2010. szept. 9.
Csatlakozóink száma:
9365
 
 

Tiltakozó nyilatkozat

  • /www/data/charta/tmp/fileVuctgL” nem menthető el, mert „secure_files/languages/hu_976602bd48df5d9c73ce1b03cec45356.js” célkönyvtár nincs megfelelően beállítva.
  • /www/data/charta/tmp/fileqQCxbu” nem menthető el, mert „secure_files/languages/hu_976602bd48df5d9c73ce1b03cec45356.js” célkönyvtár nincs megfelelően beállítva.

A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást „forradalomnak” tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az „elszámoltatás” fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz „elszámoltatási” kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére.

A tiltakozáshoz az aláírók a demokracia2014atgmail [dot] com e-mail címen várják az egyetértők csatlakozását.

 

  1. Abdullajeva Szvetlána
  2. Ábrahám Gábor
  3. Ábrahám Melitta
  4. Aczél Ferencné
  5. Ács Csilla
  6. Ács Pál
  7. Ács Sándor
  8. Ádám Katalin
  9. Ádám Péter
  10. Adler György
  11. Adorján György Aladár
  12. Agárdi Péter
  13. Aggod József
  14. Aggod Józsefné
  15. Áldor Tiborné
  16. Alföldi Andrea
  17. Alföldi Györgyi
  18. Alföldy Zoltán
  19. Almási Jánosné
  20. Almási Károlyné
  21. Almásy György
  22. Alpár Erika
  23. Ambrus Andi
  24. Ambrus Dóri
  25. Ámon Imre
  26. Andai György
  27. Andor Mihály
  28. Andrási Julianna Mária
  29. Andrassew Iván
  30. André Attila Gyula dr.
  31. Andrék Pálné
  32. Andréné Szűcs Ilona dr.
  33. Andróczki Edit Mariann
  34. Angeli Tamás
  35. Angelusz Róbert
  36. Angyal Mária
  37.  
  38. Bendik Györgyi
  39. Drescher János
  40. Endrődi Péter
  41. Faludi Márta
  42. Fehér Ágnes
  43. Fehérvári Andrea
  44. Gábor Zsuzsanna
  45. Gecsényi András
  46. Habony Józsefné
  47. Horváth Istvánné
  48. Horváth Klára
  49. Kacsó György
  50. Karsay Lászlóné
  51. Kenyeres János
  52. Kiss Istvánné
  53. Kormányos Imre
  54. Kovács Kitti
  55. Külgusz Imre
  56. László Katalin
  57. Molnár Béláné
  58. Nagy Béláné
  59. Nagy Imre
  60. Pápai Éva
  61. Pokoly Judit
  62. Pósa Gyuláné Zeller Ágnes
  63. Pozsár István dr.
  64. Sándor Ferenc
  65. Schvéger Gáborné
  66. Szabó Sándor
  67. Szabó Sándorné
  68. Székely Ilona
  69. Szigeti János
  70. Tölgyesi Irén
  71. Tripe, Katalin
  72. Virág László
  73. Völgyesi József
  74. Waldmann Gábor
  75. Wisniewski Wladyslaw
  76. Zalavári Csaba
  77. Zele Ágnes
  1. Angyalföldi Éva
  2. Angyalföldi Vladimir
  3. Ángyán Gyula
  4. Ángyán Gyuláné
  5. Antal Istvánné Págyor Mária
  6. Antal Lajos
  7. Antal Lajosné
  8. Antal Pálné
  9. Antónyné Benkő Ágnes dr.
  10. Antos György
  11. Antos Judit
  12. Ányos Istvánné
  13. Apáthy Zsuzsanna
  14. Apró Ági
  15. Ara-Kovács Attila
  16. Aranyi Attiláné dr.
  17. Aranyosi Judit
  18. Arató János
  19. Ardó Mária dr.
  20. Árgyelán György
  21. Árok Ádám
  22. Árpádné Szántó
  23. Aszalós Sándor
  24. Asszonyi Csaba dr.
  25. Asztalos Ágnes
  26. B. Gáspár Judit
  27. B. Gosztonyi Veronika
  28. B. Molnár Béla
  29. Babai Ferencné
  30. Babics Gyuláné
  31. Babszi néni
  32. Bácskai Irén
  33. Bácskai Tamás
  34. Bácskai Vera
  35. Bácskay Mária
  36. Bacsó Ágnes
  37. Badacsonyi György
  38. Bagi Miklós
  39. Baitz Gábor
  40. Bajári Mihályné
  41. Bajnok István
  42. Bajor Tamás
  43. Bajusz Sándor
  44. Bajusz Sándorné
  45. Bajzákné Márta Dr.
  46. Bak László
  47. Bakó László
  48. Balassa Lajosné, Piroska
  49. Balassáné Veres Margit
  50. Balaton József dr.
  51. Balázs Ilona
  52. Balázs József
  53. Balázs Józsefné
  54. Balázs Krisztina
  55. Balázs Tibor
  56. Balázs Tiborné
  57. Balázs Zsolt
  58. Balázsi Róbert
  59. Baldauf Aladár
  60. Bali János
  61. Baliczkiné Téri Piroska
  62. Bálint György
  63. Balla Ágnes
  64. Balla Zoltán
  65. Balog Anna
  66. Balog Béláné
  67. Balog János
  68. Balog Judit
  69. Balog Miklós
  70. Balogh Anna
  71. Balogh Ferenc
  72. Balogh Géza dr.
  73. Balogh Gyula
  74. Balogh Gyuláné
  75. Balogh Gyuláné
  76. Balogh István
  77. Balogh Iván
  78. Balogh László
  79. Balogh Mária
  80. Balogh Miklós dr.
  81. Balogh S. Éva
  82. Balogh Tamás
  83. Balogh Veronika
  84. Balogh Zsuzsanna
  85. Baloghné Margó
  86. Bálványos Huba
  87. Bán Dávid
  88. Bán Éva
  89. Bán Éva
  90. Bán Magda
  91. Bánfalvy Ákos
  92. Bánfalvy Veronika
  93. Bánfi László
  94. Bánhegyi Gyuláné
  95. Bánky Csaba László
  96. Bánlakiné Nagy Edit
  97. Bánlaky Pál
  98. Bánsághi Tamás
  99. Bánszegi Richard
  100. Bánvölgyi György
  101. Bányai Imréné
  102. Bányai Zsuzsa
  103. Barabás János
  104. Barabás Mária
  105. Barabás Terézia
  106. Barabási Rezső
  107. Baracza Jolán Erzsébet
  108. Baracsi Mihály
  109. Baraksóné Juhász Andrea
  110. Bárány Ilona
  111. Bárány László
  112. Bárány Márta
  113. Bárány Orsolya
  114. Bárány Tibor
  115. Barath Erzsébet
  116. Bárdos Judit
  117. Bárdossy Szabolcs
  118. Bari Tamás
  119. Baricza Éva
  120. Barna Éva
  121. Bars Ruth
  122. Bársony Ágnes
  123. Barta Tamás
  124. Barta Veronika
  125. Bartha Ágnes
  126. Bartha Jánosné
  127. Bartháné Boga Ildikó, dr.
  128. Bartók András
  129. Bartók János
  130. Bartók Miklósné
  131. Bartos Jenőné
  132. Bartus Mária
  133. Baruch Endre, dr.
  134. Baska Józsefné
  135. Baski Imre dr.
  136. Báti István
  137. Báti József
  138. Bauer Tamás
  139. Baumann János
  140. Baumanné Páli Zsuzsanna
  141. Beck András
  142. Beck Éva
  143. Beck Péter
  144. Becz György
  145. Beczák Ibolya
  146. Bedekovics Gizella
  147. Bedő István
  148. Bedő János
  149. Beer Ágnes
  150. Beer Noémi
  151. Békefi Zsuzsa
  152. Békés Vera
  153. Békési Ágnes
  154. Békesi László
  155. Béki Gabriella
  156. Bekker Ilona
  157. Bélai Gyula
  158. Bence Judit
  159. Bence Marianna dr.
  160. Bencze Anita
  161. Bencze Attila
  162. Bencze János
  163. Bencze Jánosné
  164. Bencze József
  165. Bencze Józsefné
  166. Bencze Júlia
  167. Bencze Klára
  168. Bendik Györgyi
  169. Benedek István Gábor
  170. Benedekné Köves Hajnalka
  171. Benkő Judit
  172. Benkő Lázár
  173. Benkő Lázárné
  174. Benkő Pál
  175. Benkő Pálné
  176. Benyó Jánosné dr.
  177. Bérczi Tamás
  178. Berei Klára
  179. Berente Károly
  180. Berényi Erzsébet
  181. Berényi Mária
  182. Berényi Marianne, dr.
  183. Béres János
  184. Béres Renáta
  185. Berger Sándor
  186. Berger Zita Erzsébet
  187. Bergsmann György
  188. Berke Erzsébet
  189. Bernáth István
  190. Bernáth László
  191. Bersényi Iván
  192. Berta Eta
  193. Berta Jánosné
  194. Bese István
  195. Beséné Lakatos Éva
  196. Besenyei Anna
  197. Besenyei Katalin
  198. Beszédes Natasa
  199. Bicsák Erzsébet
  200. Bicsák József
  201. Bielek Tibor
  202. Bihari Józsefné
  203. Bihari Sándor
  204. Bihari Tamás
  205. Biksz János
  206. Billes Ferenc
  207. Birman Erzsébet
  208. Bíró Endre, dr.
  209. Bíró Ibolya
  210. Biró Jánosné
  211. Biró Katalin
  212. Biró László, id.
  213. Biróné Rózsás Margit
  214. Birtalan Balázs
  215. Bitó László
  216. Blága Gabriella
  217. Blahó László
  218. Bleil Sándorné
  219. Bobrovszky Erzsébet
  220. Bobrovszky Mária Katalin
  221. Bóc Imre
  222. Bodák János
  223. Bodák Jánosné (Markóczi Irén)
  224. Bodák Zsolt
  225. Bódi Ágnes
  226. Bódi Mária
  227. Bodnár Pálné
  228. Bodócsy Vera
  229. Bodonyi Zsuzsa
  230. Bognár Róbert
  231. Bohus László
  232. Bojár Gábor
  233. Bokros Lajos
  234. Boldizs Kálmánné
  235. Boldizsár Judit
  236. Bolla Zsuzsa
  237. Bolla Zsuzsa
  238. Boór János
  239. Boór Márta
  240. Borbándi János
  241. Borbély György
  242. Borbély József
  243. Borbély László
  244. Bordi György
  245. Boros Ernesztin
  246. Boros Júlia
  247. Boros László
  248. Boros Márton
  249. Boross Géza
  250. Bors Zoltán
  251. Borsa Judit
  252. Borsos Tibor
  253. Bosznay István
  254. Both Csilla
  255. Bozóki Júlia
  256. Bozsó Albert
  257. Bődi Béla
  258. Bődi Katalin
  259. Böhm János Ferenc
  260. Böhm Péter
  261. Böhmné Kozma Zsuzsa
  262. Böjte József
  263. Böni Gina
  264. Böröcz József
  265. Börzsei Erzsébet
  266. Brendel Mátyás
  267. Brenner László
  268. Breuer Katalin
  269. Breuer Pál
  270. Breuer Tamás
  271. Bródy Mihály
  272. Brunner Jenő
  273. Brunner Jenőné
  274. Bruzsa Katalin
  275. Bucsányi György
