Közgazdászként én két kérdésre szeretnék válaszolni; mind a két kérdés a konferencia címéből adódik: hogyan jutottunk ide, ahol most vagyunk, és várhatóan hol leszünk 2014-ben? Előre szeretném bocsátani, hogy mind a két kérdésre meglehetősen kritikus és pesszimista választ fogok adni. Hozzászólásom végén azért megpróbálok egy optimista üzenettel zárni.
Hogy jutottunk ide? 2006 áprilisában Bokros Lajossal, Bauer Tamással és Csillag Istvánnal írtunk egy cikket, aminek az volt a címe, hogy Utolsó esély. Az Élet és Irodalomban jelent meg. Ma is azt gondolom, hogy 2006-ban igazunk volt. Tényleg, akkor, 2006-ban volt utoljára esélye annak, hogy a magyar gazdaságot nagy gazdasági válság és társadalmi kataklizma nélkül ki lehet vezetni abból a rossz helyzetből, amiben ma is leledzik. Ezt az esélyt – és ez sok mindenkinek a felelőssége – nem sikerült kihasználni. Akármit is gondolunk ma Orbán Viktorról és pártjáról, valóban olyan gazdasági helyzetben vették át a hatalmat, amikor már nem volt jó megoldás. Az ugyan igaz – de most nem fogok erről részletesen beszélni –, hogy ők még sokat rontottak a saját helyzetükön, de azt gondolom, hogy jó megoldás, fájdalommentes megoldás, könnyű megoldás 2010-ben már nem volt.
Miért nem valósultak meg azok a stabilizációs és reformintézkedések, amelyeket 2006-ban nemcsak mi, de nagyon sok más gazdaságpolitikai szakértő is javasolt? Szerintem azért, mert a politikai és társadalmi elit többsége – hangsúlyozom: nem „egy része”, hanem a többsége – vagyis a kisgazdák, a MIÉP, a Fidesz, az LMP, a szocialista párt nagyobbik része, az Akadémia, az Alkotmánybíróság, az egyházak és sok kiváló, nagytekintélyű társadalmi-politikai közszereplő alapjában véve akkor is elutasította és ma is elutasítja a kapitalizmust, a versenyt – pedig ennek megkerülésére itt, Európa közepén egyszerűen nincs mód.
Konrád György mondta 1990-ben, hogy a kapitalizmus a demokrácia ára. Nincs demokrácia kapitalizmus nélkül. De tény, hogy sem 1990-ben, sem 2010-ben, sem most, 2011-ben a magyar társadalom – és hát, ezen belül az elitje – ezt a gondolatot nem fogadja el. És hogyha az elit ezt nem fogadja el, és nem képviseli rendszeresen a társadalmi nyilvánosság előtt, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy az úgynevezett „átlagember”, a középosztály tagjai saját meggyőződésükben állandóan megerősítést nyernek, amikor a televízióban kapitalizmus ellenes, Nyugat-ellenes szövegeket hallanak. Arra viszont másnap már nem is emlékeznek, hogy ki mondta a „bankárkormányt”, meg azt, hogy „eltőzsdézték a nemzet vagyonát”. És lényegében mindegy is, mert szinte mindegyik pártból hallani ilyen hangokat, és lehetett hallani az elmúlt 10, meg 20 évben.
Tény, hogy a stabilizációs intézkedéseket, amit a Bajnai-kormány végigvitt, meg amiket most az Orbán-kormány is csinál, azt a középosztály, meg felsőosztály hangos zokszó nélkül lenyeli. Nem szereti, de lenyeli. És azért nyeli le, mert ez neki olyan nagyon nem fáj. Viszont zsigerből ellenzi azokat a szerkezeti átalakításokat – oktatás, egészségügy, nyugdíj, hadd ne soroljam –, amelyekre szükség lenne, mert azokkal elvileg nem ért egyet, mert nem fogadja el a kapitalista gazdaságot, és valamifajta harmadikutas, szocialista kombinációban gondolkodik.
Hol leszünk 2014-ben? Én azt gondolom – és ezt már az év elején is lehetett látni –, hogy Orbán Viktor, bármit is mond, valójában egyetlen gazdasági célt követ, ez pedig az, hogy 2012-ben, ’13-ban megfeleljen az Európai Unió legalapvetőbb elvárásának, nevezetesen annak, hogy a költségvetési hiányt 3 százalék alatt tartsa. Semmi más nem számít! Ígért ugyan korábban gyors növekedést, újabban harcot az államadósság ellen, de ez már nem számít. A hiánycélt pedig az infláció felpörgetésével akarja elérni. Ezért van szükség adóemelésre, a forint gyengítésére stb.
Nem mellesleg, azt is gondolja Orbán Viktor – és ebben a maga logikája szerint van is igazság –, hogyha az infláció felpörög, és ezzel nem tartanak lépést sem a nyugdíjak, sem a gyes, sem a gyed, sem semmiféle szociális ellátás, akkor ez valóban tízezreket és százezreket fog arra kényszeríteni, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra. Akár kevesebb bérért is, mert elértéktelenedik minden államtól kapott pénz, amit ezek az emberek eddig kaptak.
Mi fog történni 2014-ig? Én azt gondolom, hogy két lehetőség van. Az egyik lehetőség, hogy Orbán Viktor fő célját nagyjából meg tudja valósítani, vagyis 2014-ben a mainál sokkal nagyobb lesz az infláció, nagyobb lesz az államadósság, elértéktelenednek a nyugdíjak, de az ország nem omlik össze. Szó sem lesz, persze, felzárkózásról, gazdasági növekedésről, a mai, 1 százalékos tovadöcögés fog folytatódni. De van egy ennél sokkal rosszabb forgatókönyv: ez pedig a pénzügyi összeomlás, a 300 forint fölötti euróárfolyam, amely bármelyik pillanatban bekövetkezhet. De a bármelyik pillanatot úgy kell érteni, hogy ez lehet holnap és lehet 3 vagy 5 év múlva. Megjósolhatatlan. Benne van a pakliban, de megjósolhatatlan.
És végül egy optimista zárszó. Bizonyára vannak a teremben, akik emlékeznek rá – bár annak idején nem nagyon figyeltünk oda –, hogy 2010 áprilisában nemcsak Magyarországon, de Angliában is voltak választások. Akkor az angol nemzeti bank elnöke – felmérve a világgazdaság helyzetét, az Angliában, Európában meglevő gazdasági problémákat – azt mondta: „akárki is nyeri a mostani választást, azt a pártot egy generációnyi időre többet nem fogják újraválasztani, mert olyan kemény megszorításokra lesz szükség”. Reménykedjünk, hogy ez a jóslat ránk is érvényes.