfő, Heller Ágnes filozófus, lyányi Gábor metodista lelkész. A charta első nagygyűlése szeptember 20-án lesz.
Tojászápor után született kezdeményezés - A MAGYAR CHARTA megalakításának napját a kormányfő július 6-án, a melegfelvonulást éri tojászáporral fűszerezett szélsőjobboldali támadás után egy nappal szeptember 6-ára hirdette meg. A kezdeményezés Gyurcsánytól való visszavétele, a kvázi elhatárolódás érdekében gondoltak fölvenni nevükbe a Demokratikus jelzői és felhívásokban is kifejteni, hogy ez nem új mozgalom, hanem az 1991 őszén, főként az akkori MDF és SZDSZ között kirobbant médiaháború idején alapított Demokratikus Charta újjáalakítása.
2008. szeptember 21. (Új Dunántúli Napló; Somogyi Hírlap; Békés Megyei Hírlap; Új Néplap)
Tüntetések után oszlatások, ismét balhéztak a radikálisok
Hiába volt a nagy rendőri készültség, nem ért véget atrocitások nélkül a három nagy fővárosi demonstráció szombaton. A Magyar Demokratikus Charta támogatóihoz csatlakozott a romaszervezetek mint egy másfél ezer főnyi menete a Kossuth téren, ahol estére, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédére már mintegy tízezren gyűltek össze. A demonstráción megjelent a kormány több tagja - köztük Bajnai Gordon, Draskovics Tibor, Kiss Péter, Székely Tamás, Veres lápos -, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, valamint több közéleti személyiség is. Közben a cigánybűnözés ellen demonstráló nemzeti radikálisok a Hősök terén gyűltek öszsze. A menet este hat órakor a Szabadság tér felé indult, útközben több újságírót is bántalmaztak. Később könnygázzal oszlatták a rendőrök a tömeget.
Kis esti pokol a Belvárosban
TÜNTETÉSEK A szélsőjobbos rendzavarók megint összecsaptak a rohamrendőrökkel Este hét órára szélsőjobboldali tüntetők és a rendőrség háborújává fajult a szombat délutáni tüntetéssorozat, újra előkerült a könnygáz és a Molotov-koktél. A romák és a Demokratikus Charta rendezvénye rendben lezajlott.
IRÁNY ŐSZÖD! Startpisztoly helyett motorbőgés jelezte a tegnapi tüntetéssorozat kezdetét. A magukat Nemzeti Érzelmű Motorosokként megjelölő csoport fél tízkor rendőri kísérettel Balatonőszödre ment és körbemotorozták a kormányüdülőt, tiltakozva Gyurcsány Ferenc politikája ellen.
OLIMPIAI PARK - ROMÁK Ebéd után az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szélsőségek elleni, a nagy családok és a békés együttélés érdekében meghirdetett rendezvényén összesen körülbelül ezer tüntető jelent meg a Kossuth tér közelében lévő Olimpiai Parkban. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke új kezdetet hirdetett, mondván: a nyomor, a kiszolgáltatottság ellen csak romák és nem romák közös összefogása lehet az egyetlen orvosság. "Feltámadott a szélsőségek tengere, a halált hozó ciklonok ellen gátat kell építeni, mert az ár elsodorhatja egész Magyarországot" - mondta szónoklatában. Hallgatói egymás kezét fogva skandálták: "Soha többé fasizmust!" A tüntetők négy órakor vonultak tovább. A nyilasterror áldozatainak emlékművénél egy roma asszony hófehér lavórban mosott ki egy árpádsávos zászlót. "Ez a mi történelmi zászlónk, és lemossuk róla a gyalázatot" - adta meg a választ a szokatlan tettre Kolompár: Ezt követően a menet "Tiszta a zászló!" skandálással, valamint rohamrendőrök gyűrűjében csatlakozott a Lánchídnál az őket tapssal fogadó Demokratikus Charta rendezvényéhez. Ennek megörülve Kolompár Orbán cigányvezetőt társai a levegőbe emelték. "Méltóságot mindenkinek!" - harsogta a tömeg, amikor a két szervezet megérkezett a Parlament elé.