  276. Bucsányi Györgyné
  277. Buda Éva dr.
  278. Budai Józsefné
  279. Budai Mária
  280. Buday Tiborné
  281. Bugram Gáborné
  282. Buk Pál
  283. Bukta Lajos
  284. Bulkai Tamás
  285. Bulkainé Ádámosi Margit
  286. Burányi Sándor
  287. Burka Ernő
  288. Burka Ernőné
  289. Busa Józsefné
  290. Butkai Enikö
  291. Buza János dr.
  292. Buzás Péter
  293. Cegledi Anna
  294. Chapó Anna
  295. Clement Józsefné Panni
  296. Czagány Ágnes
  297. Czárán Lászlóné dr
  298. Czene Gyula
  299. Czifery Csabáné
  300. Czigler Adrienn
  301. Czinkóczky Csaba Iván
  302. Czinkota Mihályné
  303. Czipperer András
  304. Czirbus Csaba
  305. Czotter József
  306. Csaba Zsuzsanna
  307. Csabai Béla
  308. Csabai Mária
  309. Csabai Tamás
  310. Csák Dezső
  311. Csák Dezsőné
  312. Csáki Tibor
  313. Csákó Mihály
  314. Csáky Zoltán
  315. Csallóközi Éva
  316. Csanádi Judit
  317. Csanády Endre
  318. Csanády Endréné
  319. Csapai Lajos
  320. Csapó Beatrix
  321. Csáth Gézáné
  322. Csató Éva
  323. Csató Tamás
  324. Cseh Ernőné
  325. Cseh Károly
  326. Cseke Lajos
  327. Csemez Julia
  328. Cserba János
  329. Cserba Júlia
  330. Cserhalminé Hajduska Zsuzsa
  331. Cserne István dr.
  332. Csernok Attila
  333. Csernokné Steiger Anna
  334. Csernus Alánné Illés Irén
  335. Cseuz Regina
  336. Csiba László
  337. Csiba Lászlóné
  338. Csige Attila
  339. Csige Emilné
  340. Csík József
  341. Csiki Istvánné
  342. Csillag Ferenc
  343. Csillag László
  344. Csillag Zsuzsa
  345. Csillagvari Gyorgyi
  346. Csilléry Józsefné
  347. Csirkéné Sándor Katalin
  348. Csizinszky Andrea
  349. Csizmadia Marianna dr.
  350. Csizmazia Raffael
  351. Csóka Éva
  352. Csongrádi Z. Jánosné
  353. Csonka Beáta
  354. Csonka Eszter
  355. Csóri János
  356. Csörgő István
  357. Csörgő Istvánné.
  358. Csuday Andrásné
  359. Csuta Cecília
  360. D. Soós Ágnes
  361. Dalmi Zoltán
  362. Dálnoky Ágnes
  363. Dalos Ágnes
  364. Dancs Beatrix
  365. Dani Jánosné
  366. Dániel Péter
  367. Dankay György
  368. Dankó Bálintné
  369. Danó Anna
  370. Darázs Sándor
  371. Dávid Klára
  372. Deák Ágnes
  373. Deák Anikó
  374. Deàk Gàborné
  375. Deák Péter
  376. Debreczeni József
  377. Debreczeni Péter
  378. Deczki Sarolta
  379. Dede Ágnes
  380. Demcsik Attila
  381. Demcsik László
  382. Demecs Gábor
  383. Demecs Gáborné Rozi
  384. Demén Ilona
  385. Demeter Tamás
  386. Demeter Zsuzsa
  387. Demetrovics János
  388. Dénes András
  389. Dénes Andrásné Plavecz Magdolna
  390. Dénes D. István
  391. Dénes József dr.
  392. Dénes Tamás
  393. Déri Júlia
  394. Déri Zsuzsa
  395. Derzsi Éva
  396. Dés Julcsi
  397. Dés Magdolna
  398. Dés Rita
  399. Deutsch Lajos
  400. Dewath Marianna dr.
  401. Dezsényi Katalin
  402. Dezső Linda
  403. Dezsőffy Rajz Katalin
  404. Dienesné Gál Viktória
  405. Diósi Lajos
  406. Diósi Pál
  407. Diósné Vass Gyöngyi
  408. Dobai Emil
  409. Dobák Géza
  410. Dobák Gézáné
  411. Dobi Ildikó
  412. Dobóczky Károlyné dr.
  413. Dobos Éva
  414. Dobos Ferenc
  415. Dobosy Anna
  416. Dobrocsi Ferenc
  417. Dócza János
  418. Dodó Györgyi
  419. Doma Éva
  420. Domán Vera dr.
  421. Dombi János
  422. Dombi János
  423. Domokos Edit
  424. Domonkos János
  425. Domonkos József
  426. Donáth Ferenc
  427. Donáth Ferenc dr.
  428. Donáth László
  429. Donáth Márta
  430. Donáth Márta
  431. Dorogi Gabriella
  432. Dorogman Lászlóné
  433. Dósai Zsuzsa
  434. Doubravszky Júlia
  435. Doubravszky Sándorné
  436. Dózsa Béla
  437. Dózsa Mária
  438. Döbrentei Mária
  439. Drescher János
  440. Drevenka András
  441. Drevényiné Tóth Katalin
  442. Dudás János
  443. Dudásné Gaal Hedvig
  444. Dunai Zsolt
  445. Dunai Zsoltné
  446. Duschek Ferencné
  447. Dvorcsák Gyula
  448. Dvorcsák Vilmos
  449. Dzurdzik Jánosné
  450. Edelényi Károly
  451. Egeli Péter dr.
  452. Egerfai József
  453. Egri Erzsébet
  454. Elek László
  455. Elliot József Dr.
  456. Élő Norbert
  457. Előd Ferencné
  458. Elsholtz László
  459. Emesz Ferenc
  460. Endrődi Péter
  461. Enten György
  462. Enyedi Ferenc
  463. Eörsi Anna
  464. Eörsi László
  465. Ercsényi Ferenc
  466. Erdei Kolett
  467. Erdei Loretta
  468. Erdei Odett
  469. Erdélyi István
  470. Erdélyi Katalin
  471. Erdélyi Kati
  472. Érdi Péter
  473. Érdi Tamás dr.
  474. Erdődi József
  475. Erdődi Józsefné
  476. Erdődi Zoltán
  477. Erdős György
  478. Erdős Györgyné
  479. Erdős Károly
  480. Erdős Katalin
  481. Erdős Klára
  482. Erdős László
  483. Erdős Tibor
  484. Ernst József
  485. Erős Ferenc
  486. Ertl István
  487. Eszéki Frigyes
  488. Eszes Gábor
  489. Eszlári Pál
  490. Etemez Erneszt
  491. Éváné dr. Kamarás Zsófia
  492. Fábián Julianna
  493. Fabinyi Gáborné
  494. Fábry Béla
  495. Fáklya Zsuzsanna
  496. Faludi Gáborné Anikó
  497. Faludi Judit
  498. Faludi Márta
  499. Faludiné Reisz Judit
  500. Faludy Ervin Péter
  501. Faludyné D. Marian
  502. Falus Gabriella
  503. Falus György
  504. Falus Vera
  505. Faragó Erzsébet
  506. Faragó Erzsébet
  507. Faragó Pál
  508. Farkas Attila
  509. Farkas Gyula
  510. Farkas Ilona
  511. Farkas Jánosné
  512. Farkas Judit
  513. Farkas Katalin
  514. Farkas László
  515. Farkas Mária
  516. Farkas Tünde Mária
  517. Farkasházy Tivadar
  518. Farkasné Zsuzsa
  519. Fási Mihály
  520. Fazakasné Erdélyi Ilona
  521. Fazekas Csaba
  522. Fazekas Erzsébet
  523. Fehér Ágnes
  524. Fehér Ágnes
  525. Fehér Erzsébet dr.
  526. Fehér Gyula
  527. Fehér József dr.
  528. Fehér Klára
  529. Fehér Márta
  530. Fehér Tamás
  531. Fehér Zoltán
  532. Fehérvári Andrea
  533. Fehérvári József
  534. Fehérvári Zoltán
  535. Feiszinger Marica
  536. Fejes Jánosné
  537. Fejes Katalin
  538. Fejes László
  539. Fekete Antal
  540. Fekete Ferencné
  541. Fekete György
  542. Fekete László
  543. Fekete László dr.
  544. Feledi Zsuzsanna
  545. Felicides Ildikó
  546. Félix Iván
  547. Felvidéki Judit
  548. Fencsik Flóra
  549. Fenes Zsigmond
  550. Fenyő Éva
  551. Fenyő Péter dr.
  552. Fenyő Péterné dr.
  553. Fenyves Gabriella
  554. Fenyvesi Győzőné
  555. Fenyvesi Tamás dr.
  556. Fenyvesiné Marika
  557. Fenyvesné Palkó Mária 
  558. Ferencz Jolán
  559. Ferencz Tibor
  560. Ferke György
  561. Fetter József
  562. Ficzere Istvánné
  563. Ficzere Istvánné
  564. Filó Attila
  565. Filó Attiláné
  566. Finna Sándor
  567. Fispán Géza
  568. Fiziker József
  569. Flachner Tamás
  570. Flam Zsuzsana
  571. Flandera Marita
  572. Flaskár Melinda
  573. Fleck Zoltán
  574. Fleiner György
  575. Flórencz András
  576. Fodor Ágnes
  577. Fodor Andrea
  578. Fodor Csilla
  579. Fogarasi Lászlóné
  580. Fogel László
  581. Fogl András
  582. Fok János
  583. Fok Márta
  584. Fónai Árpád
  585. Fonyódi Péter
  586. Forgách Anna
  587. Forgács András
  588. Forgács Andrásné
  589. Forgács Erika
  590. Forgács Éva
  591. Forgács Gábor
  592. Forintos György
  593. Forintos Györgyné
  594. Fóris Teréz
  595. Formanekné Nagy Zsuzsánna
  596. Forró Evelyn
  597. Földes Anna
  598. Földes B. István dr.
  599. Földes Imre
  600. Földes István
  601. Földes László
  602. Földes Lászlóné
  603. Földi Dorottya
  604. Földvári Lászlóné
  605. Frank Gézáné
  606. Frank Judit
  607. Frankó Andrásné
  608. Freud Róbert
  609. Frigyesi György dr.
  610. Friss Terézia
  611. Fritz Zsuzsa
  612. Fuchs Izabella
  613. Fundelits István
  614. Füle Beáta
  615. Fülöp Csilla
  616. Fülöp Ferenc
  617. Fülöp Ferencné
  618. Fülöp Rudolfné
  619. Fülöp Sándor
  620. Fülöp Zsuzsa
  621. Füredi Ferenc
  622. Fürjes István
  623. Fürjes Lajos
  624. Fürjesné Kováts Éva
  625. Fürst Krisztina
  626. Fürstné Preier Erzsébet
  627. Füstöss László
  628. Füzes Tamásné
  629. Fűzfa László
  630. G. Horváth Mária
  631. G. Tóth Ilona
  632. Gaál László
  633. Gaál Lászlóné
  634. Gábor András
  635. Gábor Eszter
  636. Gábor Éva
  637. Gábor István
  638. Gábor Luca
  639. Gábor Szilágyi
  640. Gábor Zsuzsanna
  641. Gabos György dr.
  642. Gács János
  643. Gács Tibor
  644. Gácsi Gyuláné Szirmai Éva
  645. Gádor Ágnes
  646. Gados László
  647. Gadus István
  648. Gajdos Ágnes
  649. Gajer Ferenc
  650. Gájer Lajosné
  651. Gajerné Fórizs Éva
  652. Gál Béla
  653. Gál Béláné
  654. Gál Benedek
