2014. júl. 24.
Csatlakozóink száma:
10 230
 
 

Tiltakozás Gyurcsány Ferenc koncepciós perbe fogása ellen

A tegnapi napon a Legfőbb Ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Gyurcsány Ferencet, és kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését.
 
Most már mindenki számára érthetővé lett, hogy mit ünnepel Orbán Viktor és a többi fideszes a demokratikus alkotmányt felszámoló alaptörvényén. Azt ünneplik, hogy kiküszöbölték a teljhatalom jogállami korlátait, s kiváltképp, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével, a mai vezető bírók nyugdíjba kényszerítésével és az új vezető bírók kinevezésének a kormány alá rendelésével felszámolták a bírói függetlenség garanciáit, ellenőrzésük alá vonják a két évtizeden át független igazságszolgáltatást. Most látták elérkezettnek az időt, hogy elindítsák a büntetőeljárást az első számú politikai ellenfél, Gyurcsány Ferenc ellen. Amit Lázár János már a kormányalakítás előtt, majd Kövér László tavaly júniusban kilátásba helyezett, azt most megvalósítják.
A negyvenes évek végén a koncepciós perekkel ért véget a rövid ideig tartó demokrácia. Akkor külső hatalom kényszerítette Magyarországra a demokrácia felszámolását, a koncepciós pereket. Ma, saját hatalmától megrészegülve, ugyanezt teszi a „nemzeti ügyek kormánya”. Akkor nem volt lehetőség az ellenállásra, ma van! Éppen ezért, élni is fogunk az ellenállás minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközével. Itt az idő, hogy mindannyian összefogjunk!
 
A megtámadott mondhatja azt, hogy lemond mentelmi jogáról, és vádlói elé áll. Magát demokratának valló parlamenti képviselő azonban nem járulhat hozzá szavazatával a politikai ellenfél büntetőjogi eszközökkel való kiszorításához, csak nemmel szavazhat. Aki ebben a gyalázatban bármi módon közreműködik, az – pártállástól függetlenül – az új önkényuralmat szolgálja.
 
Bauer Tamás     Debreczeni József     Márton László     Vitányi Iván
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői
 
 
 
 
Néhány támpont a Sukoró-ügyhöz:
 
Tátrai Miklós interjúja:
 
Császy Zsolt interjúja:
 
Gyurcsány Ferenc tanúvallomása:
 
Bajnai Gordon tanúvallomása:
  
Tátrai Miklós vallomása:
 


 

Események

2012. 03. 11.

1. A Demokratikus Koalíció központi március 15-ei ünnepsége a V. kerületben, az Egyetem téren lesz.

2012.03.15
2012. 01. 27.

2012.02.01 18:00
2011. 09. 15.

 

2011.09.23 16:00 - 19:00

Közlemények

2012. 02. 29.
A Magyar Demokratikus Charta sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Bizottság szankcionálni kényszerült az Orbán-kormány
2011. 11. 23.
A Fidesz az Alaptörvénnyel kapcsolatos átmeneti törvényben jogi normává emeli az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt


Magyar Demokratikus Charta