KOSSUTH TÉR - DEMOKRATIKUS CHARTA Vitányi Iván, Konrád György és Farkasházy Tivadar a Magyar Demokratikus Charta megalapítására emlékezve nemzetiszínű és fekete esernyőt nyitott a budapesti Kossuth téren. "Nem hagyjuk, hogy az utcát a szélsőjobb szétzüllessze. Nálunk a demokrácia és a társadalom felemelkedése. Ne féljünk, mert sokan vagyunk, többen vannak a társadalomban azok, akik a békét és a demokráciát akarják, mint akik nem" - nyitotta meg a beszédek sorát az MSZP-s Vitányi Iván. Közben Lendvai Ildikó frakcióvezető piros gerberával, Mécs Imre MSZP-s képviselő fényképezőgéppel tűnt fel az ekkor már tízezres a tömegben. Jelképesen kimosták az árpádsávos zászlót. Iványi Gábor SZDSZ~s politikus felszólalásában hangsúlyozta: szégyellni való, hogy tizenkilenc év alatt nem tudtuk integrálni legnagyobb nemzetalkotó kisebbségünket, a cigányságot. "Tizenhét éve az akkor csak ébredő szélsőjobbal szemben kellett megvédeni a demokráciát, most csupán legyintünk az akkor durvának tűnő megszólalásokra. A szalonzsidózás ma már olyan távol van a szélsőjobb megszólalósaitól, mint a tisztikaszinó a nyilasháztól - mondta Demszky Gá bor főpolgármester, hozzátéve: Ma vandál rohamcsapatok menetrendszerű rombolásától kell megvédeni a demokráciát." Horváth Aladár roma polgárjogi aktivista a bőrfejűek erőszak ja ellen szólalt fel. "Nem a cigányok vannak a legnagyobb veszélyben, a cigányok csak eszközei és áldozatai a társadalom szét választásának." Gyurcsány Ferenc miniszterei nők beszédében a jobboldalnak is üzent: "Mi honfitársak vagyunk, nekem ők a barátaim, nekünk ők testvéreink. Magyar nem háborúzhat magyarral".
(...)
2008. szeptember 22. (Békés Megyei Hírlap; Nógrád Megyei Hírlap; Tolnai Népújság; Petőfi Népe; Heves Megyei Hírlap)
CSETEPATÉ UTÁN POLITIKAI SZÓCSATA
GYORSMÉRLEG A szombati demonstrációk után 15 radikálist állítottak elő, a kár több millió forintra tehető. A kormány szerint volt létjogosultsága a Charta-demonstrációnak, a Fidesz provokációról beszél.
(...)
EZT KÖVETŐEN a menet "Tiszta zászló!" skandálással, rohamrendőrök gyűrűjében a Roosevelt térre induld ahol csatlakozott a Magyar Demokratikus Charta rendezvényéhez szintén teljesen menetrendszerűen - elkezdődött az egymásra mutogatás a politikai pártok között, hogy ki tehet az események bekövetkezéséről, illetve hogy kinek az érdekeit szolgálta, hogy így alakultak a dolgok. Balogh Zoltán fideszes szakpolitikus szerint előre szervezett provokáció történt szombaton este. Mint mondta, a Fidesz az első perctől kezdve figyelmeztette a kormányt, hogy ne szervezzék egymás mellé a demonstrációkat, mert ebből csak baj lehet. "Nyilván ez a szocialisták politikai érdeke, hogy ne arról legyen szó, miért nincs kormányzás Magyarországon, hanem arról, hogy hány kukát gyújtottak fel a tüntetők" - mondta a politikus. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője szerint is durva provokáció történt, és előre megjósolhatók voltak események az egymáshoz közel lévő tüntetések miatt. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint a szélsőjobboldalt erősíti a széteső államhatalom.
(...)
Újabb tüntetés a kirekesztés ellen
TÖBBTUCATNYI CIVILISZERVEZET
Tarka Magyar! elnevezéssel demonstrációt szervez az erőszak és a kirekesztés ellen. A civil jogvédő, meleg, roma és zsidószervezetek október ere hirdették megmozdulásukat mert szerintük megálljt kell parancsolni a kirekesztésnek "Magyar nem háborúzhat magyarral" A MAGYAR DEMOKRATIKUS CHARTA (MDC) rendezvényére tízezres tömeg gyűlt össze a budapesti Kossuth téren. A fasizmus ellen létrejött szervezet megalapítására emlékezve nemzeti színű és fekete esernyőt nyitottak az egykori alapítók Vitányi Iván, Konrád György és Farkasházy Tivadar.
DEMSZKY GÁBOR, Budapest főpolgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy míg 17 ével ez előtt a "szalonzsidózás" is durva sértésnek tűni ma már vandál rohamcsapatok menetrendszerű rombolásától kell megvédeni a demokráciát GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök beszédében a jobboldalnak is üzent "Mi honfitársak vagyunk nekem ők a barátaim, nekünk ők testvéreink Magyar nem háborúzhat magyarral': Gyülekezési törvény: ismét vitáznak róla BOROSS PÉTER volt kormány fő szerint nem lenne szabad két ellentétes jellegű demonstrációt egy időben engedélyezni.