  655. Gál Benedekné
  656. Gál Ilona
  657. Gál János
  658. Gál Kinga
  659. Galamb Győzőné
  660. Galambos Károly
  661. Galambos Katalin
  662. Galambosné Daczó Ágnes
  663. Galántai Antalné
  664. Gálfi Péter
  665. Gálfi Péterné
  666. Gallusz Gábor
  667. Gantner János
  668. Garai László
  669. Garai Lászlóné
  670. Garai Péter
  671. Garai-Édler Eszter
  672. Garamvölgyi Antalné
  673. Garas Sándor
  674. Garas Sándorné
  675. Gárdos Péter
  676. Gáspár Ildikó
  677. Gáspár István
  678. Gáti László
  679. Gáti Mariann
  680. Gáti Péter
  681. Gazda Lászlóné
  682. Gazdag Miklós dr.
  683. Gecse Jolán
  684. Gecsényi András
  685. Gecsényi András
  686. Géger Melinda
  687. Gelei Anna
  688. Gelencsér Éva
  689. Gellér Ferencné
  690. Gellért Mária
  691. Genti György
  692. Georges Virág
  693. Gerber Jenő
  694. Gerber Jenőné
  695. Gergely Anikó
  696. Gergely István András
  697. Gergely János
  698. Gergely Judit
  699. Gergely László
  700. Gergely Pál dr.
  701. Gergely Vera
  702. Gergelyné Fehér Éva
  703. Gergelyné Németh Beatrix
  704. Gerő Judit
  705. Gerő Júlia
  706. Gerő Katalin dr.
  707. Gerőcs Gyuláné
  708. Gertler Janos
  709. Gesztesi Zoltán
  710. Gidáli Júlia
  711. Glied Zoltán
  712. Goda László
  713. Godó Erika
  714. Goldperger István
  715. Goldperger Istvánné
  716. Gonda György dr.
  717. Gonda Illésné
  718. Gonda Judit
  719. Gonda Zsuzsa
  720. Gorzsás Attila
  721. Gorzsásné Kiss Erzsébet
  722. Gosztonyi Kristóf
  723. Gosztonyi László
  724. Gottschall Péterné
  725. Gozlán Abdelali
  726. Göbölyös N. László
  727. Göbölyös N. László
  728. Göczné Tóth Monika Tünde
  729. Göllner András
  730. Gömöri György
  731. Gömöri Kati
  732. Gönci Pál
  733. Gönczyné Fülöp Edit dr.
  734. Görbe István
  735. Görbe Mária
  736. Görgey Etelka, dr.
  737. Görgey Gábor
  738. Götzinger István
  739. Graf Marianna dr.
  740. Grafl Katalin
  741. Gréczy Zsolt
  742. Gregor Pálné
  743. Grodekné Szalai Ibolya
  744. Gróf Károly
  745. Grondzsák János
  746. Grondzsákné Nemeshegyi Beatrix
  747. Grosser János
  748. Grosser Jánosné
  749. Grósz György dr.
  750. Grósz Judit dr.
  751. Grósz Tamás
  752. Grüner Lajosné
  753. Gulácsi Anna Ilona
  754. Gulyás András
  755. Gulyás Imre
  756. Gulyás Lajos, dr.
  757. Gulyásné Kabai Judit
  758. Gusztos István
  759. Gyarmati Edit
  760. Gyarmati Mariann
  761. Gyekiczki András
  762. Gyémánt Gábor
  763. Gyenes Hajnalka
  764. Gyenes László
  765. Gyimesi Éva
  766. Gyimesi László
  767. Gyökhegyi Bánk
  768. Győrffyné Szekeres Ágnes
  769. Győri Ágnes
  770. Győri Anna
  771. Győri György
  772. Győri Péter
  773. Győri Péterné
  774. Győrik János
  775. Gyulai András
  776. Gyulai Andrásné
  777. Gyulai Endréné
  778. Gyurász Csilla
  779. Gyurász Péter
  780. H. Földes Ágnes
  781. H. Sas Judit
  782. Habony Józsefné
  783. Hadas Julia
  784. Hágelmayer Istvánné
  785. Hagemann Frigyes
  786. Haiman Péter
  787. Haiser György
  788. Hajas László
  789. Hajcsák Istvánné
  790. Hajdó Gáborné
  791. Hajdú György dr.
  792. Hajdú Ilona
  793. Hajdu István
  794. Hajdu Kata
  795. Hajdu Katalin
  796. Hajdu Ráfis Mari
  797. Hajdu Ráfis Mátyásné
  798. Hajmási Judit
  799. Hajósi Virág
  800. Halák László, dr.
  801. Halasi István
  802. Halász Andor
  803. Halász Erzsébet
  804. Halász Ferenc
  805. Halász János, dr.
  806. Halász Mariann
  807. Halász Nóra
  808. Halász Péter
  809. Halász Tamás
  810. Halászné Edit
  811. Halászvári Rózsa
  812. Halmai Gáborné
  813. Halmi József
  814. Halmos Judit
  815. Halmosi Balázs
  816. Hámor Szilvia
  817. Hámori Anna
  818. Hámori Terézia
  819. Hámori Tibor
  820. Hangonyi Péter
  821. Harangozó Mária dr.
  822. Haraszty István Édeske
  823. Harkai Ágnes
  824. Harmat Zsigmond dr.
  825. Harmath Sándor
  826. Hárs Gábor
  827. Hárs György Péter, dr.
  828. Hárshegyi János László
  829. Határ András dr.
  830. Hattyár György
  831. Hauser Gyuláné
  832. Havas Csilla
  833. Havas Katalin
  834. Havas Péterné
  835. Hazai András
  836. Hazai Gábor
  837. Hazai Géza
  838. Házi Katalin
  839. Hedvig Zsuzsa
  840. Hegedüs Andrásné
  841. Hegedüs Andrásné dr.
  842. Hegedűs Gusztáv
  843. Hegedűs Gusztávné
  844. Hegedűs Sándor
  845. Hegedűs Tamás
  846. Hegedűs Tamásné
  847. Hegedűs Zsuzsa
  848. Hegedűsné Szabó Katalin
  849. Hegyessy Péter
  850. Hegyessyné Bakó Edith
  851. Heil Edit
  852. Heim Timea
  853. Heimer György
  854. Hell István
  855. Heller Ágnes
  856. Heltai Zsuzsanna
  857. Helvei Andrea
  858. Hemrich Ferenc
  859. Heppes Aladár
  860. Herczeg Éva
  861. Hermann Gábor
  862. Hermeczi Erika
  863. Hernádi Gyula
  864. Hernádi Judit
  865. Hernadi Miklós
  866. Hernádi Zsuzsa
  867. Hertelendy Béla
  868. Hesz István
  869. Hetényi István
  870. Heusz György
  871. Hevér János
  872. Hidas György dr.
  873. Hidas Péter
  874. Hídvégi Márta dr.
  875. Hilu Ansaf Anna
  876. Hirn Agi
  877. Hodoniczki József
  878. Hodoniczki Józsefné
  879. Hoffmann Andrea
  880. Hoffmann Istvánné
  881. Hoffmann-né Hetesi Noémi
  882. Hohlbaum, Theodor
  883. Holics Klára
  884. Hollós Ági
  885. Hollós János dr.
  886. Hollósi Melinda dr.
  887. Hollósi Nándor
  888. Homoki Sándor
  889. Homonnai János
  890. Homonnai Jánosné
  891. Homorné Meggyes Ildikó
  892. Honti Jánosné
  893. Hopp Győző
  894. Hopp Győzőné
  895. Horényi Marica
  896. Horich, Zsuzsanna
  897. Horn Miklós
  898. Horovitzné
  899. Horvát Ágnes
  900. Horváth Ágnes
  901. Horváth Ágota
  902. Horváth András
  903. Horváth Antal dr.
  904. Horváth Attila
  905. Horváth Ferenc
  906. Horváth Ferenc dr.
  907. Horváth Ferencné dr.
  908. Horváth Gábor
  909. Horváth Gézáné
  910. Horváth Gitta
  911. Horváth György
  912. Horváth György
  913. Horváth György
  914. Horváth Györgyné
  915. Horváth István Sándor
  916. Horváth Istvánné
  917. Horváth Istvánné
  918. Horváth Judit
  919. Horváth Kálmán
  920. Horváth Kálmánné
  921. Horváth Károlyné
  922. Horváth Klára
  923. Horváth Magda
  924. Horváth Miklós ifj.
  925. Horváth Miklósné
  926. Horváth Miklósné Éva
  927. Horváth Róbert
  928. Horváth Róbert dr.
  929. Horváth Sándor
  930. Horváth Terézia
  931. Horváth Vera
  932. Horváthné Edit
  933. Horvathné Magdi
  934. Horváthné Vastag Anna
  935. Horvay Tibor
  936. Hosszú Ágnes
  937. Hőrich István
  938. Hőrich Istvánné
  939. Hrabina György
  940. Hrabina Györgyné
  941. Hraskó Péter
  942. Hubai László
  943. Hugyina Réka
  944. Hugyina Zoltánné
  945. Husz Mariann
  946. Huszár Ágnes
  947. Huszár Ernő
  948. Huszár Éva
  949. Hutter Józsefné
  950. Ignácz Péter
  951. Ihász Dezső
  952. Iliás Ferencné
  953. Illés Mátyás
  954. Ilona Balazs
  955. Ilosvai Ferenc
  956. Imre Lovasi
  957. Incze Ágnes
  958. Ipper Péter
  959. Irsai Éva
  960. Ischer Klára
  961. Iván Gizella
  962. Iványi Gábor
  963. Iványi Miklós
  964. Izsák Gáborné
  965. Izsák Veronika
  966. Jäger Tamara
  967. Jakab Ágnes
  968. Jakab Ernő
  969. Jakab Tibor dr.
  970. Jakabné Kádár Zsuzsanna
  971. Jakusné Szécsi Dóra
  972. Jámbor Balázs
  973. Jámbor Lászlóné
  974. Jámbor Szabolcs
  975. Jancsikné Bernáth Márta
  976. Jandrasits Anikó
  977. Janicsekné Ádám Györgyi
  978. Jankovics Gyuláné
  979. Jánossy Vera
  980. Janurik Tamás dr.
  981. Jánvári Béláné dr.
  982. Járdi Terézia
  983. Járfás László
  984. Járfás Lászlóné
  985. Járó Katalin
  986. Jászberényi István
  987. Jasziczky
  988. Jávor Lajos
  989. Jelinek Katalin
  990. Jemnitz Katalin
  991. Jenei Ágnes
  992. Jeszmás Tiborné
  993. Jóczikné Böszörményi Etelka
  994. John Ede
  995. Jólesz György
  996. Jónás István
  997. Jónás István
  998. Józsa Andrea
  999. Józsa Géza dr.
  1000. Juhász Endre
  1001. Juhász Endréné
  1002. Juhász György
  1003. Juhász György dr.
  1004. Juhász Györgyné dr.
  1005. Juhász Krisztina
  1006. Juhász Margó
  1007. Juhász Márta
  1008. Juhász Sándor
  1009. Juranovits Ervin
  1010. K. Kovács Mária
  1011. Kabók Zita
  1012. Kaczur Ferenc
  1013. Kacsó György
  1014. Kácsor Margit dr.
  1015. Kádár Éva
  1016. Kádár János Miklós
  1017. Kádár Judit
  1018. Kádár Julianna
  1019. Kádár László
  1020. Kádár Mihály
  1021. Kádasi Tibor
  1022. Kaiserné Groó Helga
