11 hónapos kisfiunkat hintáztattuk férjemmel egy nagyon modern, EU kompatibilis játszótéren a XIII. kerületben.

Egy színes, nagy autón 5 gyönyörű kislány és kisfiú játszott, közösen.

Átlagéletkoruk kb. 5 év volt. A hozzájuk tartozó fiatal szülők a közelben beszélgettek. Nagyon kulturált volt mindenki.

A legvagányabb kisfiú nagy hangon bekiabálta a következő játékötletet:

"Játsszunk zsidósat!" Férjemmel összenéztünk, biztosan rosszul hallottuk. És nem! A többiek kórusban kiabálták, hogy "jó, de én nem akarok zsidó lenni!" Egy vörös hajú kislányra esett a zsidó szerep, aki végül elvállalta. Innentől felpörögtek az események. Az óvodások lefogták, leterítették, majd hátracsavarták a vörös hajú kislány kezét. A földön fekvő kislány nyakát hátulról megfogta a játék kitalálója, majd a többiek "játékból" ütlegelni kezdték, mintha eltalálnák a kegyetlen csapások. A kislány a szerephez hűen sikoltozott, majd menekülőre fogta. A többi gyerek kiabálta utána:

"Szökik a büdös zsidó! Fut a zsidó, fogjátok el!" A "játéknak az vetett véget, hogy a vörös hajú kislány közölte, hogy már nem akar zsidó lenni. A többiek fújjogtak és nem tetszésüket nyilvánították ki, hogy ilyen hamar be kell fejezni ezt az izgalmas játékot.

A szülők békésen beszélgettek tovább. Férjemmel megfogtuk a kisbabánkat és alig tértünk magunkhoz, úgy hagytuk el a játszóteret.

Egy félvér anyuka követett még minket barna bőrű kislányával.

Vajon mit látnak, mit hallanak otthon a felnövekvő generáció tagjai?

Meddig kell/lehet tolerálni a játéknak nem nevezhető eseményeket? Mi az ami felébreszti a fiatal szülőket a rezignált közömbösségből?

(egy anyuka beszámolója)