AZ MDF-es politikus egy hét végi nyilatkozatban arról beszéli hogy a gyülekezési törvényről szóló impotens vitézek bátorítják a randalírozókat Véleményével nincs egyedül: Bárándy Gergely szocialista ország gyűlési képviselő és Burány Sándor budapesti elnök is kiállt már a nyilvánosság elé ezzel a javaslattal.
MEGEGYEZÉS azonban még sem született idáig, ugyanis még az MSZP a belül sincs egyetértés ebben az ügyben. Draskovics Tibor rendészeti miniszter ugyanis korábban azt mondta: nem szükséges érdemben megváltoztatni a törvényi mindössze egyszerűbbé kell tenni azt "A gyülekezési törvény hatályos szövegéből levezethető a megoldás az egymással konkuráló demonstrációs szándékok kezelésére is" - mondta.
RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta: továbbra is kitartanak eddigi álláspontjuk mellett vagyis hogy a baj nem a bejelentett tüntetők kel, hanem a randalírozókkal van. "Tegnap sem a két ellentétes célú rendezvény csapott össze, hanem attól időben és térben már elválasztva voltak zavargások ezek viszont nem oldhatók meg a gyülekezési jog módosításával, sőt semmi közük a gyülekezési törvényhez" – fogalmazott.
A JÚLIUSI MELEGFELVONULÁS után Szabó Máté ombudsman is kiadott egy állásfoglalást Bírálta a törvényi azt írta, hogy nem világosak a jogszabályok a versengő tüntetések ügyében, és ez visszásságokat okozhat. A legnagyobb összecsapás a Szabadság téren volt, ahol a tüntetők cipőket és Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázzal oszlattak Az árpádsávos zászlón először sokan megrökönyödtek a romák demonstrációján, de aztán kiderült: "megtisztítani" hozták a szervezők Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára a Chartademonstráción a menet elején gyalogolt át a Kossuth téri rendezvény színhelyére
2008. szeptember 22. (Észak-Magyarország; Kelet-Magyarország; Hajdú-Bihari Napló)
Békés és agresszív tüntetők
Összecsapásokba torkollot szombaton este a fővárosi demontrációk egyik része
A Magyar Demokratikus Charta és a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma, valamint az Országos Cigány Önkormányzat tüntetései békésen ért véget, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom agresszióba fordult demonstrációját azonban a rendőrség erői feloszlatták szombaton késő este a fővárosban. A rendőrök 15 embert állítottak elő, azonban senkit sem vettek őrizetbe, minden kit hazaengedtek még az éjszaka. Az előállítottak ellen többnyire garázdaság miatt indítanak eljárást, azonban van, akit hivatalos személy elleni erőszak vagy közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklósa miatt vonnak majd felelősségre. A tüntetők egy rendőrautót felgyújtottak, többet meg rongáltak. A zavargások során öt rendőr megsérült. A tüntetők feltörtek és kifosztottak egy rendőrségi IFÁ-t és 11 pajzsot elloptak. Egy rendőr elvesztette a pisztolyát az Andrássy út és az arany János utca között, de a fegyvert később megtalálták, és négy pajzs is előkerült.
A három fővárosi demonstráció közül egy utcai agresszióba torkollott.
A Magyar Demokratikus Chartát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hívta életre, a szélsőségesek által szétvert Meleg Méltóság Menet után, a diszkrimináció, a kirekesztés, a radikálisok erőszakos cselekményei elleni társadalmi fellépés jegyében. A Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma és az Országos Cigány Önkormányzat az Olimpiai parkban tartotta demonstrációját. Utána csatlakoztak a chartásokhoz, majd együtt vonultak a Kossuth térre. A teret a charta és a roma demonstrálók elhagyták, még mielőtt a Hősök tere felől érkező ellentüntetők a Szabadság térre értek volna, este hat óra körül. A charta és a roma szervezetek demonstrációján körülbelül tízezren vettek részt.