  1023. Kakuk Mátyás
  1024. Kakuk Sándorné
  1025. Káldori Tamás
  1026. Kállai István
  1027. Kállai István
  1028. Kallai Nóra
  1029. Kállai R. Gábor
  1030. Kálmán C. György
  1031. Kálmán Elisabeth Vilhelmina
  1032. Kálmán Györgyi
  1033. Kálmán Gyula
  1034. Kálmán János
  1035. Kálmán László
  1036. Kálmán Tamás
  1037. Kalmár László
  1038. Kalmár Péter
  1039. Kalotai Tamás
  1040. Kamarás Ágnes
  1041. Kamarás István
  1042. Kamaras Katalin
  1043. Kamarás Livia
  1044. Kanaki Elena
  1045. Kanizsai-Nagy András
  1046. Kanizsai-Nagy Andrásné
  1047. Kanóczki Rudolf
  1048. Kanóczkiné Goda Györgyi
  1049. Kántor Péter
  1050. Kanyar Mária
  1051. Kapás Sándor Attila
  1052. Kápolnai András
  1053. Kápolnai György
  1054. Kapovits Albert
  1055. Kapronczai Józsefné
  1056. Karácsony Gergely
  1057. Karády Estelle
  1058. Karakó József
  1059. Kárász Péter
  1060. Kárász Péterné Réti Ágnes
  1061. Karcz Jenő
  1062. Karczag Judit
  1063. Kardos József
  1064. Kardos Péter
  1065. Karner Judit
  1066. Kárpát Csaba
  1067. Kárpáti Annamária
  1068. Kárpáti Béláné
  1069. Kárpáti György dr.
  1070. Kárpáti Zoltán
  1071. Karsay Lászlóné
  1072. Karvajszky-Kormos Krisztina dr.
  1073. Kasza Lászlóné
  1074. Katanics Sándor
  1075. Kathiné Juhász Ildikó
  1076. Kató Zsuzsa
  1077. Katona Antalné
  1078. Katona Józsefné
  1079. Katona Károly
  1080. Katura Krisztina
  1081. Kavajecz István
  1082. Kazai Ágnes
  1083. Kazinczy Ildikó
  1084. Kázmér Klára
  1085. Kécza Árpád
  1086. Kecskeméti Károly
  1087. Keébe László
  1088. Kelemen János
  1089. Kelemen László
  1090. Kelemen László
  1091. Keller Ágnes
  1092. Kemény Ádám
  1093. Kemény Illés
  1094. Kemény Illésné
  1095. Kemény Lászlóné
  1096. Kende Ágnes
  1097. Kende Éva
  1098. Kende Gábor
  1099. Kende János
  1100. Kende László
  1101. Kende Péter, dr.
  1102. Kendelényi Éva
  1103. Kenedi János
  1104. Kenedi Mariann
  1105. Kenyeres János
  1106. Kenyeres Miklós
  1107. Kepe Ferenc
  1108. Kepes János
  1109. Kerék Imre
  1110. Kerekes György
  1111. Kerényi Sándor
  1112. Kerényi Sándor
  1113. Kerényi Sándor
  1114. Keresztes Miklós
  1115. Kereszty Zsuzsa
  1116. Kerezsán László
  1117. Kéri Endre
  1118. Kéri Endréné
  1119. Kernács János
  1120. Kertai Gyula
  1121. Kertai Sándor
  1122. Kertész Ákos
  1123. Kertész Anna
  1124. Kertész Dávid
  1125. Kertész Endre
  1126. Kertész Erzsébet
  1127. Kertész Ferenc
  1128. Kertész Júlia
  1129. Kertész Krisztián dr.
  1130. Kertész Mária
  1131. Kertész Pálné
  1132. Kertész Péter
  1133. Kertész Zsuzsa dr.
  1134. Kertész-Gruber Judit
  1135. Kertészné H. Ágnes
  1136. Kertészné Horváth Ilona
  1137. Kertészné Horváth Ilona
  1138. Kertészné Jelinek Katalin
  1139. Kerti Zsuzsanna
  1140. Keszthelyi Dorottya
  1141. Keszthelyi Gyula
  1142. Ketler Ildi
  1143. Kincs Karolina Márta
  1144. Király Gábor
  1145. Királyné Szabó Ágnes
  1146. Kis Ádám
  1147. Kis Éva
  1148. Kis Ildikó
  1149. Kis Ilona
  1150. Kis Istvánné
  1151. Kis Isvánné
  1152. Kis Katalin dr.
  1153. Kis László
  1154. Kis Lóránt
  1155. Kis Márta
  1156. Kis Tibor
  1157. Kis Vali
  1158. Kiss Ágnes
  1159. Kiss Ágnes dr.
  1160. Kiss Andrea Anna
  1161. Kiss Bori
  1162. Kiss Dénes László
  1163. Kiss Éva
  1164. Kiss Gábor
  1165. Kiss Gergő
  1166. Kiss Gy. Nándor
  1167. Kiss Istvánné
  1168. Kiss Károly
  1169. Kiss Katalin
  1170. Kiss Lajos
  1171. Kiss Lászlóné
  1172. Kiss Mária
  1173. Kiss Marianne
  1174. Kiss Mihály
  1175. Kiss Mihály
  1176. Kiss Natália
  1177. Kiss S. Bence
  1178. Kiss Sándor
  1179. Kiss Sándor
  1180. Kissné Németh Éva dr.
  1181. Kissné Perényi Erzsébet
  1182. Kisztné dr.Csonka Zsuzsa
  1183. Klaniczay Gábor
  1184. Klátik Béla
  1185. Klátik Béláné
  1186. Klecska Ernő
  1187. Klein Ágnes
  1188. Klement Éva
  1189. Klúcsik Margit dr.
  1190. Kmetz Gábor
  1191. Knizse Gyula
  1192. Knopp János
  1193. Kóbor György
  1194. Kóbor István
  1195. Kobza György
  1196. Kóczián Ágnes
  1197. Kocsis András Sándor
  1198. Kocsis Béláné
  1199. Kocsis Cecília
  1200. Kocsis Ildikó
  1201. Kocsis Irén
  1202. Kocsis János
  1203. Kocsis József
  1204. Kocsis Mihály
  1205. Kokavecz Iván
  1206. Kolba Vili
  1207. Kolber István, dr.
  1208. Koleszár Zsuzsa
  1209. Kollár László
  1210. Kollár Lászlóné
  1211. Kolos Tamás
  1212. Kolozsváriné Pelle Magdolna
  1213. Koltai Péterné
  1214. Komáromi Lajos
  1215. Komjáthy Anna
  1216. Komlós Marianna, dr.
  1217. Komlósi Márta
  1218. Komoróczy Géza
  1219. Koncz Kálmán
  1220. Koncz Zsuzsa (Schiller Alfrédné)
  1221. Kondor Adam
  1222. Konrád György
  1223. Kontha Sándor dr.
  1224. Koós Gábor
  1225. Korányi Tamás
  1226. Korda János
  1227. Kordovan György
  1228. Kormányos Imre
  1229. Kornis Mihály
  1230. Korodi János
  1231. Koródi Péter
  1232. Koródi Péter
  1233. Korom Dezső
  1234. Korom Tamás
  1235. Koromné Takács Gabriella
  1236. Koronváry Péter
  1237. Korosi Magda
  1238. Korotnai Györgyi
  1239. Korsós Ferencné
  1240. Kós Zsófia
  1241. Kósa Péter
  1242. Kósáné Kovács Magda
  1243. Kósa-Somogyi Gabriella
  1244. Kovács András
  1245. Kovács Andrea
  1246. Kovács Erzsébet
  1247. Kovács Éva
  1248. Kovács Ferenc
  1249. Kovács Ferenc dr.
  1250. Kovács Ferencné özv.
  1251. Kovács Gábor
  1252. Kovács Gáborné
  1253. Kovács Gyula
  1254. Kovács István
  1255. Kovács István, dr.
  1256. Kovács Joli
  1257. Kovács József
  1258. Kovács József
  1259. Kovács Kitti
  1260. Kovács Lászlóné
  1261. Kovács Levente
  1262. Kovács Márta
  1263. Kovács Pál
  1264. Kovács Patrik
  1265. Kovács Sándor
  1266. Kovács Tatjána
  1267. Kovács Tibor
  1268. Kovács Zoltán Csabáné
  1269. Kovács Zsuzsa
  1270. Kovacs Zsuzsanna dr.
  1271. Kovacs-Márfai, Maria
  1272. Kovácsné Fekete Andrea
  1273. Kováts Albert
  1274. Kovrig Tibor
  1275. Kovrig Tiborné
  1276. Kozák Gyula
  1277. Kozákné Cirbik Katalin
  1278. Kozár Alexandra
  1279. Kozma Géza
  1280. Kozma Gézáné dr.
  1281. Kozma János
  1282. Kozma József dr.
  1283. Kozma Zsuzsa
  1284. Kozó Péter
  1285. Kőfalvi Erzsébet dr.
  1286. Kőháti Zsolt
  1287. Kőhler Dezső
  1288. Kőhler Dezsőné
  1289. Köles Zsuzsa
  1290. Kőműves Ágnes
  1291. Körmendi Éva
  1292. Körmendi Mária
  1293. Köröndiné Kiss Erzsébet
  1294. Kőrös Judit
  1295. Kőszeg Ferenc
  1296. Kőszegi Edit
  1297. Kőszegi Gábor
  1298. Kőszegi Gáborné
  1299. Köteles Erzsébet
  1300. Köteles György
  1301. Köteles Margit
  1302. Köteles Margit
  1303. Kővári Krisztina
  1304. Köves András
  1305. Köves András dr.
  1306. Köves József
  1307. Kövesdi Éva
  1308. Kránitz Lászlóné
  1309. Krémer Ferenc
  1310. Kresalek Gábor
  1311. Krisker Ilona
  1312. Kroh, Theo
  1313. Krotki Gabor
  1314. Krotky Jenő
  1315. Krotky Jenő
  1316. Kubinyi Józsefné
  1317. Kuhárné Csonka Júlia
  1318. Kulcsár Edina
  1319. Kulcsár Tiborné
  1320. Kun Ildikó
  1321. Kun István
  1322. Kun Zoltán
  1323. Kuncze Gábor
  1324. Kunovics Rezső
  1325. Kurdi Ilona
  1326. Kurucz Ferenc
  1327. Kurucz Ferencné
  1328. Kustánczi Erzsébet
  1329. Kutas István
  1330. Kutasi Éva
  1331. Kutasi Gáborné
  1332. Kúti Zsolt
  1333. Kücsön Lászlóné
  1334. Külgusz Imre
  1335. Kürti Gábor
  1336. Labdás Károlyné
  1337. Laborcfalvi-Bagoly Márta
  1338. Laczkó Mihály
  1339. Ladányi-Turóczy Betti
  1340. Lajkó Sándorné
  1341. Lajtai Margit
  1342. Lakatos Judit
  1343. Lakatos Tibor
  1344. Laki Erzsébet
  1345. Lánczos Vera
  1346. Láng Imre
  1347. Láng István
  1348. Láng Rózsa
  1349. Langer-Dombrady, Evamaria
  1350. Lángh Júlia
  1351. Lantos István
  1352. László Ádámné
  1353. László Ágnes
  1354. László Éva
  1355. László Gábor
  1356. László György
  1357. László Györgyné
  1358. László Katalin
  1359. László Katalin
  1360. László Katalin dr.
  1361. László Klára
  1362. László Lovas
  1363. Lászlóné Tóth Éva dr.
  1364. Látki Péter
  1365. Látkóczki Bálint
  1366. Lázár András
  1367. Lázár Anna
  1368. Lázár József
  1369. Lázár Judit
  1370. Lázár Péter
  1371. Lázár Sándor
  1372. Lébényi János
  1373. Lédergerber István
  1374. Lefkovics Sándor
  1375. Lehoczky Viktória
  1376. Leichter Lilla
  1377. Leichterné Kajli Edit
  1378. Leiter Júlia
  1379. Lékó László, dr.