Jóindulat kell
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth téren úgy fogalmazott: "A jóindulatú emberek egymásra nyitott Magyarországát keresem". A miniszterelnök üzent a jobboldalnak is: "Nem ellenfelek és nem ellenségek, hanem honfitársak és testvérek vagyunk". A kormányfő szerint nem szabad, hogy az ország arra pazarolja energiáit, hogy magával küzd. A miniszterelnök arra kérte több mint 10 ezres hallgatóságát, mondják el mindenkinek: létezik egy olyan Magyarország, ahol nem háborúznak egymással, hanem béke van. "A többség erőszak nélkül, de határozottan kell, hogy követelje, ne legyen rasszista erőszak Magyarországon, vagy ha mégis, büntessék keményen" - fogalmazott Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Hozzátette: hisz abban, az a korábbi álma is valóra válik, hogy ha egy romát sérelem ér, a többség úgy érzi, minden magyart sérelem ért. Horváth Aladár felszólította az értelmiséget, a politikai elitet és az újságírókat is, tartsanak önvizsgálatot: hallgatólagosan, esetleg tevőlegesen nem járultak-e hozzá a most kialakult helyzethez. Horváth Aladár szerint szükség van erős charta, hiszen az újnácik mindenkit ellenségnek tekintenek, cigányokat, zsidókat, kommunistákat, melegeket egyaránt.
(...)
2008. szeptember 22. (Dél-Magyarország; Délvilág)
Béke, majd "háború" a tüntetések szombatján
A RADIKÁLISOK MEGINT FELFORGATTÁK PEST BELVÁROSÁT
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus charta szombati rendezvényén a budapesti Kossuth téren. Ide csatlakozott a szélsőjobb ellen tiltakozó mintegy másfél ezer, jórészt fehér színű ruhát viselő roma, akinek a demonstrációja a Képviselői Irodaház és a Parlament közötti Olimpiai Parkban végül atrocitások nélkül ért véget. A charta-tüntetéssel párhuzamosan radikálisok is szerveztek demonstrációkat; egy részük macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és ci pöket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé. A rendőrség az este fél nyolcig tartó összecsapások idején legalább 12 embert őrizetbe vett. Négyen megsérültek, hárman közülük rendőrök.
A demonstrálók, akik közül többen vidékről, különbusszal érkeztek a fővárosba, a Clark Ádám téren és a Roosevelt téren gyülekeztek, onnan vonultak át a Kossuth térre. A menet előtt fiatalok egy transzparenst tartottak, amelyen az volt olvasható: "A köztársaságért, a demokráciáért, a szabadságért". A résztvevők többsége kék színű, Magyar Demokratikus Charta 2008 feliratú matricát viselt a ruháján. A Parlament előtt felállított színpadon, a beszédek előtt egy piros-fehér-zöld esernyőt nyitottak ki a "barna eső" elleni védekezésül a Demokratikus Charta hajdani alapítói: Konrád György író, Farkasházy Tivadar humorista, újságíró és Vitányi Iván szocialista politikus. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendezvényt záró beszédében azt kérte a résztvevőktől, vigyék el az üzenetet, hogy létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és bélre honol, és ebben az országban mindenkire szültség van. - Mi egy nyugodt, bélrés országot akarunk, ahol mindenki az lehet, ami akar. Ebben, a legszentebben közösek vagyunk magyarok, demokraták - mondta a miniszterelnök.
A demonstráción megjelent a kormány több tagja és részt vett a rendezvényen több közéleti személyiség is. Feltehetőleg sok millió forintos kárt okoztak a fővárosi közterületeken azok a rendbontók, akik szombaton törtek-zúztak a belvárosban. A rendbontás akkor kezdődött, amikor a Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok Hősölt terei rendezvényükről a Szabadság térre értelt. A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrölt felé. A rendőrség ekkor könnygázt vetett be, és rövid idő alatt a térről a környező utcákba szorította a rendbontókat. A tüntetők egy százfőnyi csoportja a tér szélén álló református Hazatérés templomába menekült, amit csalt később hagytak el. Radikális fiataloly megtámadtak több, a Kossuth térről hazafelé tartó chartást is a Szabadság tér környékén. A tömegoszlatáshoz a rendőrölt vízágyút is igénybe vettek a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Arany János utcánál, de a járművet csalt a tömeg kiszorítására használták, a vízágyúval végül nem lőttek. A rendbontók közül többen egy rendőrautót is felgyújtottak, másolt egy rendőrségi teherautót törtelv fel, és 18 védőpajzsot vittek magukkal. A Szabadság téren egy rendőr elveszítette a pisztolyát, ám ez később, nem tudni, honnan és hogyan, megkerült. Tafferner Éva, a rendőrség szóvivője káraikról későbbre ígért egyenleget.