  1380. Lempert Márta
  1381. Lénárd László
  1382. Lénárt Anikó
  1383. Lénárt Béla
  1384. Lénárt Béláné
  1385. Lendvai Anna
  1386. Lendvai L. Ferenc
  1387. Lendvai Miklós
  1388. Lendvay Kamilló
  1389. Lengvári Éva Erzsébet
  1390. Lengyel Istvánné
  1391. Lengyel Mária dr.
  1392. Lengyel Zsuzsanna dr.
  1393. Lepsényi József
  1394. Leszák Ferenc
  1395. Létay Katalin
  1396. Lévai András
  1397. Lévai János
  1398. Lévai Júlia
  1399. Lévai Péter
  1400. Lévai Vera
  1401. Lévai Zsóka
  1402. Lévay Béla, dr.
  1403. Líber Judit
  1404. Liebermann András
  1405. Liebermann Orsolya
  1406. Lipót Ferenc
  1407. Lipót Ferencné
  1408. Litván Györgyné
  1409. Litván Katalin
  1410. Lontai Éva dr.
  1411. Loránd Ferenc
  1412. Lorschy Zsuzsa dr.
  1413. Losonczi Ágnes
  1414. Losonczi Béla
  1415. Losonczi Béláné
  1416. Lovas László
  1417. Lovas Tamás
  1418. Lovasi Imre
  1419. Lovász Katalin
  1420. Lovász Péter Pál
  1421. Lózsy Bíró János
  1422. Lőkös Ildikó
  1423. Lőkös Lászlóné
  1424. Lubi Béláné
  1425. Ludwig Katalin
  1426. Luigics Antal
  1427. Luigics Antalné
  1428. Lukács András
  1429. Lukács Gábor
  1430. Lukács István
  1431. Lukács István
  1432. Lukács Istvánné
  1433. Lukács Istvánné
  1434. Lukács János
  1435. Lukács János
  1436. Lukács Jánosné
  1437. Lukács Lászlóné
  1438. Lukács Péter
  1439. Lukács Veronika
  1440. Lukács Zoltán
  1441. Lukáts Andor
  1442. Lunzer Ferencné
  1443. Lutring Magdolna
  1444. Luttenberger Katalin
  1445. M. Házi Gyorgyi Éva
  1446. Mach József
  1447. Madarász Edit
  1448. Mag Pál
  1449. Magdalena Marsovszky
  1450. Magyar Fruzsina
  1451. Magyar Józsefné
  1452. Magyar Kati
  1453. Magyar Zsuzsanna
  1454. Magyari Lajosné
  1455. Major Anna
  1456. Major György
  1457. Major Lajos
  1458. Major Lili
  1459. Major Péter Gábor
  1460. Majoros Attila dr.
  1461. Majorosi Emese
  1462. Majsai Tamás
  1463. Makai Éva
  1464. Makai Géza
  1465. Makai Sándorné
  1466. Makkai Erzsébet
  1467. Makó Emő
  1468. Makó Lajos
  1469. Marada Erika
  1470. Maradics Vince
  1471. Márai Enikő
  1472. Márczy György
  1473. Margitta Nóra
  1474. Margittai Péter
  1475. Marik Józsefné
  1476. Marinka István
  1477. Marinka Istvánné
  1478. Marinovné Marussy Mária
  1479. Marjanek Zsóka
  1480. Márki Lajosné
  1481. Markó Jelena
  1482. Markó József dr.
  1483. Markovits László
  1484. Markovtis Zsuzsa
  1485. Márkus György
  1486. Márkus Mária
  1487. Marosán György
  1488. Marosvölgyi Józsefné
  1489. Maróti Andor
  1490. Maróti Attila
  1491. Maróti Attiláné
  1492. Marótiné Herczeg Ibolya
  1493. Marschall Éva
  1494. Marsovszky Magdolna
  1495. Martin Ferenc
  1496. Martinák Imre dr.
  1497. Márton László
  1498. Marton Péter
  1499. Marton Tamás
  1500. Mártonfi Attila
  1501. Martos Katalin
  1502. Maruszki Judit
  1503. Márványi Judit
  1504. Mascher Jenő
  1505. Matányi Szabolcs
  1506. Matányi Szabolcsné
  1507. Matavovszky Tibor
  1508. Matavovszky Tiborné
  1509. Máté Erzsi
  1510. Máté Júlia
  1511. Máthé Zoltán
  1512. Matkó Istvánné dr.
  1513. Matolcsi Zsóka
  1514. Matos Lilla
  1515. Matusek László
  1516. Mátyás László
  1517. Mattyasovszkyné Barta Jusztina
  1518. Maus Péter
  1519. Maximcsuk Józsefné
  1520. Mayer Anna
  1521. Mayer Aranka
  1522. Mayer István
  1523. Mayer Károly
  1524. Mayer Zoltán
  1525. Mayer Zoltánné
  1526. Mécs Imre
  1527. Medveczky Barnabás
  1528. Medveczkyné Papp Györgyi
  1529. Megyesi Dániel
  1530. Meggyesi Éva
  1531. Melkviné Tanító Erzsébet
  1532. Melnikovné Újházy Eszter
  1533. Menczel János
  1534. Menczelesz József
  1535. Menczelesz Józsefné
  1536. Mencser Klára
  1537. Ménesi Jánosné
  1538. Menyhárt Imre
  1539. Mérei Anna
  1540. Mérei Eszter
  1541. Merkl Gábor
  1542. Méry Éva
  1543. Merza József
  1544. Mester Ferenc
  1545. Mester Sándor
  1546. Mesterházi Ágnes
  1547. Mesterházi Márton
  1548. Mesterházi Mónika
  1549. Mészáros Attila
  1550. Mészáros Éva Mária
  1551. Mészáros Éva Mária
  1552. Mészáros Gábor
  1553. Mészáros Gyöngyi
  1554. Mészáros István
  1555. Mészáros József
  1556. Mészáros József
  1557. Mészáros Judit
  1558. Mészáros Károlyné
  1559. Mészáros Lajos, dr.
  1560. Mészáros Mihály
  1561. Mészáros Mihályné
  1562. Mészárosné Pantó Kinga
  1563. Meszéna Géza
  1564. Mészöly Pálné
  1565. Mezei András
  1566. Mezei Katalin
  1567. Mézer Antalné
  1568. Mézer Antalné
  1569. Mező Vera
  1570. Miczingerné Fuksz ilona
  1571. Mihály Jánosné
  1572. Mihályfalvi László
  1573. Mihályfi Gabriella
  1574. Mihályfi Kornélia
  1575. Mihályi Gábor
  1576. Mihályi Péter
  1577. Miklós Eszter
  1578. Mikos Tamás
  1579. Mikos Tamásné
  1580. Milánkovich András
  1581. Milka Péter
  1582. Millei Ilona
  1583. Mindszenti Lászlóné (Seres Éva)
  1584. Mindum Károly
  1585. Mink András
  1586. Mlatilikné Doszkocs Hajnal
  1587. Mocsonaki László
  1588. Mód Anna
  1589. Módly Annamária (Amy)
  1590. Módos Péter
  1591. Módos Vera
  1592. Módra Mariann
  1593. Mohácsi Katalin
  1594. Mohai Ferenc
  1595. Molnár Attiláné
  1596. Molnár Béláné
  1597. Molnár Borbála, dr.
  1598. Molnár Csaba
  1599. Molnár Emőke dr.
  1600. Molnár Ernő
  1601. Molnár Erzsébet
  1602. Molnár Éva
  1603. Molnár Ferenc
  1604. Molnár Gábor
  1605. Molnár Gábor
  1606. Molnár Gyöngyi
  1607. Molnár Gyula
  1608. Molnár Irén
  1609. Molnár István dr.
  1610. Molnár János
  1611. Molnár Johanna
  1612. Molnár Katalin
  1613. Molnár Kati
  1614. Molnár Lajos
  1615. Molnár Mária
  1616. Molnár Nelly
  1617. Molnár Pál Kálmánné
  1618. Molnár Rudolf
  1619. Molnár Tamás
  1620. Molnár Viktor
  1621. Molnár Zoltán
  1622. Molnár Zoltánné
  1623. Molnárné Vég Anna
  1624. Mónos Katalin dr.
  1625. Monostori Éva
  1626. Montágh Imréné Riener Nelli
  1627. Mónus Andrásné
  1628. Moór Emília Judit
  1629. Moórné Tóth Mária
  1630. Moskovits Péter
  1631. Mosonyi József
  1632. Mózes Ferenc
  1633. Mózes Katalin
  1634. Mucsi József dr.
  1635. Munkácsi Veronika
  1636. Muraközi Réka
  1637. Murányi Sándor
  1638. Muskovics Rezsőné
  1639. Muzsay András
  1640. Müller Györgyné
  1641. Müller Mária
  1642. Müncz Péter
  1643. Münzl Győzőné
  1644. N. Tóth Árpád
  1645. Nádasi Zsuzsanna
  1646. Nádor Éva
  1647. Nádori László dr.
  1648. Naetar-Bakcsi Ildikó dr.
  1649. Nagy Ágnes Dorka
  1650. Nagy Ákos dr.
  1651. Nagy András Gábor
  1652. Nagy Andrásné
  1653. Nagy Anna-Mária
  1654. Nagy Attila
  1655. Nagy Attila
  1656. Nagy Attiláné
  1657. Nagy Bálint
  1658. Nagy Béla
  1659. Nagy Béláné
  1660. Nagy Denes Lajos
  1661. Nagy Edina
  1662. Nagy Ferenc
  1663. Nagy Ferencné
  1664. Nagy Gáborné
  1665. Nagy György dr.
  1666. Nagy Ilona dr.
  1667. Nagy Imre
  1668. Nagy István
  1669. Nagy Istvánné
  1670. Nagy Jenő
  1671. Nagy Károly
  1672. Nagy Lajos
  1673. Nagy Lajos
  1674. Nagy Lajos
  1675. Nagy László
  1676. Nagy László
  1677. Nagy László
  1678. Nagy M. György
  1679. Nagy Mihály
  1680. Nagy Péter Tibor
  1681. Nagy Sándor dr.
  1682. Nagy Sándorné
  1683. Nagy Zsolt
  1684. Nagyistván Ferencné
  1685. Nagyné dr. Kertész Erzsébet
  1686. Nagyné Horváth Judit
  1687. Nagyné Irén
  1688. Nagyné Kovács Györgyi
  1689. Nagyné Kozma Katalin
  1690. Nahalka István
  1691. Nánási Katalin
  1692. Nánay Tamásné
  1693. Nasinszky Dezső
  1694. Naszályi Gábor
  1695. Nazarjan-Franklin Julianna
  1696. Nében László
  1697. Nedelka Krisztina
  1698. Némedi Dénes
  1699. Nemes Anna
  1700. Nemes János
  1701. Nemes János dr.
  1702. Nemes László dr.
  1703. Nemes Tamás
  1704. Nemesházi Beatrix
  1705. Nemeshegyi Józsefné
  1706. Nemeslaki Ferenc
  1707. Nemesné Gavlucz Rózsa
  1708. Nemesné Németh Judit
  1709. Németh Annamária
  1710. Németh Antal
  1711. Németh Ferencné
  1712. Németh Gabriella
  1713. Németh György
  1714. Németh Gyula
  1715. Németh István
  1716. Németh József
  1717. Németh Józsefné
  1718. Németh Judit
  1719. Németh Kálmán
  1720. Németh Lászlóné
  1721. Németh Lászlóné
  1722. Németh Mariann
  1723. Németh Péter
  1724. Németh Péterné
  1725. Németh Róbert
  1726. Németh T. József
  1727. Németh Tamás
  1728. Németh Zsóka
  1729. Némethné Hankó Éva
  1730. Németh-Táncos Tamás
  1731. Némethy Mária
  1732. Nesling Katalin
  1733. Neszmélyi Béláné dr.
  1734. Neubauer Tibor
  1735. Neumark Tamás dr.
  1736. Nits Gyula
  1737. Noé Krisztina
  1738. Nógrádi Mihály dr.
  1739. Norman Károly
  1740. Noszály Istvánné
  1741. Nosztrai Judit dr.
  1742. Novák Imre dr.
  1743. Novák Teréz
  1744. Novákné Száraz Margit
  1745. Nóvé Béla
  1746. Novinics Ildikó
  1747. Novinics Istvánné
  1748. Nyárádi Tibor
  1749. Nyári Zsolt
  1750. Nyéki György
  1751. Nyerges András
  1752. Nyerges Gábor Ádám
  1753. Nyilas Ilona
  1754. Nyíri András
  1755. Nyíri Júlia
  1756. Nyitrai Ferenc
  1757. Nyúl László
  1758. Ódor László
  1759. Ohly Éva
  1760. Oláh Anna
  1761. Oláh Miklós
  1762. Oláh Sándor
  1763. Olajosné Enikő
  1764. Olayné Réthey Éva
  1765. Omaszta Sándor
  1766. Ónodi Fanni
  1767. Ónodi Ferenc
  1768. Oravecz Sándorné Viz Zsuzsanna
  1769. Orbán Júlia
  1770. Orbán Zsuzsanna
  1771. Óriás Imre
  1772. Oromos Irén
  1773. Orosz Attila
  1774. Orosz Gábor
  1775. Orosz Péter
  1776. Orosz(Szegedi) Enid
  1777. Országh Ferenc
  1778. Orzó Judit
  1779. Orzó Katalin dr.
  1780. Ostyáni István
  1781. Osváth János
  1782. Oszvald Zoltán
  1783. Oszvaldné Kálmán Erzsébet
  1784. Ottlakánné Kulcsár Erzsébet
  1785. Óváriné Orosz Erzsébet
  1786. Óváry Istvánné
  1787. Ördögh Csilla
  1788. Örkény Antal
  1789. Örkényi Szabolcs
  1790. Örvöndi Ferenc
  1791. P. Lőrincz Erzsébet
  1792. P. Szűcs Julianna
  1793. Paál Géza
  1794. Páczai László
  1795. Padisák Judit
  1796. Padisák Mari
  1797. Padisák Mihály
  1798. Pajor Róbert
  1799. Pajorné dr. Tóth Ilona
  1800. Pajtás László
  1801. Pákey László
  1802. Paksi Lajos
  1803. Paksiné Péteri Júlia
  1804. Pál Béla
  1805. Pál Éda
  1806. Pál Gabriella
  1807. Pál Gizella
  1808. Pál Iván
  1809. Pál Ivánné
  1810. Pál László
  1811. Pál Lászlóné
  1812. Palágyi Péter Pál
  1813. Páldi András
  1814. Pallai Péter
  1815. Palló Éva
  1816. Palotai Janos
  1817. Palotás Imre
  1818. Pampurik György
  1819. Pantó Ignácné
  1820. Pap Ágnes
  1821. Pap Ágnes
  1822. Pap Kálmánné
  1823. Pap László
  1824. Pap Zsolt Péter
  1825. Pápai Éva
  1826. Pápai Gizella Erzsébet
  1827. Pápay Klára
  1828. Papp Annamária
  1829. Papp Ferenc
  1830. Papp Györgyi
  1831. Papp Józsefné
  1832. Papp Károly
  1833. Papp Károlyné
  1834. Papp László dr.
  1835. Papp Lászlóné
  1836. Papp Zoltán
  1837. Papp Zsuzsa
  1838. Papp Zsuzsa
  1839. Parajdi "Spenót" János
  1840. Páris Emil
  1841. Páris Emilné
  1842. Párniczki Julianna
  1843. Parsche József
  1844. Parsche Józsené
  1845. Partényi Zoltánné
  1846. Parti Nagy Lajos
  1847. Passuth Krisztina
  1848. Pászthy István
  1849. Pásztor Éva
  1850. Pásztor Istvánné
  1851. Pásztor János
  1852. Pásztor Tibor
  1853. Pataki Eörs
  1854. Pataki Eörsné
  1855. Pataki Gábor
  1856. Pataki Márta
  1857. Pataky Miklós
  1858. Pável Iván
  1859. Pável Ivánné dr.
  1860. Péderi István
  1861. Peidlné Koren Gizella
  1862. Péli József
  1863. Péli Józsefné
  1864. Péli Mária
  1865. Penk Márton
  1866. Penoff László
  1867. Penoff Lászlóné
  1868. Péntek László
  1869. Péntek Zsuzsa
  1870. Penziás Ágnes
  1871. Perconte-Fonyó Éva
  1872. Perényi Tamásné
  1873. Pernyész János
  1874. Perstic Ilonka
  1875. Pesti Marianna
  1876. Pesti Zsuzsa
  1877. Peterdi Ágnes
  1878. Péterfai Ferenc
  1879. Péterfy Katalin
  1880. Peterka Gabriella
  1881. Pétery Melinda
  1882. Petkovic Zoya
  1883. Pető Bálint
  1884. Pető Judit
  1885. Petrák József
  1886. Petre Ferenc
  1887. Petre Ferencné
  1888. Petrényi János
  1889. Petrik Tamás
  1890. Petroczkiné B. Erika
  1891. Petrozsély Józsefné
  1892. Petz Józsefné
  1893. Pfitzner Rudolf
  1894. Philipp Tiborné dr.
  1895. Pick Tamás dr.
  1896. Pikler Gyula dr.
  1897. Pilínyi József
  1898. Pilínyi Józsefné
  1899. Pilisy Elemér
  1900. Pilisy Sándor
  1901. Pilusin István
  1902. Pincz Veronikával
  1903. Pintér Anita
  1904. Pintér Attila
  1905. Pintér János
  1906. Pintér Jánosné
  1907. Pintér Lászlóné
  1908. Pintér Rozália
  1909. Piros Györgyné /Barabás Éva./
  1910. Piroska Sára
  1911. Piszanity Ibolya
  1912. Plessinger Attila
  1913. Podmaniczky Elek
  1914. Pogány Gabriella
  1915. Pogorisky Béla
  1916. Pohárnok Mihály
  1917. Pohl Balázs
  1918. Pohl Pálma
  1919. Pohl Tibor
  1920. Pohorelliné Melegh Anikó
  1921. Pokoly Judit
  1922. Polgár András
  1923. Polgár Andrásné
  1924. Polgár József
  1925. Polgár Péterné
  1926. Polgári László
  1927. Polónyi János
  1928. Pomogáts Béla
  1929. Pomogáts Béláné
  1930. Pongó József
  1931. Pongrácz Csaba
  1932. Poprádi Zsolt dr.
  1933. Pósa Gyuláné Zeller Ágnes
  1934. Pozsár István dr.
  1935. Pozsgai Ferencné
  1936. Pozsonyi András
  1937. Pozsonyi Béla
  1938. Princzinger Gábor
  1939. Projkó Miklós
  1940. Projkó Miklósné
  1941. Pryma József
  1942. Puskás Annamária
  1943. Puskás Lajosné
  1944. Puszta Dániel
  1945. Pusztay Mária
  1946. Püspöki Zsolt
  1947. Rab Edit
  1948. Rabár Zsuzsa
  1949. Rábold Gusztáv
  1950. Rác Tamás
  1951. Rácz András
  1952. Rácz Dániel
  1953. Rácz Ferenc
  1954. Rácz Katalin
  1955. Rácz László
  1956. Rácz László dr.
  1957. Ráczkevy Gábor
  1958. Ráczné Veress Zsuzsanna
  1959. Rádai Eszter
  1960. Rádi Károly
  1961. Rádi Károly dr.      
  1962. Rádi Lujza
  1963. Radics Jánosné
  1964. Radics Sándorné Zsuzsa
  1965. Radics Viktória
  1966. Radnóti Miklósné
  1967. Radnóti Sándor
  1968. Radnóti Zsuzsa
  1969. Radó Erika
  1970. Rajkoné Rivnyak Mária dr.
  1971. Rákai György
  1972. Rákos Júlia
  1973. Rákosi Katalin
  1974. Rakovics János
  1975. Ranschburg Jenő
  1976. Rapai Márta
  1977. Rapai Piroska
  1978. Raposa Tibor
  1979. Ratalicsné Orosz Teréz
  1980. Rátesi Margit
  1981. Ratkó Sándor
  1982. Rázga Györgyné Ági
  1983. Rébi Katalin
  1984. Recski Ágnes
  1985. Recski András
  1986. Réfi Béla
  1987. Regős Imre
  1988. Reich Tamás
  1989. Reis Zoltán
  1990. Reis Zoltánné
  1991. Reitter László dr.
  1992. Reitter Lászlóné dr.
  1993. Rékási Gyula
  1994. Rékási Gyuláné
  1995. Rékási Zsolt
  1996. Reményi János
  1997. Reményi Lajosné dr.
  1998. Rendes Ferenc
  1999. Rényi András
  2000. Ress József
  2001. Reszegi Lajos
  2002. Réti Ervin
  2003. Réti Gyuláné
  2004. Réti Józsefné
  2005. Réti Péter
  2006. Rév Judit dr.
  2007. Révész András
  2008. Révész Andrásné
  2009. Révész Sándor
  2010. Rieger Lőrinc
  2011. Rikk Éva
  2012. Ritter György
  2013. Ritter János
  2014. Robert Nicolette
  2015. Roik István
  2016. Róka Zita
  2017. Rolléder Károly
  2018. Románné Antal Andrea
  2019. Róna Erzsébet
  2020. Róna Judit
  2021. Róna Pálné
  2022. Róna Péter
  2023. Róna Róbert
  2024. Rónai Tibor
  2025. Rónay Márta
  2026. Rosta Andrásné
  2027. Rosta Gézáné
  2028. Rostás Anna dr.
  2029. Rostás Julianna dr.
  2030. Rothbart Hédi
  2031. Rozemann Elza
  2032. Rozgonyi Dóra
  2033. Rózsa Éva
  2034. Rózsa Gábor
  2035. Rózsa Imre András
  2036. Rózsa Lászlóné
  2037. Rózsa Misi
  2038. Rózsa Pál
  2039. Rózsavölgyiné Győry Mária
  2040. Rozsnyai Márta
  2041. Rubinek Etelka
  2042. Rusznák Zoltánné
  2043. Ruttkay László
  2044. Ruzicskáné Belák Andrea
  2045. S. Novotny Júlia
  2046. Safranek Árpádné
  2047. Sajósi Gábor dr.
  2048. Salamon András
  2049. Salamon-Rácz Júlia
  2050. Salát Anna
  2051. Sallai Zsuzsanna
  2052. Sallainé
  2053. Sándor Anikó
  2054. Sándor Ferenc
  2055. Sándor Iván
  2056. Sándor Károly
  2057. Sándor Tibor
  2058. Sándor Tiborné
  2059. Sándorné Szabó Zsófia
  2060. Sánta György dr.
  2061. Sánta Zsuzsanna
  2062. Sapsal Vera
  2063. Sárdi Anna
  2064. Sári József
  2065. Sarkadi Ádám dr.
  2066. Sarkantyus Anna
  2067. Sarkantyus Márta
  2068. Sárkány János
  2069. Sárközi Ferenc
  2070. Sárközy Elga
  2071. Sarlós János
  2072. Sarlós Júlia
  2073. Sarlós Mariann
  2074. Sáry Ferenc
  2075. Sas Judit
  2076. Sásdi Anikó
  2077. Sasi István
  2078. Schäffer Lajosné
  2079. Schäffer Mária
  2080. Scheiling Ágoston dr.
  2081. Scher Péter
  2082. Scherter Judit
  2083. Schiffer Anna
  2084. Schiffer János
  2085. Schleier Katalin
  2086. Schmidt János
  2087. Schmidt Tamás
  2088. Schmölcz Istvánné
  2089. Schuller Mária
  2090. Schvéger Gáborné
  2091. Schwarcz Tibor
  2092. Schwéger Gábor