2008. szeptember 22. (Kisalföld; Zalai Hírlap; Fejér Megyei Hírlap; Dunaújvárosi Hírlap; Vas Népe; Komárom-Esztergom Megyei Hírlap)
Erőszakos cselekmények a szombati tüntetéseken
Békés demonstrációk és rendbontások egyaránt voltak szombaton Budapesten. Előbbieken a szónokok összefogásra és megbékélésre hívtak fel, míg az utóbbiak, a korábbi évekhez hasonlóan, most is milliós károkat okoztak a belvárosban. A Magyar Demokratikus Charta álfal összehívott demonstráció résztvevői a Clark Ádám térről vonultak a Kossuth térre, ahol mások mellett Gyurcsány Ferenc kormányfő mondott beszédet. A romák békemenetén ezernél többen csatlakoztak a rendezvényhez. A miniszterelnök azt hangoztatta: a magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei. Úgy fogalmazott: a jóindulattű emberek egymásra nyitott Magyarországát keresi.
Vitányi Iván, az 1991-es Demokratikus Charta alapítója a mintegy négy-ötezer résztvevő előtt azt mondta: nem hagyják, hogy az utcát a szélsőjobboldal "gátlástalan, agresszív politika színtérré" züllessze.
(...)
2008. szeptember 22. (Új Dunántúli Napló)
PÉLDÁUL
A hétvégén megvertek Budapesten egy újságírót. Szidták közben szorgalmasan az édesanyját, majd repülőjegyet ajánlottak neki. Ezután csuklyát húztak a fejükre, és merész, gyújtogatásokkal fűszerezett tüntetésbe kezdtek talán egy kis melegségre vágyva. A másik oldal képviselői eközben a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén demonstráltak. Nem gyújtogattak, fejükre nem húztak csuklyát. A "független civil" mozgalmat furcsa módon éppen Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök miniszterelnök hirdette meg "alulról jövő kezdeményezésként”. Elegánsabb lett volna, ha inkább a törvényalkotás és a jogszabály-alkalmazás minőségének javításán fáradozik Cs. L.
2008. október 12. (Budántúl)
Chartá(r)s
Szeptember elején megalakult a Magyar Demokratikus Charta Budapesten. Az alapítók névsorát böngészve egy, vidékünkhöz kötődő, Budakeszin élő személyiséget fedeztünk föl, az irodalmár-közíró Kálmán C. Györgyöt. Vajon magától csatlakozott az elindítói reményei szerint mozgalommá szélesedő kezdeményezéshez, vagy fölkérték? Miért mondott igent? Ezekre a kérdésekre vártunk - és kaptunk válaszokat, amelyeket alább olvashatnak.
- Fölkértek rá - válaszolja első kérdésünkre, amikor telefonon utolérjük budakeszi otthonában az egyetemi oktatót -, és őszintén el kell hogy mondjam, sokáig tanakodtam, aláírjam-e.
- Úgy tudom, nem hivatásos aláíró.
- Valóban nem.
- Miért tétovázott?
- Egyfelől ott volt a szöveg, aminek a tartalmával teljes mértékben azonosulok, sőt kötelességemnek éreztem, hogy nyilvánosan is kiálljak a benne megfogalmazott értékek mellett. Másfelől pedig ott voltak azoknak a nevei is, akikkel sok mindenben nem értünk egyet, és nem szívesen szerepelek egy aláírási íven.
- Végül is mivel győzte meg magát?
- Azzal, hogy ha sokan csatlakoznak a felhíváshoz, ami várható, én sem maradhatok ki, akkor viszont becsületesebb, ha nem várok ki, hanem az elején kiállok.
- Mit várt, illetve mit vár ettől a kezdeményezéstől?
- Azt várnám, hogy pártállásra, szekértáborra tekintet nélkül, minél többen, akik akár jobb-, akár baloldalon a demokrácia alapértékeit magukénak vallják, egy aláírás, egy kiállás erejéig azonos platformra kerülnének, ami példamutató lehetne a magyar közvélemény számára. Az első aláírók közül azonban fájdalmasan hiányoznak a konzervatív oldal képviselői, s félek, a Magyar Demokratikus Chartának is az lesz a sorsa, mint a korábbi, hasonló iniciatíváknak: hogy elindítói szándékai ellenére egyoldalúra sikeredik. Aggasztónak tartom, hogy nem sikerül a mai Magyarországon egy olyan demokratikus minimumot megfogalmazni, amivel valamennyi demokrata nemcsak azonosulni tudna, de nyíltan vállalná is az értékközösséget a más világnézetet vallókkal.
Magyar Demokratikus Charta