  2093. Schwéger István
  2094. Schwéger József
  2095. Schwéger László
  2096. Schweitzer Katalin
  2097. Sebestyén Judit
  2098. Sebestyén Lászlóné
  2099. Sellő Katalin
  2100. Selmec Judit dr.
  2101. Séra Károlyné
  2102. Seregné
  2103. Seres László
  2104. Seres Lászlóné dr.
  2105. Sesztákné Endreffy Katalin
  2106. Sevik Klára Gabriella
  2107. Shenker, Harvey H.
  2108. Siegler János
  2109. Siegler Jánosné
  2110. Sik László
  2111. Sike Béláné
  2112. Siklósi Attila
  2113. Siklósi Gyula
  2114. Siklósi Irma Éva dr.
  2115. Sikora Andrásné
  2116. Simon Mária
  2117. Simon Zoltán
  2118. Simon Zsuzsa
  2119. Simonovits András
  2120. Simor András
  2121. Simsa Péter
  2122. Sinka Károlyné
  2123. Sinkovics Ibolya
  2124. Sinkovics Katalin
  2125. Sipos Éva
  2126. Sipos György
  2127. Sipos Márton
  2128. Solt János dr.
  2129. Solt Jánosné
  2130. Solti István
  2131. Solti Lászlóné
  2132. Solymár Márta
  2133. Sólyom András
  2134. Sólyom Csaba
  2135. Sólyom Csabáné
  2136. Sólyom Olga dr.
  2137. Sólyom Zoltán
  2138. Somfai Péter
  2139. Somhegyi Emilné L. Magdolna
  2140. Somlai Erika
  2141. Somlai Péter
  2142. Somlai Péter
  2143. Somló János
  2144. Somló Pál dr.
  2145. Sommer Katalin
  2146. Somodiné Végh Mária
  2147. Somogyi Dezső
  2148. Somogyi Edit
  2149. Somogyi Endre
  2150. Somogyi Gyöngyi
  2151. Somogyi János
  2152. Somogyi Jánosné
  2153. Somogyi József
  2154. Somogyi Katalin
  2155. Somogyi Lászlóné
  2156. Somogyi Zoltán
  2157. Soós Éva
  2158. Soós K. Attila
  2159. Soproni Anna
  2160. Sós András
  2161. Spáth Tivadar, dr.
  2162. Spira Veronika
  2163. Stadler László
  2164. Stafira Sándor
  2165. Stampf Eleonóra
  2166. Starkné Klobusiczky Mária
  2167. Stipkovits Mihály
  2168. Stipkovitsné dr Kreiter Mária
  2169. Strasser Éva
  2170. Strausz Éva
  2171. Stréli Miklós
  2172. Strelisky János
  2173. Strenner Szilárd
  2174. Striker Sándor dr.
  2175. Strommer Mihályné
  2176. Stumpf Éva
  2177. Stumpfné Bekes Margit
  2178. Sugár Judit
  2179. Sugár Péter
  2180. Sugár Sára
  2181. Sugárné Kádár Júlia
  2182. Sulák Gyula
  2183. Sulyok Mátyás
  2184. Sumonyi Zoltán
  2185. Surányi András
  2186. Surányi Anna
  2187. Surányi Jenő, dr.
  2188. Surányi Ráchel
  2189. Surányi Vera
  2190. Surdykné Nagy Edit
  2191. Sümeghi Anna
  2192. Sümeghy Gyöngyvér
  2193. Svétecz Tibor
  2194. Sz. Bíró Zoltán
  2195. Sz. Fehérváry Erzsébet
  2196. Sz. Márton Ágnes
  2197. Sz. Nagy Csaba
  2198. Sz. Nagy Csabáné
  2199. Szabadi László
  2200. Szabadi Vera
  2201. Szabados György
  2202. Szabó András
  2203. Szabó Aranka
  2204. Szabó Aranka
  2205. Szabó Gabriella
  2206. Szabó Géza
  2207. Szabó Gézáné
  2208. Szabó Gyula
  2209. Szabó Gyula
  2210. Szabó Gyula
  2211. Szabó Ildikó
  2212. Szabó Ilona
  2213. Szabó István
  2214. Szabó Istvánné
  2215. Szabó József
  2216. Szabó József
  2217. Szabó József dr.
  2218. Szabó Józsefné dr.
  2219. Szabó Judit Eszter
  2220. Szabó Julianna
  2221. Szabó Jutka
  2222. Szabó Kázmérné
  2223. Szabó Lajos
  2224. Szabó Lajosné
  2225. Szabó Lászlóné
  2226. Szabó Magdolna
  2227. Szabó Miklós
  2228. Szabó Miklósné
  2229. Szabó Rezső
  2230. Szabó Rezsőné
  2231. Szabó Rudolf
  2232. Szabó Sándor
  2233. Szabó Sándorné
  2234. Szabó Teréz
  2235. Szabó Tünde
  2236. Szabó Zerind
  2237. Szabó Zsolt
  2238. Szabó Zsuzsa
  2239. Szabó Zsuzsanna
  2240. Szabó Zsuzsanna
  2241. Szabolcs Péter
  2242. Szabolcsi Hedvig
  2243. Szabóné Halász Mária
  2244. Szabóné Reich Zsuzsanna
  2245. Szabóné Vecsei Irma
  2246. Szakács Lajosné
  2247. Szakács Péter
  2248. Szakaly Csaba
  2249. Szalai Ágnes
  2250. Szalai Imre
  2251. Szalai Júlia
  2252. Szalai Márk
  2253. Szalatnay Katalin
  2254. Szalay Edit
  2255. Szalay Gabriella
  2256. Szalay Nagy János
  2257. Szalay Piroska
  2258. Szalay Zsolt
  2259. Szalay-Nagy László
  2260. Szalóki Gyuláné
  2261. Szamák Margó
  2262. Szántay Judit
  2263. Szántó Ágnes
  2264. Szántó Árpád
  2265. Szántó Árpádné
  2266. Szántó Bálintné Márton Ágnes
  2267. Szántó Beáta
  2268. Szántó Erika
  2269. Szántó Ildikó
  2270. Szántó László
  2271. Szántó Tamás dr.
  2272. Szanyi Anna
  2273. Szarvas Istvánné
  2274. Szász Anna
  2275. Szász Elizabeth
  2276. Szász István
  2277. Szász Katalin
  2278. Szathmári Józsefné dr.
  2279. Szatmári Marianna
  2280. Szauder Ágnes
  2281. Szebeni László
  2282. Szebenyi Gábor
  2283. Szederjesi Zsigmondné
  2284. Szederkényi András
  2285. Szegedi György
  2286. Szegő Anna
  2287. Szegre Viktor
  2288. Székely Ágnes
  2289. Székely András
  2290. Székely Andrásné
  2291. Székely Gábor prof. dr.
  2292. Székely Gabriella
  2293. Székely Géza
  2294. Székely György
  2295. Székely Ilona
  2296. Székely József Iván
  2297. Székely Júlia
  2298. Székely Katalin
  2299. Székely László
  2300. Székely Lászlóné
  2301. Székely Vladimír
  2302. Székely Zsófia
  2303. Székely Zsuzsa dr.
  2304. Székelyné Farkas Ildikó
  2305. Szekér András
  2306. Szekeres Ágnes
  2307. Szekeres Gábor
  2308. Szekeres György
  2309. Szekeres Tamás
  2310. Szekeres Tamásné
  2311. Szekeres-Varsa Vera
  2312. Szelényi Iván
  2313. Szelényi Szonja
  2314. Szeles Edit
  2315. Széles Éva
  2316. Szelezsán Györgyné
  2317. Széll István
  2318. Szemerédi István
  2319. Szemerei István
  2320. Szemes Balázs
  2321. Szemes Ferenc
  2322. Szemrédi Erika
  2323. Szenczyné Witzl Éva
  2324. Szendyné Gárdos Marianna
  2325. Szente József
  2326. Szentgyörgyi Lászlóné
  2327. Szentimrei György
  2328. Szentirmai Kornél
  2329. Szentirmai Kornélné
  2330. Szentmártoni Sz. Gyula
  2331. Szentpétery Endre
  2332. Szepes Erika
  2333. Széplaki Sándor
  2334. Szerdahelyi Tünde
  2335. Szigeti András
  2336. Szigeti Anna dr.
  2337. Szigeti István
  2338. Szigeti János
  2339. Szigeti János
  2340. Szigeti Pál
  2341. Szigeti Tamás
  2342. Szijj László
  2343. Szikali József dr.
  2344. Sziklai Attila
  2345. Szikora György
  2346. Szikora Mihály
  2347. Szikoráné Fehérvári Zsuzsanna
  2348. Szikra Sándor
  2349. Sziládi Valéria
  2350. Szilagyi László
  2351. Szilágyi Mária
  2352. Szilágyi Szabolcs
  2353. Szilasi Judit
  2354. Szilasiné Pillmaier Edit
  2355. Szilassy Nelly
  2356. Szili Józsefné
  2357. Szirmai Ágnes
  2358. Szirmai János, dr.
  2359. Szlovenszki Istvánné
  2360. Szoboszlai Endre
  2361. Szokoly Miklós
  2362. Szolnoki János
  2363. Szomor Éva
  2364. Szomor Márta
  2365. Szőcs Anna
  2366. Szőcs Béla
  2367. Szőcs Sándor
  2368. Szögi Tibor
  2369. Szögyéni István
  2370. Szögyéni Istvánné
  2371. Szőke Ferenc
  2372. Szőke István
  2373. Szőke Istvánné
  2374. Szőke József
  2375. Szöke László
  2376. Szőke Sándor
  2377. Szöllősi Ferenc
  2378. Szöllösi János
  2379. Szöllösi Jánosné
  2380. Szöllőssy Ágnes
  2381. Szőnyi Zsuzsa
  2382. Szuchy Antal
  2383. Szuhay Borbála
  2384. Szuhay Miklós
  2385. Szuhay Péter
  2386. Szulyovszky József
  2387. Szűcs István
  2388. Szűcs Jánosné
  2389. Szűcs Jenő
  2390. Szűcs Katalin Ágnes
  2391. Szücs Marianna
  2392. Szűcs Mihály
  2393. Szügyi Jerne
  2394. Szüts Miklós
  2395. Szűts Pál
  2396. Szűtsné Kaposvári Judit
  2397. T. Molnár Gizella
  2398. Tajnay Gabriella
  2399. Tajti László
  2400. Tajti Lászlóné
  2401. Takács Anna
  2402. Takács Erzsébet
  2403. Takács Gézáné
  2404. Takács Gyula
  2405. Takács István
  2406. Takács János
  2407. Takács Katalin
  2408. Takács László
  2409. Takács László
  2410. Takács Lászlóné
  2411. Takács Sára
  2412. Takács Szonya
  2413. Takácsné B. Edit
  2414. Takácsné Balogh Mária
  2415. Takáts Márton
  2416. Takáts Zoltán
  2417. Tamás Béláné
  2418. Tamás Tamara
  2419. Tamás Tibor
  2420. Tamási József
  2421. Tamássy Györgyi
  2422. Tamon Attila
  2423. Tancsa János
  2424. Táncsics Aladárné dr.
  2425. Tar Ferenc
  2426. Tárca János
  2427. Tarkövi Gábor
  2428. Tarnai Károly
  2429. Tarnai Katalin
  2430. Tavasz Ferenc
  2431. Tavasz Ferencné
  2432. Téglás György
  2433. Teknős Ferenc
  2434. Teleki Enikő
  2435. Temesi Gábor
  2436. Temesvári Éva
  2437. Tétényi Pál dr.
  2438. Tevan György
  2439. Thék György
  2440. Thuróczy Endre
  2441. Thuróczyné Kovács Katalin
  2442. Tichy Gábor
  2443. Till Katalin
  2444. Tillmann, J.A.
  2445. Tímár András
  2446. Tímár Árpád
  2447. Timár Éva
  2448. Tímár Istvánné
  2449. Tokajiné Demecs Katalin
  2450. Toldy Zoltán
  2451. Tolnai Klára
  2452. Tomka Márta
  2453. Tompa István
  2454. Tompa Krisztina
  2455. Tompa Miklós
  2456. Tompa Miklósné
  2457. Tonka László
  2458. Topál Judit dr.
  2459. Topán Eszter
  2460. Tordai Ferenc
  2461. Tordai Márta
  2462. Tornai Tamás
  2463. Toronyai Gábor
  2464. Tószegi Zoltán
  2465. Tóta József
  2466. Tóth Ágnes
  2467. Tóth András
  2468. Tóth Andrea
  2469. Tóth Anna
  2470. Tóth Árpád
  2471. Tóth Árpádné
  2472. Tóth Csaba
  2473. Tóth Csaba
  2474. Tóth Csabáné
  2475. Tóth E.Katalin
  2476. Tóth Emese
  2477. Tóth Ferenc
  2478. Tóth Gabriella
  2479. Tóth Géza
  2480. Tóth Gézáné
  2481. Tóth György
  2482. Tóth Ilona
  2483. Tóth Imre
  2484. Tóth Imréné
  2485. Tóth Irén
  2486. Tóth Istvánné
  2487. Tóth János
  2488. Tóth János
  2489. Tóth Jánosné
  2490. Tóth Jánosné
  2491. Tóth Judit
  2492. Tóth Judit
  2493. Tóth Kálman
  2494. Tóth Katalin
  2495. Tóth Katalin
  2496. Tóth Katalin Eszter
  2497. Tóth László dr.
  2498. Tóth László Ferenc dr.
  2499. Tóth Luca
  2500. Tóth M. Ildikó
  2501. Tóth M. Krisztina dr.
  2502. Tóth Mária
  2503. Tóth Mária
  2504. Tóth Mihály
  2505. Tóth Mihály
  2506. Tóth Renate
  2507. Tóth Sándor
  2508. Tóth Tihamér
  2509. Tóth V. Katalin
  2510. Tóth Vándor Zoltán
  2511. Tóth Zoltán
  2512. Tóthné Nyiszteruk Hilda
  2513. Totyik Tamás
  2514. Tölgyesi Irén
  2515. Törőcsik Józsefné
  2516. Török Béla
  2517. Török Gyula
  2518. Török József
  2519. Török Károlyné
  2520. Török L. Géza
  2521. Török Miklós
  2522. Török Miklósné
  2523. Török Rita
  2524. Török Virág
  2525. Törzsök Erika
  2526. Trajer Ferenc
  2527. Trajer Ferencné
  2528. Trencsényi László
  2529. Tripa Gyula
  2530. Tripe, Katalin
  2531. Trunk Éva
  2532. Turai Lajos
  2533. Turainé Matzkó Emma
  2534. Turbacs Lajos
  2535. Tutuntzisz Ákos
  2536. Tutuntzisz Tamás
  2537. Tüdős Ferencné, dr.
  2538. Türei Laszló
  2539. Udovenko Ruszlán
  2540. Udvardy Ágnes
  2541. Udvardy Andor, dr.
  2542. Udvarhelyi Péterné
  2543. Udvari Emese
  2544. Udvari Tiborné
  2545. Ugrai Zsuzsanna
  2546. Uhlaczky Erzsébet
  2547. Uhrman Kati
  2548. Újhelyi Gabriella
  2549. Újhelyi Klára
  2550. Ujlaki Péter
  2551. Újszászi János
  2552. Ujvári Katalin
  2553. Ujváryné Bóta Rozália
  2554. Ulreich József dr.
  2555. Ulrich Vilmosné
  2556. Ulveczki Menyhért
  2557. Umann Tamás
  2558. Ungár István
  2559. Ungás Istvánné
  2560. Ungvári Imre
  2561. Ungvári Tamás
  2562. Ungváry Rudolf
  2563. Uray-Kőhalmi Katalin
  2564. V. Kékes Viktória
  2565. V. Pánczél Éva
  2566. Vacarus Stanné
  2567. Váczi Vilmosné
  2568. Vacsi Gabriella
  2569. Vacsiné dr. Holvai Erzsébet
  2570. Vadász Ernő
  2571. Vadász Ferenc
  2572. Vadász Gábor
  2573. Vágó György dr.
  2574. Vágó Györgyné dr.
  2575. Vágó Lajos
  2576. Vajda György
  2577. Vajda János
  2578. Vajda Judit
  2579. Vajda Miklós
  2580. Vajda Zsuzsa
  2581. Valachi Anna
  2582. Valásikné Dobai Mária
  2583. Valér Éva
  2584. Valis Éva
  2585. Valkó Tamás
  2586. Vályi Sándor
  2587. Vámos Ambrus
  2588. Vámos Imréné
  2589. Vámos Tibor
  2590. Vámosi András
  2591. Vámosi Tibor
  2592. Vanyolai László
  2593. Váradi András
  2594. Váradi Júlia
  2595. Várai Emil dr.
  2596. Váraljai Kiss József
  2597. Várdai Anikó
  2598. Várdai Ernőné
  2599. Varga Barnabásné
  2600. Varga Béla, dr.
  2601. Varga Ferenc
  2602. Varga Györgyi
  2603. Varga Gyula
  2604. Varga Gyula
  2605. Varga Ilona
  2606. Varga István
  2607. Varga István
  2608. Varga István Zoltán
  2609. Varga Istvánné (Gombkötő Klára)
  2610. Varga János
  2611. Varga Lajosné
  2612. Varga Margit
  2613. Varga Mária
  2614. Varga Márk
  2615. Varga Mihály
  2616. Varga Mónika
  2617. Varga Sándor
  2618. Varga Sándor
  2619. Varga Sándorné
  2620. Varga Zoltán
  2621. Vargáné Balázs Magdolna
  2622. Vargáné Pus Erzsébet
  2623. Vargáné Sz Krisztina
  2624. Vargáné Szalay Katalin
  2625. Vargáné Veres Zsuzsa
  2626. Várhegyi Adrián
  2627. Várhegyi Éva
  2628. Várhegyi Nikoletta
  2629. Várhegyiné Balázs Tímea
  2630. Várhelyi András
  2631. Varju László
  2632. Várkonyi Ágnes
  2633. Várkonyi Judit
  2634. Várkonyi Judit dr.
  2635. Várnai Judit
  2636. Városi Gáborné
  2637. Városi István
  2638. Varsányi Anikó
  2639. Várszeghiné Várady Eszter dr.
  2640. Vas Éva
  2641. Vas Éva Anna
  2642. Vasadi Lidia
  2643. Vásárhelyi Júlia
  2644. Vásárhelyi Lajosné
  2645. Vásárhelyi Mária
  2646. Vass Attila
  2647. Vass József
  2648. Vass József
  2649. Vass László
  2650. Vass László
  2651. Vass Mária
  2652. Vass Ödön dr.
  2653. Vasvári György
  2654. Vászolyi Erik, dr.
  2655. Véghné Erzsébet
  2656. Végvári József
  2657. Vekerdy Tamás
  2658. Vékony Mária Magdolna
  2659. Velenczei Ágnes
  2660. Velkei Tímea
  2661. Velkei Zoltán
  2662. Velkei Zoltánné
  2663. Vener András
  2664. Vereb Ferencné
  2665. Verebné Richter Erika
  2666. Veres Éva
  2667. Veres Gyuláné
  2668. Veres Margit
  2669. Veresné Szabó Éva
  2670. Veress Albert
  2671. Veress Mariann
  2672. Vermes Péter
  2673. Vermes Péter
  2674. Verő Júlia
  2675. Vértes András
  2676. Vértes Éva
  2677. Vértes Péter dr.
  2678. Veszpréminé Dörnyei Mária
  2679. Vető József
  2680. Vidor Gabriella
  2681. Vidorné Szabó Györgyi
  2682. Vig János
  2683. Vig Marietta
  2684. Víg Tamás
  2685. Vigh Gyula
  2686. Vihar Judit
  2687. Villás Lajos
  2688. Villó Gabriella
  2689. Vince Ferencné
  2690. Vincze Bertalanné
  2691. Vincze Péter
  2692. Vinczek György
  2693. Vinczéné Harangozó Aranka
  2694. Virág Andrásné
  2695. Virág Ferenc
  2696. Virág László
  2697. Virág László
  2698. Vitányi Iván
  2699. Vizl Györgyi
  2700. Vlasics Dóra
  2701. V-né Nagy Ágnes
  2702. Vojnich Erzsébet
  2703. Vojnits Imre
  2704. Volák József
  2705. Volák Józsefné
  2706. Volenszky Paula
  2707. Volosin Hédi
  2708. Volosinovszki Piroska
  2709. Volszky Mariann
  2710. Vonnák Iván Péter
  2711. Votisky Péter dr.
  2712. Völgyesi József
  2713. Vörös Zsuzsanna
  2714. Vörösné Kata
  2715. Wagner Judit
  2716. Wagner Rita
  2717. Wagner Tamás
  2718. Waldmann Gábor
  2719. Waldmann Sándor
  2720. Waldmann Tamás
  2721. Waldmanné Forgács Erzsébet Anna
  2722. Wallner Ferenc
  2723. Wallner Tamás dr.
  2724. Warga Marcell
  2725. Wéber Judit
  2726. Wéber László
  2727. Weidinger Piroska
  2728. Weiler Árpád
  2729. Weiler Katalin
  2730. Weisz Gizella
  2731. Weisz Pálné
  2732. Werner Endre
  2733. Werner Endréné
  2734. Wesselényi Tamás Zoltán
  2735. Wildmoser Zsófia
  2736. Wisniewski Wladyslaw
  2737. Zádori Iván
  2738. Zakar Istvánné
  2739. Zalavári Csaba
  2740. Zanker Zsuzsanna dr.
  2741. Záray István
  2742. Zayzon Márta
  2743. Zele Ágnes
  2744. Zelki János
  2745. Zellner Katalin
  2746. Zentai Dénes
  2747. Ziegler József
  2748. Zimányi Anikó
  2749. Zimányi Bori
  2750. Ziss Mariann
  2751. Zoltai Klára
  2752. Zoltai Nándor
  2753. Zoltán Mária Flóra
  2754. Zoltán Tamás
  2755. Zoltán Zsófia, dr.
  2756. Zombori Katalin
  2757. Zöld László
  2758. Zöld Lászlóné
  2759. Zöldi Mihály
  2760. Zöldi Viktor
  2761. Zöldy Róbert
  2762. Zölei Józsefné
  2763. Zörgő Istvánné
  2764. Zsák Edit
  2765. Zsigmond Ági
  2766. Zsiros Sándor
  2767. Zsiros Sándorné
  2768. Zsitnai Tibor
  2769. Zsóka Sándor
  2770. Zsolnai Ferenc
  2771. Zsolnai Gábor
  2772. Zsolnai Júlia
  2773. Zsolnay András dr.
  2774. Zsolnay Judit dr.

 

 


 

Események

2010. 05. 25.

Meghívó

 

2010.06.02 17:00 - 20:00
2010. 04. 16.

Kedves Barátaink!

2010.04.18 17:30
2010. 04. 08.

Kedves Barátunk!

 

2010.04.09 17:00 - 18:00

Hírek

2010. 06. 10.
Trianon-kép a közgondolkodásban  
2010. 06. 09.
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában
 
2010. 06. 06.

Bukás, felelősség, igazság

Közlemények

2010. 07. 21.
A Fidesz és kormánya – a választói felhatalmazásra hivatkozva – a
2010. 06. 21.
A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési
2010. 05. 18.
A Magyar Köztársaság polgáraiként tiltakozunk az ellen, hogy a kijelölt miniszterelnök parlamenti beszédében és országgyűlési nyilatkozat-tervezetében


Magyar Demokratikus Charta